Készül az új katalógusunk, melynek kapcsán egy jelentős kihívásról szeretnék itt elmerengeni. Van egy nagy problémánk: a hiper amerikai, hivatalos Microsoft tankönyveket amerikai agyakra szabták, vagyis sok esetben gyakorlatilag üresek.
Most mit szépítsem?
Legalább tág tere nyílik a kusztomizációnak, a saját anyag bevitelének, a gyakorlatorientált oktatásnak, és elmondhatjuk, hogy mi elvileg ugyanazt áruljuk, mint a konkurencia, de gyakorlatilag mégsem.
Iszonyatos kihívás európai szemmel aggyal és hozzáállással ötnapos tanfolyamot tartani egy teljesen üres könyvből. Eddig is csináltunk összevonásokat, mondjuk összevontunk két tanfolyamot. A 2008-as tankönyvek viszont újabb kihívás elé állítottak minket: ha lehet egy üres könyv még üresebb, akkor ez a vágyunk most teljesült
. Ott tartunk, hogy 4 x 3 =5, vagyis négy darab háromnapos tanfolyamot öt napban meg lehet tartani. Persze értem én a stratégiát, ezzel a rengeteg tanfolyammal az okosok segíteni akarnak nekünk, hogy aki egyszer eljött tanfolyamra, azt legyen ürügy megint elhívni. Ez a stratégia eddig sem vált be, és most erre ráerősítenek
Egy gyakorlati példa
Adva van (volt) a 2273-as Windows 2003 tanfolyam (mely egyébként a 2274 és 2275 összevonásából született). Ebben mindent elmondunk az AD-ról, a GPO-ról, meg úgy sok mindenről, mert ugyebár az öt napot ésszerű tartalommal fel kell tölteni, hogy ne szökjön meg a hallgatóság kedden. Namármost. Erre "épül" a 2279-es tanfolyam, melyet csak és kizárólag véres verejtékkel tudtam megtartani, és hogy ne bocsátkozzak önismétlésbe, komoly kutatómunkát kellett végeznem, hogy mi legyen a tartalma. Merthogy egyébként teljes önismétlés. És micsoda jó fej a központ, a 2279-esre épül a 2282, amelyiknél már le sem kell venni a védőfóliát a könyvről, mert úgysincs benne semmi új. Na ez volt az a tanfolyam, amire ha jelentkeztek (szerencsére ritkán), akkor azt leadtam másnak, szenvedjen vele ő, ne kelljen már harmadszor is kiállnom ugyanazon emberek elé ugyanazzal
Az "őszintetizálás" jegyében, melynek több nyomát fellelheted a blogomban, most úgy gondoltuk, a saját érdekünkben renitensek leszünk, és felborítjuk a központi menetrendet, nem hozzuk magunkat abba a kínos helyzetbe többé, amibe a Windows 2003-nál még belesétáltunk. Ha egy kupac könyv összesített tartalma öt nap, akkor öt nap. Így született a címben szereplő öszvér. Ha valaki megnézi a tanfolyamlistánkat, egy csomó ilyen kódszámot talál. Ezt azért is jó, mert egyet fizet, de kettőt, hármat, adott esetben négyet kap.
A legjobb vevő a meglévő vevő, ezt tudjuk, de második körben is célszerű valami olyat eladni neki, aminek hasznát veszi. Szerintem az Ethical Hacking legyen az, amire visszajössz. Tök izgi, külön minősítés jár érte, amivel (ma még) különleges leszel a munkaerőpiacon, és drága is, tehát minden együttáll ahhoz, hogy mindkét fél jól járjon.