Tegnap kaptam a fejemre, hogy könnyű nekem befektetésekről papolni, mert eleve nem vagyok alkalmazott, meg egyébként is mindig volt egy sikeres cégem. Egy FRÁSZT!

Az önéletrajz folytatásaképpen most elmesélem, hogyan jártam az első vállalkozásommal, egy bétével, melyben egyébként hatan voltunk tagok. Az ott kezdődött, hogy két szép év után teljesen elegem lett a belügyből, a kereteken és korlátokon kívül abszolúte nem nyújtott semmit, unalmas volt katonáknak gépi kódról feleslegesen szájat tépni, meg egyébként is, rab madár a kalitkában, noakkómennyünkinnen. És mentem is!

1992-1994- A következő vállalkozásom egy nagyon ígéretes valamicsoda volt, mesterséges intelligenciával, azon belül kézírásfelismeréssel foglalkoztunk a nem-írom-le-a-nevét bétében. Nem írom le a nevét, mert a cég még mindig él, és a múltkor, amikor nyilvános fórumon véletlenül igazat mondtam erről a vállalkozásról, egykori vállalkozótársam elkezdett összevissza fenyegetőzni, hogy mitképzelekénnemúgyvanazmegkülönbenis. De persze úgy van, ahogy akkor is mondtam, az AI (Artificial Intelligence) programozással a legnagyobb baj, hogy a dolog nincs még feltalálva, senki nem tudja még csak definiálni sem, mi az intelligencia. Na ezt kódold le C nyelven!

Havanna!

Mindenesetre friss házasként és újdönsült apaként egy nagy ugrással kiléptem a vállalkozói létbe, és egy lendülettel önálló lakást is vettünk ott, ahol meg tudtuk fizetni - a Havanna lakótelepen. Mond ez valakinek valamit? Szép hely. Lent a homokozó az nem homokozó, hanem kutyaszőröző-sörösüvegcserepező-kupakozó. Annyira megható csak nézni a másfél éves fiadat, ahogy a homokozóban játszik, egész hajónaszádot épít rozsdás söröskupakokból, és még a legénységgel sincs gond, a cigarettacsikkekből egy hajóra akár 3-4 fős személyzet is ültethető! De szép, Istenem! Az autódat jobb, ha egész éjszaka fél szemmel figyeled fentről a tizedikről, és a szomszédod lehet, hogy nyilvánosházat üzemeltet. Legalábbis a mi szomszédunk azt tette. Este 10-től hajnali kettőig minden nap nyílt és csukódott és nyílt és csukódott a liftajtó. Viszont nappal csönd volt - legalábbis nála. Miből vettük ezt a frankó lakást? A feleségem szüleinek megtakarításából és egy csomó hitelből. De sebaj, Marcika vállalkozik, "mindjárt" lesz pénz!

Nem lett. Az igazat megvallva a másfél év alatt egyetlen fizetős ügyfelünk volt, az sem vevő, hanem egy támogató, aki hitt a csodákban, és adott pár hónapra tőkét. Mi a pár hónapi tőkéből majdnem két évig éltünk, eleinte elég jól, aztán már kevésbé jól, míg az utosló időszakban annyira rosszul, hogy komolyan mondom, hazajártunk apu-anyuhoz sárgarépát kölcsönkérni, hogy legyen mit enni adni a gyereknek. Ez nem vicc. Lementünk duplanullába. És közben folyamatosan hitegettük egymást, hogy most már, de most már, de mostaztánmár tényleg beüt a főnyeremény. Ez addig ment, amíg már buszjegyre sem volt pénzünk, hogy hazaugorjunk répáért. Emlékszem, a támogatás utolsó adagját arra költötte a cég, hogy kimenjen az IFABO-ra, mert az ugyan QQQ drága, de ha csak egyetlen vevőt szerünk, már kifizetődik. Talán mondanom sem kell, hogy egyetlen vevőt sem szereztünk, viszont az utolsó kanyi vasunk is elfogyott. És akkor ott számomra vége lett, az átharcolt-végigbohóckodott IFABO után kiszálltam.

Érdekes élet, amikor valakinek egy huncut vasa sincs. Végül is meg lehet szokni, be lehet rendezkedni arra a szintre, hogy közös költség, áram, fűtés és vajaskenyér. Ezt akár huzamosabb ideig is lehet csinálni, talán egy életen át is. Akár segélyből is, ámbár idáig azért nem mentünk le. Nem tudom, mert nekem a második év végén nagyon elegem lett ebből. Ma már látom, hogy a csoda, amire vártunk, soha nem következett volna be, mint mondtam, az AI nemléte miatt. De ezt akkor nem tudtam, nem én voltam a főkolompos, csak utólag tanultam utána, és növesztettem ismeretelméleti neuronokat, és láttam át a dolog teljes reménytelenségét.

Viszont egy életre megtanultam C nyelven programozni, Windows-programot írni, Borland C++-osként szidni a Visual C++-t, a Watcom C-t és a többit. WM_PAINT? Ez nekem nem akadály! Kár, hogy ma már semmi értelme/jelentősége nincs. Aminek viszont van, az a stack kezelés, a buffer overflow. Hű, mennyi bugot programoztunk le, persze nem direkt!

Elvesztegetett éveknek tekintem-e ezt az éhezős periódust? Nem. Ez is kellett. Ha itt nem tanulom meg a C-t, akkor később soha. Ha itt nem megyünk le duplanullába, akkor később talán felelőtlenebb lettem volna. Minden tapasztalatra szükség van az életben. Mindre.