A 2009-es piaci részesedésünk alapján elsők lettünk a Microsoft mérnöktovábbképzés területén.
http://hirek.prim.hu/cikk/76465/
Ennek annyira örülök, hogy még a kommentelést is bekapcsolom, hadd záporozzanak a gratulációk - és a spam is sajnos.
Akik esetleg eddig is azt hitték, mi vagyunk a piacvezetők, azoktól elnézést kérek, de eddig ilyet mi biztosan (és tényleg) nem mondtunk, csak úgy tűnhetett. Olyanok voltunk, mint az oldalát mutató, szőrét borzoló macska. Annak is van hatása, különben nem csinálná a macska - de nem az igazi.
2009-ben, különösen a második félévben azonban fordult a kocka. A többi szereplő pici részesedését csak madárcsiripelésből ismerem (mert mindenki csak a saját tortaszeletét, és a saját helyezését láthatja), de abból az derült ki, hogy nem kicsit sikerül rájuk verni. (Ami meglepő, hogy 2009-ben "nem csináltunk semmit", de legalábbis semmi különöset, sőt, nyáron elhagyta a céget ker. igazgatónk - elcsábították tőlünk. Azóta nem kereskedünk.)
Köszönjük mindenkinek, aki a válság évében is ránk "szavazott"! Ahogy Lenin elvtárs mondaná: Ucsítszjá nyikto nye pózna.