Üdvözletem küldöm a frontvonal másik oldaláról. Beültem hallgatónak az IT Factory .NET programozási képzésre. Onlájn. (Az átvetítős tanteremben ülök.)
Hogy milyen ez hallgatói szemmel nézve? Kemény, de jó. Kutyakemény, de marhajó. Keményebb, mint a szokásos tantermi oktatás. De messzebbre is fogunk jutni, azt hozzá kell tennem. Hogy mitől kemény? Csak egy példa: mindenkinek két monitorra lenne szüksége, vagy ha nem, ALT-TAB-ozgat az előadás és a saját rendszere között. Ha a saját rendszerén dolgozik, és nincs két monitora, az előadó által mutatott dolgokat nem látja. Iszonyatos felelősség van az oktatón, hogy mindent mondjon, amit csinál, mert figyelembe kell venni, hogy sok résztvevő számára ez hol tévé, hol rádió, attól függően, hogy épp mit csinál. Mint ha a "kosútrádióban" szőnyegszövést oktatnának 
Itt jegyzem meg, hogy a hang időnkénti nyikkanása engem egy cseppet sem zavar.
Aztán amiatt is kemény, hogy aki otthonról követi az előadásokat, az bizony nem tud teljesen kikapcsolódni a saját körülményeiből, beleül a gyerek az ölébe ("apuuuu! Jáccuuunk!"), és puff ezzel el is veszítette a fonalat.
Maga az oktatási forma és lehetőség nagyon jó, a hallgatóktól származó pozitív vélemények igazak, ezt magam is tanúsíthatom. Viszont az oktatókra sokkal nagyobb felelősséget ró az online oktatás, mint a tantermi, és mint gondoltam vóna.
No one left behind
Bush hozott egy érdekes nevű törvényt az USA-ban még 2001-ben, melynek neve: "no child left behind". Ennek mintájára úgy fogalmaznám meg az oktató felelősségét, és ezzel a saját felelősségemet is, hogy az én (mi) feladatom (feladatunk) annak biztosítása, hogy a fent példaként említett, de ennél számosabb kihívás dacára biztosítsuk, hogy mindenki fennmaradjon a tanulás vonatán. Nézzétek ezeket a boldog Benetton arcokat! Bush bácsi törődött velük!
Be kell valljam, ez ügyben követtem el hibákat, mivel a legelső IT Factoryt nem volt szerencsém a "másik oldalról" megfigyelni. Oktatóként úgy véltem, nem baj, ha néhányan leszakadnak, ott a videó, majd bepótolják. Meg hát, aki lemarad, az magára vessen, mert én aztán olyan szuperül lököm a rizsát, hogy azt nem követni illetlenség ÉS lehetetlenség. Érdekes élmény azt megtapasztalni, hogy nem kell butának és tunyának lenni ahhoz, hogy valakinek fehér foltok maradjanak a tananyagban. Elég egy jólirányzott 10 perces telefonhívás, vagy egy kis LAN-hiba, vagy egy eszmecsere a családtagokkal, hogy mi legyen az ebéd, és kész.
Coding is fun?
A mai alkalommal feltettünk egy kérdést a .NET-es hallgatóságnak, ki mennyire sajátította el a mai anyagot. A 0%-tól a 100%-ig széles skálán húzódott a válaszok eloszlása, haranggörbeszerűen, szerencsére picit a 100% felé tolódva. De így is sokan voltak, akik 20-40-60%-osra taksálták magukat. A mi felelősségünk, hogy mindenkit felhúzzunk a 100% közelébe. A programozásnál azt mondom, ez "nem ügy", ahogy csigát lehetett rajzoltatni, és az feledtette a foglalatosság dögunalmas voltát, hasonlóképpen az ojjektumorientált programozással is "könnyedén" lehet alkotni egyfajta gyakorlóterepet, olyat, ahol mindenki érzi az örvény húzását, hogy márpedig neki igenis meg kell csinálnia azt az objektumot, konstruktorostól, óverrájtostól. Meg fogjuk tenni. Coding is fun!
Ilyen feladatokat a hálózatbiztonsági képzéshez is készítettem (route tábla játék, stb.), de akkor még nem volt feltalálva a "no one left behind", és a videókra bíztam a rutin megszerzését. Azt gondolhatnánk, ez a vonat elment. De nem ment el: mivel ez volt a legeslegelső online képzés az egész országban, szerintem elfogadható, hogy menet közben tanultunk mi is. Azon gondolkodám, milyen keretek között tudnánk csinálni egy "játszd újra Sam"-et azok kedvéért, akiknek egy kritikus pillanatban behozott egy sört az asszony a kisszobába, és ezzel egy témakör ki is esett.