A mai nap sem lesz semmi. Most meg egy ezerfős országos turné első állomását tartja kis csapatunk a Kandón (BMF), asp.net ügyben. A dolog érdekessége, hogy olyanokat szólít meg ez a rendezvény, akik kábé sehol sem állnak asp.net ügyben, de szeretnének webfeljlesztői pályára kerülni. Hát ez pont a mi célcsoportunk a következő IT Factoryhoz.

A magam részéről mint kötöttpályás asp.net programozó veszek részt. Hisz csináltam már asp.net-ben egy-két dolgot, például az Ördöglakatot, meg egyebeket, de átfogó tudásom nincs. Nem baj, bohócnak jó leszek. Mindig feldob egy rendezvényt, amikor van kin röhögni, nem? Hálás szerep, a siker garantált. Hát én vállalom simán, voltam én már motoros futár is egy pár évvel ezelőtti konferencián, századelős bőr motoros bukósisakban.

Az előadókról

Itt jegyezném meg,hogy bár a hivatalos kommunikációban még négy vagy öt oktatóközpont szerepelt, mint aki részt vesz a programban, de hát nehéz úgy részt vennie egy oktatócégnek, hogy nincs is asp.net oktatója :) Az volt a kínos szitu az első projektmegbeszélésen az MS-ben, hogy megmondjam-e, hogy nincs itt öt potenciális cég, csak kettő. De hát hogy jövök én ahhoz, hogy a konkurenciát előminősítgessem? Így hát nem minősítgettem, és szépen el is veszítettünk egy hónapot a felkészülésből, míg az oktatóközpontok teljesen várható módon sorra kiszálltak. A két fennmaradt provájder a NetAcademia és a Számalk. Az erőviszonyok jellemzésére hadd álljon itt egy beszédes szám. Tőlünk négy oktató vesz részt az előadásokban. A Számalktól egy, és ő sem jön el az összes helyszínre. Ergo az egész országos turné NetAcademia termékbemutatóvá szűkült. Na ez az, amit előre tudtam, de politikai korrektségből nem "mertem" elmondani az MS-nek. A blog viszont mindent elbír :)


Megjegyzések

Ize United States

2008. november 7. 1:26

Ize

Az RSS-ben jovo linkek nem jok....
Pl: http://fotimarcell.netacademia.net:8098/post/Most-meg-1000-fo-Train4Business.aspx

Admin Hungary

2008. november 9. 16:12

Admin

aaa

Megjegyzések lezárva

Hőskor. Az internet kora.

Az életnek nincs célja és nincs értelme. Az életnek szépsége van.