Az elmúlt napok blogtermésén már látszott, hogy kezdek ráérni. Az ember elrendezi az ügyeit, mielőtt a nagy vízen túlra indul, pláne ha az egyik héten a Hudson folyón landol egy gép New Yorkban, a másik héten meg szénné ég egy buffalói járat, ahova mi is megyünk. Repülővel. De nem panaszkodom, ez mindig így van. Ezek a jelek vannak. Például családi videóval tudom bizonyítani, hogy én szeptember 11-én igenis fent voltam a World Trade Center tetején. Csak nem abban az évben!
Ez a kép a három NetAcademiás MVP-t mutatja 2008-ban Redmondban, amint éppen a hátuk mögé veszik ha jól emlékszem azt az épületet, amelyikben az SQL Servert fejlesztik. Vagy ez egy másik épület? A mögöttünk lévő tóról van egy anekdota, amire csak félig emlékszem, állítólag Bill és Steve megfogadta, hogy ruhástul belemennek, ha valami nememlékszem üzlet összejön. És arra sem emlékszem, hogy belemásztak-e
MVP Summit
A rendezvény, amire megyünk, MVP Summit néven fut, és egy nagy nemzetközi találkozó, hogy tapodhassuk azt a járdát, ahol egykor Bill Gates is mászkált. Meg persze a szakmai előadások, de az csak hab a tortán. A lényeg mégiscsak az, hogy eljusson a sok szaki a Microsoft, a Boeing és a Star Bucks városába.
Idei kalandjainkról akkor fogok blogolni, ha találok normális internetkapcsolatot ebben a dekadens birodalomban. Ha a szállodákban nincs normális net, és az is csak pénzért, mit várhat az ember az egész országtól? Úgy elkényelmesedtünk ebben a frankó Magyarországban, ahol 20-30 megabited is lehet otthon, ha nem VII. kerületi vagy. Hát fogok én 33,6-tal szerencsétlenkedni? Ráadásul pénzért?