Miközben az ember élete pörög, érdemes meg-megállni, és ha csak néhány órára is, de normális életet élni. Jobb agyféltekéset. Egészen érdekes dolgok születnek ezáltal. Én például most festettem egy Hundertwasser-koppintást. Egész jó lett. A fotót picit agyonüti az ezüstözés (csúnyán becsillannak a foltok), de eredetiben nem ilyen vad. Különös dolog egyébként ezüstfüst és aranyfüst lemezekkel dolgozni. Olyan, mint a csokipapír, csak éppen néhány mikron vastag, és szó szerint a lehellettől is szétszakad. Betettem egy darabka aranyfüstlemezt óvatosan a pénztárcámba, hogy majd megmutatom másoknak, de nem bírtam egyben kivenni onnan. A sztatikus feltöltődés ereje nagyobb, mint a benne rejlő kohézió.
Hogy miért pont Hundertwasser? Mert van egy naptárunk a budapesti kiállításról. Jó volt mintának.