Na szóval válság, most már szimpla vével. Az újságban azt olvashattuk, hogy vége van. Hát, éppenséggel most jönnek majd a nagy bukták. Amit mi érzünk, az a következő: 2010 az első válságosra TERVEZETT év. 2008 abszolúte válságmentes volt mind az IT, mind a mindenféle nagyvállalati szektorban, ahonnan mi a betevő falatot beszerezzük. 2009 szintén nagyjából-egészéből válságmentes volt, mivel a 2009-es büdzsék tervezésére sem hatott holmi 2008 végi válsághír. Annyi történt, hogy a normál méretű költségkereteket a cégek az év elején befagyasztották, de az év végére csak elengedték. A tavalyi novemberünk-decemberünk wonderful volt, még (hangyányit) növekedtünk is. Hű, de baromi jók voltunk! Legyőztük a válságot! Csak éppen a szép eredményeinkez ábszolúte semmi közünk nem volt. A tavaszi pangáshoz éppúgy nem, mint a téli meredek felfutáshoz. Így húzta-eresztette a multi a gyeplőt. Mi meg örültünk, hogy milyen ügyesek voltunk decemberben. Ja.
Ennek lesz most vége.
2010 az első év, amikor a nagy tehetetlenségű multik válságköltségvetést tudtak (végre?) készíteni. És ez az igazi szívás a multik csicskásainak - tehát az egész magyar gazdaságnak.
Nálunk a nappali tantermi oktatás például megszűnt létezni. Négy hónapja nincs. Négy hónapja, hogy az a költségszerkezetű oktatás, amire a NetAcademia épült, és amit kis- és középvállalatok nem tudnak megfizetni, kimúlt. Egyetlen dolgot tudtunk eladni a széles palettáról a multiknak, bankoknak és egyéb nagyágyúknak: a szekuritit. Semmi mást. Semmi mást. Nekik legalábbis semmit.
Szerencsére nekünk itt van a kis-és középvállalatokra szabott IT Factory, ami nagyon szépen megy. Ott szerencsére jelentős, százas létszámok vannak, ráadásul a legmotiváltabb hallgatóság köréből, akik AKARNAK tanulni. Tiszta szuper az egész, nagyon élvezem. Csakhogy az IT Factoryhoz nem kell tanterem. Kilenc darab biztosan nem. Momentán az van, hogy éjszaka és szombaton (ma is) dolgozunk azért, hogy a feleslegessé vált 9 tanterem bérleti díját kitermeljük. Na ez már nem buli.
Ide tartozik még a folyamatos kétely, hogy az onlájn oktatással vajon magam nyírtam-e ki a tantermi oktatást? Kinyuvadt volna-e magától is. Mindig arra jutok, nem mi csináljuk a passzátszelet. Különben is: online oktatási formában alig néhány témakör érhető el. Ezek nem nyírhatták ki a velük semmi összefüggésben nem lévő többi képzést. Azok csak úgy kinyuvadtak. Kézifék.
A multik egyöntetű, egyszerre foganatosított válságköltségvetése kivétel nélkül mindenkit oda fog csapni. Persze majd mosolygunk hozzá, mint a mellékelt képen a fehér pulcsis fiatalember. Egy sírva röhögünk sztori, nevek nélkül. Beszélgetve az egyik multi vezetőjével szóbakerült a válságköltségvetésük, és hogy mi mindent fognak emiatt lehúzni, meg-nem-venni, visszavonni. Elmondja. Nevekkel. Én meg a másik oldalról azt hallom a szolgáltatójától, hogy hát már szinte semmi munkájuk, projektjük nincs, de X cég jól eltartja őket a megrendelt szolgáltatásaival. Én meg tudom, hogy X cég perceken belül elveszi tőlük a biztos falatot. Mondjam? Ne mondjam? Hallgatok.
Vissza a címhez:
Félregombolás alatt azt értem, hogy mostanáig aki csak tehette, rábukott a multikra, hisz ott a pénz, ott a megrendelés. Ebből fakadóan olyan szolgáltatási környezetet hoztunk létre, amit csak ők tudnak megvenni, hiszen mindenben rájuk van szabva. Ahogy azt VT barátom elmésen megjegyezte: mi, magyar vállalkozók egymás szolgáltatásait nem tudjuk megvenni! Hogy robog a magyar gazdaság vonatja, ni! (Szegény viktorka, kis vével. Igazán nem értem, minek neki PONT MOST a kormánykerék. Bár az igaz, láttuk videjón, hogy ő legalább tud teremteni. Pölö munkahelyet. Teremteni.)
Most, hogy a multi behúzta a vészféket, érdekes versenyhelyzet állt elő: ki az, aki először el tud fordulni mindattól amit idáig csinált, és áruját, szolgáltatását úgy átalakítja, hogy el tudja adni a csóró magyarnak is? Ki az, aki gyorsabban visszagombolja a félregombot öltönyét? Vagy ki az, aki a jelenlegi szolgáltatásait secperc át tudja állítani exportra? Na ki?
Márpedig a multik behúzták a vészféket, ez kétségtelen. Nem egy, nem kettő ilyen cég tűnt el a vevőink közül, hanem gyakorlatilag MIND. Egyszerre, és párhuzamosan. És hogy nem tőlünk tűntek el csupán, hanem a teljes oktatási piactról, azt jól mutatják a piacrészesedési statisztikák, amelyek alapján még a 60%-os buktában is "élen járunk", na nem úgy, hanem továbbra is őrizzük piacvezető pozíciónkat.
De immár a semmit vezetjük. Igaz, azt legalább utcahosszal :) Hogy a többi oktatóközpont miből él, mit csinál, elképzelni sem tudom. Mi - mint mondtam - éjszakázunk és hétvégézünk. Ők - szerintem - semmiznek. Azt is lehet egy darabig csinálni. De sokáig nem. Matekrejtvény: ha idén 60%-kal kevesebben járnak tanfolyamra, mekkora a dőlésszög?
Ja, és még valami: az igazi vállalkozó ilyenkor sem siránkozik, hanem gondolkodik, és előrelép. Vagy ha nem előre, de legalább tovább. Siránkozni olyan MAGYAR dolog. Nem szeretem.