Steven Pinker könyve az egyik olyan alapmű, amelyet már x-szer olvastam, és mindig és mindig újraolvasom, mert szeretném, ha minél nagyobb százalékban belemenne az agyamba. Az emberi elme működésének elemzése arra vezette a szerzőt, hogy kijelentse: az ember (és az állatok is) tökéletesen arra a környezetre vanna optimalizálva, ahol vannak: vagyis a Föld nevű bolygóra. Ez talán még nem annyira érdekes mondás, de az ebből levezetett következtetés már az: olyannyira ehhez a világhoz alkalmazkodott látásunk, hallásunk, gondolkodásunk és minden egyéb életfunkciónk, hogy más világokban nem feltétlenül az oxigénhiány miatt pusztulnánk el, hanem azért, mert a világról alkotott képünk halálosan nem felelne meg a valóságnak.

Csak nézd meg ezt a Vasarely-képet öt bekezdéssel lejjebb, és mondd meg, mit látsz. Megmondom: a felső behorpad, az alsó kiáll. Azt hiszed, a fekete-fehér felcserélése miatt van ez így? Nope! Most fordítsd meg a laptopodat, nézd meg fejjel lefelé, és a két ábra értelmezése megfordul! A művész úr által trükkösen megrajzol görbe vonalak értelmezése ebben a világban, ezen a Földön mindig azt adja, amit te magad is látsz. Van a világnak egy olyan darabja, amit így kell értelmeznie az agyadnak, és kész. Oké, lehet, hogy Te egyedül fordítva látod, de akkor más bajaid is vannak ezen a bolygón . Honna jöttél? Alfa Centauri? (Oké, lehet fordítva is érzékelni ezt az ábrát, de a többségnek ez "fáj".)

Az élőlények információfeldolgozó egységei és csatornái legyenek bármennyire kifinomultak, azért mégiscsak viszonylag keskeny sugárban "ömlik" rajtuk keresztül az információ. A szem retinahártyájának egy tűhegynyi rész képes éles képalkotásra, a többi, amit "látsz", azt nem látod, hanem hozzágondolod. Jó, persze, a szemgolyód ide-oda ugrál, és soros feldolgozással mégiscsak levesz egy csomó információt, de messze nem annyit, mint amennyi az érzeted. Úgy érzed, 270 fokban látsz. Még én is úgy érzem, noha tudván tudom, hogy nem igaz, mert ahol a szemüveglencse nem takar, ott annyit látok, mint a vízóraaknában éldegélő százlábú.

A Föld nevű bolygóhoz, annak gravitációs, hőmérsékleti, fény és egyéb viszonyaihoz tökéletesen illeszkedő elmére van szükségünk ahhoz, hogy a töredékes információból egy olyan mentális világot építsünk fel magunkban, melynek nemcsak hogy köze van a valósághoz, hanem 99,99%-ban fedi azt. Ez kell ahhoz, hogy tudjuk, az ajtó mögül kikukucskáló macskának még törzse, sőt lábai is vannak, különben nem dorombolna, a fáról leeső érett meggy szétloccsan, a lemenő nap pedig nem fordul vissza. Amit mi tökélyre fejlesztettünk, az nem más, mint a világ kitalálása töredékes információk alapján.  Kitalálógépek vagyunk.

Valahányszor a kitalálás nem fedi a valóságot, feszültséget érzünk, ami lehet jó értelemben vett feszültség, humor is. Sosem felejtem el a Brian élete című filmnek egy teljesen jelentéktelen mozzanatát, amikor az arénában összeszedik az elesetteket: az egyik "takarítószemélyzet" a film hátterében odamegy egy földön fekvő gladiátorhoz, hogy lábánál fogva kihúzza a színről, de a feje - jó nagy meglepetésre - ottmarad a homokban. :))))))

Valójában minden egyes érzékcsalódás nem más, mint bizonyíték arra, hogy az agyunk a rendelkezésre álló homokszemcsékből hatalmas homokvárat épít, és nagyon-nagyon meglepődik, ha a belül épített vár nem felel meg a valóságnak.

Következmények 

A múltkor megbeszéltük, hogy a külső információforrások (oktatói előadás, videó, könyv) tanulásra való ráhatása csekély, töredéke annak, mint amit a tananyag "átélése" hoz. Amit ismételni lehet (pl. könyv, videó), azoké nagyobb, de messze nem elegendő. Senki nem úgy lett valaminek a mestere (legyen az akár valami teljesen elvont dolog, például filozófia), hogy valaki elmondta neki, ő meghallgatta, és rendben vagyunk. Ez édeskevés, inkább nulla. Valami akkor válik a részeddé, ha csinálod, és ha egy mesterrel csinálod együtt, az a legjobb. Ha csinálod, az valahogy belülről jön, épül a homokvárad. Ha meg csak beszélnek róla neked, az kívülről jön, és vagy épül homokvár, vagy nem - jobbára nem.

Sok oktató (és én is észreveszem magamon, néha csak utólag) belső késztetést érez, hogy egy anyagrész elméleti ismereteit egy külön előadás keretében jól elmondja. Szánjunk egy órát az RSA-ra - no ezt én is megtettem. 4 órát szántam rá  Közben pedig elfelejtettem, hogy én magam hogyan sajátítottam el az RSA-t. Hát nem úgy, hogy valaki dumált nekem. Illetve dumáltak is, le is vizsgáztam belőle anno, de egy árva kukkot nem értettem belőle. Úgy lett az enyém, hogy végigszenvedtem papír-ceruza módszerrel, követtem az olvashatatlan matematikai levezetéseket, kiszámoltam mindent, és egyszer csak megértettem.

A fentiek fényében és a jelen tapasztalatai birtokában azt mondom: a részletekbe menő elméleti előadások teljesen értelmetlenek és feleslegesek. A kitalálógép bealszik, ha nem hagyják végezni a funkcióját, a kitalálást. Egész egyszerűen nem lehet beönteni az agyba annyi homokot, amennyi a homokvárhoz kell. Az agy a saját homokjából épít, a külső alapanyaggal csak katalizálni lehet a folyamatot.

Minden oktatónak tudomásul kell vennie, hogy az ő feladata a releváns információ (homokszemek) megmutatása, a többi homokot, ami az ő agyában már korábban felépült homokvár falait képezi, teljesen felesleges másik személyekre borítania. Homokba fulladni - csúnya halál!

Erre mondja Gy. Gy., és jogosan, hogy "na jó, de ha nem mondom el, mi lesz?". Én meg így válaszolok: "és ha elmondod, akkó mi lesz? " Mert hát a süketelés garantáltan, bizonyíthatóan és 1000%-osan lepereg hallgatóságról.

Konklúzió

Jó hírem van: az emberi elme úgy működik, hogy szinte a semmiből is összerakja a világ dolgait, legyen az egy fénykép, egy idegen nyelv, vagy egy ütős elmélet. A mellékelt kép, melyen minden humanoid felismeri a kutyát, hasonló ahhoz, melyet Steven Pinker könyvében találtam, de semmiféle ma ismert gépi rendszer nem képes rajta felismerni az ott teljesen nyilvánvalóan látható ebet. Még körvonala sincs, azt is TE agyalod hozzá!

Úgy tűnik, megtaláltuk az álmosító előadások legfőbb okát, és ezzel ellenszerét is. A kevesebb gyakran több!

Hé oktató! Akkor hogyan mondd el az elméletet? A szükséges elméletet? Explicite: sehogy. Elegendő, ha a belső világ felépítéséhez információmorzsákat adsz, beleszövöd a tanmenetedbe, a többi jön magától. Az összes hallgatónál. Mondom: ma-gá-tól!