Balaton Maraton - és lefutom!

Published 2010. 11. 21. by Admin in Biográf

Sőt, már le is futottam most hétvégén, szombaton és vasárnap (merthogy kétnapos). Azt a címet is adhattam volna ennek a bejegyzésnek, hogy 100 kilóval 42 kilométert, de valójában csak 94 kilóval, amit mire végigcipeltem a távon, csípőficamom alakult ki. Egyesek szerint azért, mert nem melegítettem be. Valóban nem, mert Tibi barátommal kidolgoztunk egy sokkal jobb rávezető gyakorlatot, a levitációt, amint az az alábbi négyperces filmrészleten is látszik:

Senkit ne tévesszen meg, ez nem fotó, hanem videó, én mondom na. Levitáció után az ember szabadabban fut. Itt lehet látni, ahogy nem tártkarokkal, hanem tártujjakkal futok. Szerintem ez a technika segített hozzá, hogy a közel 1000 indulóból végül én legyek az ezeregyedik befutó :)

A verseny óta úgy tudok csak járkálni, mint 3Pio, jaj gazdám, hol a tolókocsim?


Megjegyzések

Szőke Lászlo Zsolt Hungary

2010. november 22. 6:12

Szőke Lászlo Zsolt

Azt nagyon becsülöm benned, hogy meg van a képességed lefutni egy maratoni távot, azzal viszont nem értek egyet, hogy le is futod, mert az már valamennyire pszichológiai eset.
De komolyan! Nem elég a tudat, hogy tudod, hogy képes vagy rá?

fm

2010. november 22. 7:25

fm

Ó, micsoda tévedés! Pont az ellenkezője az igaz, vagyis előre NEM tudom, hogy le fogom-e tudni futni (eleget készültem-e rá, elég tésztát zabáltam-e előtte stb.), CSAK a táv teljesítése a bizonyíték!

Szőke Lászlo Zsolt Hungary

2010. november 22. 10:00

Szőke Lászlo Zsolt

Akinek van két lába, de akinek nincs, csak műlába van, az is képes rá. Én is képes vagyok rá, megfelelő felkészüléssel. Szóval mi értelme van az izületeket roncsolni? Pontosan tudjuk, hogy teljesíthető a táv.

Tehát én, most, így, ahogy most vagyok, nem tudnám lefutni.
Ha jól felkészülök, akkor meg jól lefutnám.
Tehát (számomra úgy tűnik) totál marhaság megugrani ezt a lécet.

(Amúgy mire válaszoltál, mert  nem látom azt a hozzászólást?)

fm

2010. november 22. 10:20

fm

Az a baj az okfejtéseddel, hogy ez egy okfejtegetés. Élned is felesleges, mert úgyis meg tudod csinálni, akkor meg minek.

Megjegyzések lezárva

Hőskor. Az internet kora.

Az életnek nincs célja és nincs értelme. Az életnek szépsége van.