Azt nagyon becsülöm benned, hogy meg van a képességed lefutni egy maratoni távot, azzal viszont nem értek egyet, hogy le is futod, mert az már valamennyire pszichológiai eset.
De komolyan! Nem elég a tudat, hogy tudod, hogy képes vagy rá?

Ó, micsoda tévedés! Pont az ellenkezője az igaz, vagyis előre NEM tudom, hogy le fogom-e tudni futni (eleget készültem-e rá, elég tésztát zabáltam-e előtte stb.), CSAK a táv teljesítése a bizonyíték!

Akinek van két lába, de akinek nincs, csak műlába van, az is képes rá. Én is képes vagyok rá, megfelelő felkészüléssel. Szóval mi értelme van az izületeket roncsolni? Pontosan tudjuk, hogy teljesíthető a táv.

Tehát én, most, így, ahogy most vagyok, nem tudnám lefutni.
Ha jól felkészülök, akkor meg jól lefutnám.
Tehát (számomra úgy tűnik) totál marhaság megugrani ezt a lécet.

(Amúgy mire válaszoltál, mert  nem látom azt a hozzászólást?)

Az a baj az okfejtéseddel, hogy ez egy okfejtegetés. Élned is felesleges, mert úgyis meg tudod csinálni, akkor meg minek.