Ma, 2009. tavaszán Magyarország felemelkedése valahogy lekerült a napirendről. Az egyéni és társadalmi boldogulást úgy tűnik, ártatlan cigányok életének kioltásában keresi a magyar. Ne feszegessük, hogy süllyedtünk idáig, az okok mindenki számára közismertek. A feladatunk az, hogy – ha már a politika nem képes rá – mi magunk keressünk kiutat ebből a XVIII. századi világból mind önmagunk, mind szűkebb-tágabb közösségünk számára.
Nemrégiben alkalmam adódott egy nemzetközi konferencián résztvenni Seattle-ben, az USA-ban. Mondanom sem kell, hogy a végtelen hosszú, körömollóval szálanként nyírt pázsit milyen hatással van az emberre, rend és tisztaság és kedvesség mindenütt. Az egyik alkalommal taxival mentem ki Redmondba, a Microsoft főhadiszállására, és beszédbe elegyedtem a 60 év körüli taxisofőrrel, gondoltam, megkérdezem, látta-e a Microsoftot, amikor az még csak egy-két épületet foglalt el (ma már egész városnegyedben dolgozik a huszonsokezer alkalmazott). Az úriember elmondta, hogy igen, emlékszik, ő tősgyökeres Seatte-i. Ezen a helyen például – s itt egy gyönyörű parkkal körbeölelt elegáns épületegyüttesre mutatott – hatalmas illegális szemétlerakóhely volt a hatvanas években. Nem hittem a fülemnek, és ezt szóvá is tettem. Mire mit válaszolt? „Miért nem hiszem el? Ku-klux-klanunk is volt!” És valóban. Nem is olyan régen még a mai magyar helyzetnél sokkal rosszabb, szervezett rasszizmus dúlt ebben az országban. De már nincs. Mi történt? „Felülemelkedtünk” - mondta az öreg.
Ez elgondolkodtatott. Úgy tűnik, akár egy generáción belül is felül lehet emelkedni a jelen egyéni és társadalmi sérelmein. Így igaz! De egyvalami feltétlenül szükséges hozzá: hogy a kőkorszaki ösztönöket kiváltó kilátástalanság és szegénység valahogyan szűnjön meg. Ez az a pont, ahol csak önmagunkra számíthatunk, a politikában bízni értelmetlen dolog. Itt az ideje az állampolgári kezdeményezésnek. Állampolgár vagyok, kezdeményezek. Adjunk célt önmagunknak: vigyük át az országot a XXI. századba! A felülemelkedés lehetősége sajnos nem mindenki számára érhető el, de a fiatalság számára már ma is adott!
Mit kell tennünk, mit kell tennetek?
Tanulni, tanulni, tanulni. Mégpedig értelmes, előremutató dolgokat. Arra menni, amerre a világ megy. Az már mindenkinek feltűnt, hogy a korábbi sikerszakmák, a benzinkutas, a butikos és a zöldséges teljesen eljelentéktelenedtek, a társadalom csúcsáról az aljára röpítve a szakma képviselőit. Azonban a társadalom jelentős része nem ismerte fel, hogy a szocializmus második vonalbeli sikerszakmáinak is befellegzett. Nem él jól a szobafestő-mázoló, a tetőfedő és a kamionos sem (az ápolók sem, de ennek egyelőre más oka van). Ez a földrengésszerű változás két okra vezethető vissza: egyrészt az általános közvélekedéssel ellentétben alaposan megcsappant a kétkezi munka iránti igény (nem építünk lakótelepeket és duzzasztógátakat, géppel festjük a lakásokat, fél nap alatt készen van), másrészt ennek következtében is a sok munkavállaló egymás lábát tapossa, egymás szájából veszi ki a kenyeret. És ha ez még nem lenne elég, a társadalom még mindig abban a hitben él, hogy „legyen szakmád gyermekem”, és ontja magából a felesleges kétkezi munkásokat, akik napról napra rontanak saját helyzetükön. Még call centeresnek sem jó az, akinek csak „szakmája van”.
Azon a lakóterületen, ahol lakunk (ez Budapest egyik kertvárosi része) az egész telepen gyakorlatilag nincs rajtam kívül műszaki értelmiségi. Az utcánkban egészen biztosan nincsen. Lehet erre azt mondani, hogy ez azért van, mert ez egy tipikus munkásnegyed, ez az érvelés azonban azért nem állja meg a helyét, mert a régi rendszerben nem is volt más, mint munkásnegyed. Tud esetleg valaki műszaki értelmiségi negyedről?
A válságból a kiutat az innováció, a fejlesztések jelentik. "Egyszerű": fel kell kapaszkodnunk arra a szintre, ahol már az innovációban is részt vehetünk, nem csak call center munkatársként van ránk szüksége a világnak. Az innováció legfőbb, és elérhető területe manapság az informatika. Aki azt hiszi, az informatika fejlődése a végéhez közeledik, súlyosan téved. Most vagyunk az elején, szinte még nem is tudjuk, mire való, noha már a porszívóban is van mikrochip. A jövő összes eszköze egyre összetettebb informatikát igényel, egyre gyorsuló ütemben van szükség informatikusokra: programozókra, biztonsági szakemberekre, üzemeltetőkre. Hol vannak az ifjú informatikusok?
Nem szeretném porig alázni a hazai szakemberképzést és felsőoktatást, a problémák mindenki számára közismertek: nagyságrendi túlképzés humánoldalon, masszív szakemberhiány reáloldalon. Aki továbbtanul, mind dumával akar boldogulni, egyszerűen mindenki kommunikációszakos. Ami pedig az egyik legelőremutatóbb ágat, az informatikát illeti, még mindig az határozza meg, hogy egy egyetemen mit tanítanak, hogy az oktatói gárda mihez értett már 20 évvel ezelőtt is. Az egyetemekről frissen kikerülő diplomás informatikusok azonnal továbbképzésre szorulnak, ebből a képzési igényből remekül megél néhány kiemelt felnőttképzési magán oktatóközpont. Ma már ott tartunk, hogy aki egyetemet végez, csupán elfecsérel öt évet az életéből, mert öt év alatt a lemaradás törvényszerű, ennyi idő alatt két generációnyi technológia hal ki. Lassanként – a magángazdaságban – már nem jelent előnyt a papír, a diploma: sokkal többet ér, hogy az ember mire képes. Van nekünk Bolognánk, ám az egyetemi képzési rendszer többszörösen bebizonyította, hogy ezen a téren megreformálhatatlan.
Itt jön be a képbe a NetAcademia. Az a feladatunk, hogy a hozzánk forduló embereknek segítsünk előrébb lépni szakmai területen, hogy egy-egy tanfolyammal egy-egy lépéssel közelebb kerülhessenek a XXI. századhoz munkában, jövedelemben, életszínvonalban és gondolkodásmódban. Ehhez meg kell változtatnunk a külföldről átvett üzleti modellt, mely egyfajta elitképzéssé „degradálja” a tevékenységünket: nincs az a magánszemély, aki meg tudja fizetni a versenyképes tudást nyújtó tanfolyamainkat. És – paradox módon – nincs az az oktatási intézmény, aki helyettünk el tudná látni ezt a feladatot. A kitűzött irány helyességét az IT Factory sikere bizonyítja. Már csak néhány lépést kell megtennünk.
Minden személy számít, minden előrelépés a társadalom egészét viszi picit előrébb. Kétkezi munkásokra természetesen szükség van, de minden kiemelkedő személy csökkenti a konkurenciaharcot a társadalom alacsonyabb rétegeiben, ezzel egyidejűleg növeli a béreket mindkét szinten. Az én vízióm, hogy nem politikusként, hanem oktatóként, és vállalkozóként csökkentem a feszültséget a társadalom csoportjai és egyénei között . Ez a recept a világ minden országában beválik. Érjük utol Írországot! Indítsunk útjára új Graphisoftokat, új Nav’n’Go-kat, új Recognitákat! (...és Boltamarson-t
)
Ebben a törekvésben ma már jelentős csapat áll mellettem: a NetAcademia oktatói gárdája. A feladatunk szép, de nem lehetetlen...