Nemrég volt a szülinapom, fizikailag negyven, mentálisan 25 éves lettem. A családy partyn a (velem kvázi egykorú) testvéreim megkérdezték tőlem, ugyan mondjam már meg, mi a hosszú élet titka. Ez amolyan viccféle akart lenni, de teljesen komolyba csapott át.

Elsőre mindenféle hülyeséget mondtam, az alumíniumkanál rendszeres rágcsálásától addig, hogy bárhogyan is fogyókúrázol, kólával locsold, és az eredménytelenség garantált. De aztán belemelegedtünk, és előjöttek komolyabb dolgok is, úgymint: "14 éves korodig tanulj meg angolul, különben végleg úgymaradsz" és "minden ember akar valamit, csak éppen ő maga sem tudja, hogy mit" meg ilyenek. És akkor jött az "amit tolsz, az megy, amit meg nem, az nem", vagyis a lendületmegNEMmaradás törvénye.

A lendületmegNEMmaradás törvénye

"Hosszú" életem során rengeted mindenbe belefogtam már, és általában nem bírom megállni, hogy egyszerre ne tíz dologgal foglalkozzam, pedig erre alkatilag alkalmatlan vagyok: kétfelé sem bírok összpontosítani, nemhogy tízre. De sebaj, gondoltam, majd mindegyiknek kijelölöm a felelősét, és akkor a dolgok rendben mennek. Azonban azt kellett észrevennem, és ezt majd egy másik cikkben ki is fejtem, hogy az én céljaim nem az ő céljaik, tehát gyakorlatilag nem lehetséges az, hogy én csak beindítok valamit, aztán az majd jól megy. Előbb-utóbb a személyiségek különbözősége miatt bekövetkezik valami változás, ami miatt a dolog leül. Ez kétféle lehet: az egyik eset a széttartás, vagyis a személyiségek különbözősége miatt az általam megálmodott verzió helyett lassanként valami tök más kezd megvalósulni, mert aki helyettem csinálja, más világlátással rendelkezik. Lelkesen csinálja ugyan, de már valami mást. Ez is külön kifejtést, cikket érdemel, a céltartás. De van egy gyengébb scenárió is: a teljes lendületvesztés.

Nem tudom, használtam-e már azt a képet, hogy cirkuszi tányérforgató. Ha igen, elnézést kérek, de annyira jó hasonlat! Áll a bohóc a porondon, és elkezd tányérokat forgatni boton. Egyet, majd kettőt, majd hármat. Később tízet. Gyönyörűen látszik a lendületvesztés! Szegény bohócunk a végén mást sem csinál, mint ide-oda rohangál, és a már majdnem leeső tányéroknak ad egy "utolsó esélyt".

Hogy hány párhuzamos ügynél következik be a lendületvesztés, azt cége és vezetője válogatja.

• Nézd meg a kokakólát: egy termékre összpontosít, csak azt nyomja teljes erővel, és az megy is neki. Az összes többi NEM megy neki! Nem hiszed? Nézz meg egy üdítős automatát. Van benne mondjuk hat slot, ebből kettőben van a jó öreg kóla, mert az jobban fogy. Annyival jobban fogy, hogy a dupla cső mindig kifogy a többi előtt! Ez így van, ott áll az előterünkben egy automata, a jelenség hétről hétre megfigyelhető, merthogy pirosan világít az a gomb, ami mögött már nincs ücsi - és az mindig a hagyományos kóla.
• Nézd meg szegény SONY-t. Biztosan más miatt is döglődik (kistigrisek letapossák), de az egyik legnagyobb baja, hogy fogalma sincs immár, hogy ő egy micsoda. Ezer tányér ezer rúdon, és mind ott tart, hogy csoda, hogy nem esik le.
• Nézd meg az Apple feltámadását. Amikor Steve Jobs visszatért a cég élére, az első lépése az volt, hogy az irdatlan termékpalettát négy (4!) termékre vágta vissza, hogy legalább ők maguk tudják, kifélék-mifélék.
• Nézd meg a Microsoftot, mert az egy csoda. Ezer termék ezer ágon, és ezek 80%-a piacvezető. És szinte minden évben kinövesztenek egy vadonatúj lábat. És ráállnak teljes súllyal. XBox. .NET. SQL Server. Ez kivétel, ilyet tényleg nagyon kevesen tudnak. Irigyek is vagytok rá, ne tagadd :)
• Nézd meg a saját cégedet.

Ezzel kapcsolatban nagyon fontos kitérni egy frankó tévhit eloszlatására, melynek egyébként mi magunk, én magam is bedőltünk. A több lábra állás...

Több lábra állás

Volt nálunk egy srác, aki folyamatos sustorgással meggyőzött, hogy a következő okos lépése a NetAcademiának az lesz, ha több lábra áll. Milyen más lábakat növesztettünk az elmúlt másfél évben? Office, IBM, Cisco, Oracle, mittudomén. Mindezt annak jegyében, hogy ha az egyik láb nem elég erős, majd ott a másik. Ez kéremszépen a többlábra állás teljes félreértelmezése, gyakorlatilag tányérpörgetés a köbön. És úgy, hogy ezeknek a tányéroknak esélyük sincs arra, hogy legalább egy kezdőlendületet vegyenek. A lendület fenntartása - na arról ne is beszéljünk.

Hogy ne kelljen sokat találgatni, egy rövid kérdésben elintézzük, vajon az elmúlt időszakban, amióta marketingeljük az Oracle, IBM, Cisco, Novell és ingyombingyom tanfolyamokat, vajon ezek nyereséggel, vagy veszteséggel futottak itt a válság kellős közepén? Ja, és hány fővel?

Szerintem ennél szebb példát nehezen tudtam volna találni. A "legjobban" az IBM és az Oracle teljesített nálunk, mind a kettőből NULLA tanfolyamot adtunk el másfél év alatt, NULLA főnek, NULLA cégnek. Az összes marketingerőfeszítés eredménye akkora NULLA, hogy ennél nagyobb nincs is! Ezt követi szorosan a Novell, NULLA fős tanfolyamokkal, Majd jön a Cisco havi EGY fővel, na mondhatom, ez leginkább púp a háton, semmi más. Kifelejtettem a HP-t, találgassatok. Igen, NULLA. Nagyon szépen látszik a lendületvesztés, vagy éppenséggel a lendület meg sem szerzésének törvénye: amennyi odafigyelést ezek a "lábak" tőlünk kaptak-kaphattak a főtevékenység mellett, az ezt a szép eredményt tudta hozni.

Elnézést kérek a nagy világcégektől, ez nem az ő hibájuk, természetesen semmi baj az IBM és Oracle és stb. termékekkel. Egész egyszerűen ezek nem a mi tányérjaink. Ennyi. Rángassa más bohóc azt a pálcát.

A mi kokakólánk a biztonsági és a fejlesztői tanfolyamok. A mi szőke kólánk az összes többi. Ezek nem lábak, hanem vérszívó nyúlványok. Szép sorjában le is fogom amputálni mindet.

De akkor hogyan kell értelmezni a több lábon állás ősi babonáját? Hát, megmondjam őszintén? Sehogyan. El kell felejteni. Ebben a formában, ahogy mi is csináltuk, vagyis az erők szétforgácsolásának remek stratégiájával egyszerűen marhaság. De van egy értelmezés, ami megállja a helyét. A főtevékenységednek, amihez valóban értesz, van vevőköre ugye? Minden vevőd egy-egy láb. Százlábú vagy! Ebből sokkal könnyebb ezer lábat csinálni, mint klónozni egy másik "százlábút", aminek lehet, hogy nulla lába lesz, lehet, hogy úgy is marad, de enni kér a mocsok.

Bátorság! Amputálj! Én azt teszem, figyeld meg, hogy amint az idei katalógusunk lejár (februárban), szép lassan eltűnnek a webről a több láb nyomai. Írmajga sem fog maradni. Egy erős lábbal gyorsabb lehetsz, mint nyóc gyengével.

Amit tolsz, az megy. Amit nem tolsz, az megáll.

A vállalkozás életében van egy-két fontos dolog, de mind között legfontosabb, hogy legyen vevőd. Ezt elérni nem is olyan könnyű, és nem is olyan nehéz, mint gondolnád. Az ezerféle vevőtoborzás közül én most a rád éppen haragvó, ellenséges vevő hangulatának megfordítását tűztem ki célul. Ha úgyhagyod, hadd dühöngjön, még ötven embernek elmondja, és azokat is magával rántja. Meg kell fordítanod őt!

Persze van, aki szerint a sok vevő titka a sok-sok kapcsolatban és a "money back" technikákban rejlik. Nos, én még a büdös életben nem adtam csúszópénzt senkinek. Rendőrnek se.

(Kis kitérő. Tényleg nem adok a rendőrnek, amitől annyira megrendülnek, hogy aztán semmiféle büntit nem fizetek. A minap megfordulok a rakparton, hát most nézd meg, milyen ribillió támadt. Micsinálnak ezek? Nem tudnak vezetni? :) Odajön az egyik "áldozat", kéri az igazolványokat. Elkezdi az ismert mondókát, hogy "most akkor micsináljunk". Felkérő keringőre. De én nem tudok ám táncolni! Én erre azt szoktam mondani, hogy "tegye a kötelességét". De valahogy nem akarja tenni, ez látszik rajta. Célozgat jobbra, célozgat balra, kimondani nem meri, én meg "nem értem", mit akar :) Mondom neki, "egy-két pluszpont nem a világ, majd ha összejött a húsz pont, beváltom hátizsákra". Nem érti. Ez egy vicc vót, na mindegy. A lényeg, hogy a főtörzs keresi a kibúvót, hogy ne kelljen papírokkal ökörködnie. A mentő kérdés, amikor már tudom, hogy ismét sínen vagyunk, és nem kapok büntit, az ez: "mi a foglalkozása", hejjj, ember, el fogsz te engem engedni megint, szolidaritásból, merthogy az én foglalkozásom: "tanár". Na már búcsúzkodik is.)

Akkor hogyan lehet sok vevőre szert tenni?

Kommunikációval. Nem azt mondtam, hogy reklámmal, hanem azt, hogy kommunikációval. A cég minden kapcsolata a külvilággal - kommunikáció. A levelezés, a számlázás, a panaszkezelés, a blogolás, az ügyfélváró, a prospektus, a kiküldött spam, ez mind-mind kommunikáció.

Az utóbbi időben a kommunikációnak egy igen érdekes ágát űzöm, a panaszkezelést. A NetAcademiánál nemigen van panasz, évente kettőt generálunk kamuból, hogy az Intézményi Akkreditációs Ember örüljön, hogy van panaszkezelésünk, és ennyi. De van egy csomó más projektem, ahol előfordul panasz. Az ember nem is gondolná, mennyi sikerélményt nyújt egy-egy kevésbé elégedett, vagy esetleg kifejezetten mérges kuncsaft véleményének megfordítása. Nagyon érdekes, hogy a dühöngő egyéneket normális kommunikációval először kezelhető alanyokká, majd partnerekké, végül a cégbe szerelmes fanokká lehet alakítani. Mindennek a titka a következő:

Believe, Listen, Apologize, Satisfy, Thank

Nem hülyegyerek ez a David Novak. Ez a pasas a KFC, a Pizza Hut és a Taco Bell elnöke egy személyben. Azzal kell együtt élnie, hogy egymillió alkalmazottja van. Ez durva. Emberünk írt egy managementkönyvet, The education of the accidental CEO, és ebben szentelt egy teljes fél oldalt az ügyfélkezelésnek. A lényeg kiolvasható a szavakból:

Believe: hidd el, hogy amit a vevő mond, az úgy van. Ha számára úgy van, számodra is úgy van, még ha elsőre nem is érted, mit mond. Nagyon fontos, hogy neúgy kezeld azt az embert, aki szólt egy hiba miatt, hogy "ez csak egy darab dühöngő őrült", hanem vedd olybá, hogy ő a sok száz dühöngő felhasználó nagykövete, szószólója. Az, hogy csak ő szólt egyedül nem azt jelenti, hogy a probléma marginális, hanem azt, hogy az emberek 1%-a szólós típusú, a többi 99% csak dühöng, de nem szól vissza. A NAgykövet Úrral kommunikálsz, úgy vigyázz!

Első lépésként érts meg, mit akar kifejezésre juttatni. Mondok egy példát egy szoftver életéből: "micsoda szar ez a könyvtári rendszer, hogy a kereséshez be kell jelentkezni". Első gondolat: Miaf...sz? Már hogy kéne bejelentkezni? Aztán jön a Believe. Ennek az ügyfélnek valszeg be kell jelentkeznie, ha keresni akar. De vajon hogy csinálja? Hogy kerül oda?

Listen: most jön az, hogy meg kell tőle kérdezni ügyesen, sértés nélkül, és az igazát mindvégig tiszteletben tartva, hogy pontosan milyen keresésre gondol, hova kattint stb. Kiderül hogy emberünk semmi különöset nem csinál, csak nem kattint az amúgy bazinagy gombon, hanem rutinosan Entert nyom. És lám, valami megmagyarázhatatlan okból ilyenkor feljön a login ablak, amit ő szolgai módon mindig kitölt, és már hozzá is jut az áhított publikus könyvnyilvántartáshoz. Itt valami bibi van!

Apologize: mivel előre tudtuk, hogy neki van igaza, nem fog nehezünkre esni beismerni, hogy neki van igaza, és elnézést kérni, hogy a szoftver ilyen bután működik, egyúttal felhívni a figyelmét a bazinagy nyomógombra. Megígérni neki (és be is tartani, ez kutyanehéz!), hogy kinyomozzuk a probléma okát, és meg is javítjuk a programot.

Satisfy: két héten belül elő kell állni a javított szoftverrel. Emberünk teljesen el lesz ájulva, mert ahhoz szokott, hogy a véleményét egyrészt nem veszik figyelembe, másrészt ami rosszul működik vagy hiányos, az még három évig úgy fog működni (Miért nem ír DVD-t a Vista? Ez a srác egyedül megoldotta az egészet! Hogy lehet egy oprendszert három-öt évig úgy tartani, hogy egy alapvető perifériát hiányosan kezel? Egy perifériát? Dehogy! Egy sereg perifériát! Kedves MS, igazán kipróbálhatnátok rajtam a BLAST-módszertant!) Két hét alatt kész az új? Ilyen nincs!

Thank: meg kell köszönni az embernek, hogy érdemben és önként hozzájárult a termék jobbá tételéhez. Ha eddig őszintén csináltad, amit csináltál, ez már nem lehet probléma. Menni fog.

Mindig hallom, hogy egy vállalkozónak így meg úgy meg kell terveznie a pénzügyeit, a cég fejlődését, hány négyzetméter lesz az iroda x év múlva, és hány alkalmazott fog jutni egy négyzetméterre, meg a mittudomént is meg kell tervezni. A múlt héten is nekem szegezte valaki a kérdést: milyennek látom a NetAcademiát mondjuk két év múlva? Hát mittudomén, könyörgöm, mittudomén! És mi az elvárásaim? Ja, az elvárásaim? Na azt legalább tudom: semmi.

Egy bibliai mondás kifordításával élve: "Ne legyenek elvárásaid tenéked!"

Hogy miért? Mert a világ úgyis változik, és ha szigorú elvárásaid vannak, annak csak csalódás lehet a vége. Ennél sokkal jobb (és sikeresebb!) megközelítésnek tartom, ha nemigen vannak elvárásaim semmivel szemben, mert AZ biztosan teljesül. A semmi biztosan bejön, és annál már csak jobb lehet! Dolgozunk sokat és lelkesen, és ami kijön belőle, az a mienk. Kész.

Egy szép, ünnepélyes példa a karácsony: egy csomó ember borzasztóan vár valamit a "szeretet" ünnepétől - amely valójában a shopping ünnepe - de persze nem kapja meg. Nem láttam még soha a szeretet lángolását se 24-én, se 25-én, dühöngést viszont annál inkább :)))

Én sohasem csalódom karácsonykor. Egyszerűen nem vagyok hajlandó csalódni :) Az elvárásaimat minden tekintetben nullára állítom, és ennél csak jobb jöhet. Eddig még minden karácsonyom jobb volt az ELVÁRTNÁL :)

Nulla elvárás üzleti tárgyaláson

Meglepő módon az egyik legfontosabb területe az életnek, amikor a zéró elvárás igazán fontos, az üzleti tárgyalás. Fontos, hogy az ember a semmit várja el a partnerétől, mert ha nem így tesz, nagyon nagyot bukhat! Persze tudom, nagyon nehéz. Amikor az ember orra előtt belengetnek egy óóóóóóóóórriiiáááááááásssssssssii lehetőséget, el-eljátszadozik a gondolattal, hogy hátha. Néha azok a kollégák, akik rajtam kívül tudnak a folyó tárgyalásokról, eszüket vesztik, és már építenének arra, amit meg sem alapoztunk.

Mivel ez havonta előforduló jelenség, hoztam egy belső szabályt: semmiről senkinek semmit, amíg szerződés nincs. Nem azért, mert titkos volna, amiről tárgyalunk, elvégre nem vagyunk mi gyógyszergyár, hanem hogy senkit ne ringassunk álomba olyan dolgokkal, amelyek a semmi állapotában leledzenek.

Konkrét példa: 2007-től több mint fél évig tárgyaltunk az ORCO-val, hogy az Andrássy útról az Aréna Cornerbe költözünk, és már minden megvolt, az ORCO egyik vezetőjének kisdobos becsületszavától kezdve a C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon át minden, csak épp a szerződés az istennek sem akaródzott aláíródni.  Minden NetAcademiás kolléga bele volt zúgva az épületbe, csoportos kirándulásra vittem őket a tetőteraszra, meg ilyenek. Nekem is tetszett, na. Baj az? :)

Ebben az időszakban épp új tanfolyami katalógust készítettünk, és felmerült az új épülethez tartozó új dizájn kérdése is, meg hogy tegyük már bele az épület fényképét a katalógusba, mert az olyan jól mutat. A szerelem kezdett minket elvakítani.

Egy hirtelen mozdulattal egyszer csak letiltottam az épülettel kapcsolatos mindennemű tervezést és kommunikációt, csupán arra a rövid időre, amíg aláírt szerződésünk nincs. Azt a szerződést soha nem írtuk alá. Egy kis adalék: az ORCO egy pár hónapja csődvédelmet kért. Erről ennyit.

Ne legyenek elvárásaid tenéked.

A jövővel kapcsolatban két kijelentést tehetünk, mi vállalkozók:

1. A jövő megjódolhatatlan, kiszámíthatatlan, és aki jóslásokba bocsátkozik, az hülye
2. Te, mint vállalkozó, bizonyos szempontból látod a jövőt

2. Látod a jövőt 

Kezdjük a másodikkal. Miért mondom azt, hogy látod a jövőt? Azért, mert minden vállalkozás valami olyasmi, hogy megvalósítod azt, ami a fejedben már eleve készen áll. Kitaláltad a terméket/szolgáltatást/bármit, és most azon gürcölsz, hogy az agyadban meglévő képre formáld a világot. És a világ formálódik! Formálódik attól, hogy piszkálgatod, foglalkozol vele, egyszóval dolgozol a szent ügyeden. A "nagy ötlet" azonban a dolgok jellegéből fakadóan (csapatmunka, tőkehiány, zsákutcák, miegyéb) csigalassan valósul meg, ezért mondhatod azt, hogy évekre előre "látod a jövőt". Azt kell hogy mondjam, a jövőlátásnak ez a fajtája egy kínszenvedés. Miért nem lehet az, hogy kitaláltom, megcsinálom, és pont? Miért kell az eredményekre éveket várni? Ha úgyis tudom, hogy az eredmény az enyém lesz, minek kell erre éveket, esetleg évtizedeket várni? A fene egye meg!

Élő példa: megszámlálhatatlan éven keresztül tartott az a folyamat, hogy kiadhattam a Neumann-könyvet. Jancsi bácsi igazán megérdemelte ezt a kiadást. Évekig tartott a jogok megszerzése, hónapokig az újrafordítás, korrektúrázás, hónapokig a nyomda és az országos terítés... pedig az eredményt kezdettől fogva tudtam, láttam magam előtt.

1. A jövőt nem sejtheted

...ahogy lesz, úgy lesz...

Van egy baromi jó könyvem, Neked is ajánlom: Nassim Nicholas Taleb: Black Swan, The Impact of The Highly Improbable. 16 dollár nem a világ. Sajnos nem adták ki magyarul, én magam pedig két könyvkiadóról pattantam le eddig, tehát lehet, hogy nem is lesz. Nem látom a jövőmben, hogy ez megjelenik magyarul. Pedig irtózatosan nagy szükség lenne rá. Ez a könyv ugyanis arról szól, hogy miért téved az ember(iség) mindig, és következetesen, ha a jövőt próbálja megállapítani. Milyen emberi, agyi tulajdonságok vezetnek ehhez? Milyen altípusokba sorolhatók az emberi önbecsapások és vakságok? A kérdés másik aspektusa, hogy utólag miért vagyunk mégis nagyokosok. Ennek is meglehetősen jól behatárolható okai vannak.

Néhány érdekes tény a jövőmondás világából: az 1800-as évek végén megjósolták, hogy ha a közlekedés ebben az ütemben fejlődik tovább, Londont el fogja árasztani a lócitrom. Az 1900-as évek végén megjósolták, hogy az éjszakai utcai világitás igenis megoldható, pusztán ki kell várni, amíg a megfelelő méretű hatalmas villanykörtét az ipar le tudja gyártani, és egy néhány kilométer magas oszlopra a városok fölé tudjuk lógatni. Városonként egyet.

Vissza a könyvhöz: a szerző két világot tár elénk: Mediokrisztánt és Extrémiszánt. Mediokrisztánban minden mennyiség belátható mértékű, és szinte minden eloszlásra igaz a haranggörbe: gazdagságra/szegénységre, kultúrára/idiótaságra, keresletre/kínálatra meg minden másra, így itt minden megjósolható. Extrémisztánban a gazdagok olyannyira gazdagok, hogy néhány gazdag zsebreteszi az egész bolygó teljes lakosságát, egy sikeres író exponenciálisan több művet ad el, mint a nála alig valamivel tehetségesebb társa stb. A problémák egyik oka, hogy mi bizony Extrémisztánban élünk, de Mediokrisztánban hisszük magunkat, és ennek megfelelő jóslásokba bocsátkozunk.

Nagyon érdekes könyv, ha az ember elolvassa, soha többé nem fog hinni egyetlenegy szakértőnek sem. Nincs rá okod, hogy higgy nekik. Én még a válság előtt olvastam ezt a könyet, és ennek az élménynek tudatában mondhatom, hogy a pasasnak teljesen igaza van. SENKI nem tudta előre ezen a fazonon kívül, hogy milyen méretű és kihatású pénzügyi válság közeleg, senki! Ez meg megjósolta, hogy a Fanny Mae csődbe fog menni: "The government-sponsored institution Fannie Mae, when I look at its risks, seems to be sitting on a barrel of dynamite, vulnerable to the slightest hiccup. But not to worry: their large staff of scientists deemed these events "unlikely"." Nem volt egy nyamvadt szakértő sem rajta kívül! Egy sem!

Utólag persze sokan tudják, hogy miért tört ki a wálság: na erre mondja a szerző, hogy utólag könnyű.

Érdemes végigolvasni a 2003-2006-ban írt weblapját, melynek címe: idézetek és figyelmeztetések, amit az idióták nem veszenk figyelembe.

Vannak egyfelől a hangoskodó-kiabáló sokak, akik szerint a Mocskos Profitvadász Multi (dögöjjönmeg!) miatt van ez az egész. Itt nem feltétlenül kismagyar jelenségekre gondolok, ebbe a körbe tartozik a ZeitGeist által megtestesített mozgalom is. (Láttad már a filmet?)

Aztán van állítólag egy gazdasági törvényszerűség, amely szerint profitnak lennie kell, különben megdöglik a cég.

Most akkor melyik az igaz?

Star Trek 

Hadd mondja el egy kisnaív vállalkozó, én, hogy mi itt az igazság. Láttam egyszer egy érdekes interjút a Star Trek sorozat kopasz kapitányával (Patrick Stewart), ahol a jövőről kérdezték őt. Mondott ezt-azt, konvencionálisakat, és meglepőeket is. Amikor megkérdezte a riporter, hogy ezeket a fantazmagóriákokat meg honnan veszi, ezt válaszolta: "Because I've been there!". Mert ott jártam! Mármint a jövőben...

Hogy merészelek én csacskaságokat beszélni a profitról?

Because I've been there!

Hol nőttem fel? A kommunizmusban. Hatott rám? Hatott. Dögöjjönmegaprofit? Dögöjjön. Így hát kezdetben (2000 előtt) úgy vállalkoztam, hogy ami bevételünk volt, azt mind-mind, az utolsó fillérig szétosztottam a dolgozók között. Két fontos elképzelés is meghúzódott emögött az altruista viselkedés mögött:

1. Ha mindent odaadok, és a dolgozó sok pénzhez jut, majd jól beosztja, odafigyel például arra, hogy milyen továbbképzésekre van szüksége, milyen könyveket kell megvennie, elolvasnia, milyen hardvercuccot kell vennie stb. Ezzel akkor nekem nem lesz dolgom, a munkatársak és a munkakörülmények fejlődése önjáró lesz. Hurrá!
2. Amikor van pénz, adok. Amikor nincs, akkor meg majd nem adok. Most látjátok, van, tehát együtt nevetünk. Ha meg majd másképp hozza a piac szeszélye, együtt fogunk sírni is. Jó?

Na ebből egyik sem jött be. Egyrészt a dolgozó, aki "túl sok" fizetést kap, saját pénzének tekinti az egészet, és ahelyett, hogy befizetne egy konferenciára, vesz egy hatszázezer forintos tiffany mozaik világítóablakkal felturbózott bejárati ajtót (megtörtént eset). Idővel feledésbe merül, hogy miért is kap a piaci átlagot jóval meghaladó juttatást, és ha szóba hozod, már nincs igazad. A szükséges hardverbővítést a laptopjában továbbra is tőlem várja. De nekem erre már nincs pénzem, hisz nekik adtam a jussukat! És hát persze az együtt sírunk-együtt nevetünk sem jött be. Rendben ment ugyebár az együtt nevetünk, aztán meg a kilépünk, szevasz. Tudod ki fog együtt sírni! Veled!?! Kétharmad annyi pénzért...?

A jelenségekből le kellett szűrnöm a tanulságot, hogy mivel az alkalmazottnak nem pont ugyanannyira fontos a cég, mint nekem, nem úgy fog viselkedni, ahogy elvárnám. Hibásak az elvárásaim, mert amit elvárok, az egyfajta tulajdonosi tudat. Az meg nincs meg másban, csak bennem, a tulajban. Ebből következően teljesen felesleges a bevételt kommunisztikus módon az utolsó fillérig szétosztani. Sőt, veszélyes, mert nem lesz egy vasam sem fejlesztésekre, és egy árva peták tartalékom sem azokra az időszakokra, amikor a bevételek nem a tervek szerint alakulnak. Tehát visszatartjuk a zsozsót például abból a célból, hogy valódi befektetéseket meg tudjunk finanszírozni. Aki nem így tesz, az hülye. (Igen, hülye voltam anno.)

És megkezdődik a kizsákmányolás 

A visszatartás mértéke iparáganként változik, nálunk olyan 50%. Tapasztalati úton, kísérletezve jutottam ehhez az értékhez. Marx forog a sírjában. Ezt hívta az öreg kizsákmányolásnak. Látszik, hogy sohasem volt vállalkozása :) A nettó árbevétel 50%-a garantáltan nem kerül a munkavállalókhoz, se az APEH-hoz, se se se. Kell befektetésre és tartalékra. Különben hogy a fenébe vennék egyik napról a másikra még 40 laptopot, még 20 íróasztalt, még 50 széket, mint az történt most, 2008 októberében, amikor fel kellett szerelni egy 60 gépes termet? Hogyan adnék fizetést teljes három heti szabadság, nemtermelés után, mint most, 2008 december 18-tól 2009 január 12-ig? Jé, három héten át nem dolgozunk, egyikőnk sem, jééééééééé!

Most jön az érdekes fordulat. Ha mindent szétosztasz, hülye vagy. Ugye? Igen. Ha viszont nem osztasz szét mindent az utolsó petákig, és nincs mire befektetni, és a várva várt baj és bevételkiesés sem akar bekövetkezni, akkor a tartalékaid megmaradnak. Ugye? Igen. Ergo profitot termelsz, te mocskos kapitalista dög! Jön a pénzügyi év vége, és a mérlegben megjelenik az el nem költött kapita. A nyereség. A profit. És simán lehet, hogy ez QQQ sok pénz, mert mondjuk 100 alkalmazott helyett/nevében spóroltál egész évben. Mindegyik nevében csak egy kicsit, de 100 x kicsi az sok-sok pénz. Elvileg átvihetnéd ezt a megtakarítást a következő pénzügyi évre, de jelentős részét gyakorlatilag nemigen fogod. Az egész rendszer úgy van felépítve, hogy a pénzügyi év végén jön egy viszonylag jelentős RESET (társasági adó, iparűzési adó, nyereségadó stb.). És a kizsákmányolás kezdődik elölről, amíg a kapitalizmus össze nem omlik.

Íme az egyszerűsített egyenlet: ha felelősen gazdálkodsz, profitot termelsz, mégpedig menthetetlenül. Ennyi. Lehet dühöngeni és tüntetni. Elismerem, rosszindulattal, az alkalmazottak kirablásával, gyermekmunkával, rabszolgatartással is el lehet jutni a profitig, és ezek a módszerek valóban undorítóak. De erről nem a profit tehet. A profit a vállalkozás ténykedésének szerves része. Eredménye. A konyhakéssel is lehet ölni, mégsem tüntet senki a konyhakések bevonásának szent és nemes ügyében

Ha ugyanezt megfordítjuk, abból is érdekes egyenlet jön ki: ha egy cég nem termel profitot, akkor nem gazdálkodik jól. De ez már egy másik történet. A veszteségé. Azt is ismerem!

Krisztusi korba lépve a férfiemberben nagy mennyiségben szabadul fel az ötlethormon. Tömegével lepi el az ember agyát a sok-sok fantasztikus ötlet. Mindenkiét. A kérdés csak az, melyikünk az, aki legalább a kisujját megmozdítja az ötlet megvalósítására, ki az, aki csak álmodozik, és ki az, aki bele is fog, vagy akár végig is viszi az ötletet. Elmodok egy példát.

Na de várjunk csak, elmondhatom-e az egyik fantasztikus ötletemet? Jesszusom, ellopjátok!

Az egyedi ötlet 

Akkor kezdjük egy alaptétellel: a Te ötleted a Tiéd, bátran elmondhatod bárkinek, mert még abban az esetben is, ha ez egy teljesen kommersz ötlet, a Te megfogalmazásodban, a Te elképzelésed szerint egyedi. Még csak nem is vagy képes olyan szinten elmesélni, hogy mások teljesen átvegyék, ez a sajnálatos tény a kivitelezésnél állandóan kibukik. Vállalkozótársaid, munkatársaid rendre mellécsúsznak a kivitelezés során, melynek csupán az az oka, hogy Te Te vagy, és nem Ők.

Mivel bennem az átalgosnál magasabb az ötlethormon szintje, (elmegyek futni, és hármasával írom le utána a világmegváltó ötleteket) ezerszer szembesültem azzal a jelenséggel, hogy amit kitalálok, azt más is kitalálja, de nem úgy. A többi ötletgyáros a te ötletedet csak körbelőni képes, a Te célodba nem találnak bele. A te ötleted egyedi, még akkor is, ha nem az . És akkor most lássunk egy konkrét példát az Ötletre.

Strand Safe

A Balaton partján nyaralva állandóan szembesülök azzal a botránnyal, hogy nem lehet nyugodtan, önfeledten nyaralni, lebegni a gumimatracon a vízben, mert az ember egyik szemének kocsányon kell lógnia: bármennyire bent vagy a vízben, az egyik szemgolyódat folyamatosan a cuccodra kell fókuszálnod, különben fuccs a pénztárcádnak, a telefonodnak és "jó" esetben az autódnak is. A helyzet értékmegőrzőért kiált - és NINCS! (Hogy miért nincs, az jó kérdés, lehet, hogy nem is lehet rentábilisan megvalósítani...?)

Akárhány ismerőssel beszélgettem, mindegyik megegyezett abban, hogy ez botrány, a helyzet megoldásért kiált. Sőt, a cimborák fele még azt is kitalálta, hogy adott esetben ez még üzletileg is kifizetődő, sőt, nyereséges lehet. Ennyi az ötlet. De figyeljük meg, mi történik ezután az ötlettel különböző fejekben. A legkreatívabb talán N.Zs. megoldása, aki feltalálta a magán értékmegőrzőt, ha központilag nincs, neki akkor is van, beadja a fagyisnak az összes értékes cuccát, hogy őrizze meg. Ad mellé egy ötszázast. Probléma megoldva. P.T. kitalálja, hogy ezt az ötletet meg kell valósítani, el is jut odáig, hogy fejben már csattog a pénztérgép, napi ötvenezret keres... de várjunk csak, ő az, aki mindig csak eddig jut el a "megvalósításban", szeme előtt dollárok lebegnek, mint Dagobert bácsinak, ám a kivitelezés nem erőssége, hozzá sem kezd. G.R. alaposan végiggondolja, terveket is rajzol, de végül elveti az ötletet, mert neki meg a dollárok helyett a problémák töltik be a látómezőjét, "mi lesz, ha rádfogják, hogy te loptad el", több a probléma, mint égen a csillag, ő sem csinál semmit.

És akkor jövök én. Tudom, hogy a megvalósítás egyetlen akadálya a meg-nem-valósítás, melynek akadálya a semmittevés, és elkezdek dolgozni az ügyön. Hangsúlyozom, hogy ettől még nem biztos, hogy ténylegesen megvalósítom, vagy netalán sikerre is viszem, de nálam a legkisebb az esélye, hogy a dologból ne legyen semmi. Első lépés: kitalálom a dolog elvi felépítését: digitálisnak kell lennie, mert az modern, az bizalomgerjesztő. Elektronikát építeni IC-kből nem mindenki tud, én sem, tehát szükség lesz egy ilyen zsenire. Keresünk egyet. Azután szükség lesz legalább egy érintett balatoni strand véleményére, felhívom az önkormányzatot. Minő meglepetés, ők is vágynak egy ilyen rendszerre, hiszen erőteljesen emelné a strand kényelemérzetét, szinte hozzám vágják a területhasználati engedélyt (ez komoly, itt van az irat mellettem az asztalon). Kell hozzá marketing. Hmmm. Hát majd a strandolók félelmeire épülő szórólapokat fogunk osztogatni. Kell hozzá egy grafikus. De hát én festőművészeket ismerek, nem baj, majd visszafogják magukat. Fémműves: az is van. Cégnév: nagyon fontos, hogy a cég neve kifejező és bizalomgerjesztő legyen, így hát legyen a neve Strand Safe. És hát a G.R. által emlegetett problémák, a rendszer és a cég működési folyamatainak megtervezése: ilyen embert is ismerek. Mehet!

Ezek azok a lépések, amelyeket nagyon kevés ember vállal fel. Pedig az itt felsoroltak többsége néhány percbe és egy telefonhívásba kerül. Nagyon kevesek mennek végig akárcsak az általuk kitalált, önmaguk számára kigondolt úton is. És pont ezért hozom nyilvánosságra ezt az ötletet: mert nincs benne semmi. Nincs benne semmi csoda. És mégsem tudod lekoppintani!

Hogy lesz-e ebből sikeres értékmegőrzést végző cég öt év múlva? Tudja a fene.

1. Bukni tudni kell
2. A kivitelezés szórakoztatóbb, mint a cél elérése. Nemde?

Update: a Strand Safe megbukott. Részletek itt.

Most fel foglak szabadítani. Önmagad alól. A saját magad által önmagadra pakolt felesleges súly alól. 

Mi az a "menedzserbetegség"? Amikor a vállalkozó belsejét szétmarja az ideg. Sokan szenvednek ettől a betegségtől, szednek is rá pirulákat, meg járnak pszichopatához () meg szaunáznak is - mégis gyomorfekélyük lesz. Vagy infarktust kapnak. Miért? Mi a legfőbb oka ennek?

Az, hogy a vállalkozóegyén lélekben összenő a saját gyermekével, a cégével, és úgy érzi, az is ő. Tehát ha a vállalkozás gyengélkedik, ő is gyengélkedik. A gyengélkedést személyes kudarcként éli meg. Ha a pedig a vállalkozás borul, ő is borul. Sajnos a családunkban is előfordult ilyen eset. Gyengélkedő cég -> alkoholizmusba menekülő tulaj, megpusztuló cég -> öngyilkos tulaj.

Mondjuk ki nyíltan, egyenesen: a vállalkozás nem te vagy! Te csak a vállalkozó vagy. A vállalkozás talán a gyermeked, de semmiképpen sem tenmagad! És nemcsak azért kell ezt kimondani, hogy eltűnjön a szemedből a páni félelem, hanem azért is, mert...

Ki kicsoda a vállalkozói létben? 

Túlságosan hozzádnőtt az az izé, az a cég! Ha te vagy ő, máris konfliktus- és kockázatkerülő lettél, amitől eleve gyengébb pozícióba lavíroztad magad, versenyhátrányba kerültél azokkal szemben, akik veled ellentétben még mindig ki merik próbálni az újat, be merik fektetni az utolsó vasukat is egy jó ötlet megvalósulása reményében - de te ilyet már nem teszel. Azt nézed, hány hónapig tudod fenntartani a céget, HA egy fillér bevételed sem lesz a közeljövőben.

Ember, ez butaság. Lehetsz már bármennyire vagyonos, egy néhány hónapnál tovább úgysem tudod zsebből fenntartani a céget. Meg hát, ha jobban belegondolsz, olyan még sosem volt, hogy nulla legyen a havi árbevételed. Vagy volt? Ha nem valami előre látható szezonalitás vagy válság okozta ezt a "jelenséget", úgyis vége a dalnak. Minek hónapokig fenntartani egy céget, mely már nem működik?

Hagyd abba az aggódást. A céged a gyermeked, önálló életet él. Hamarabb felnő, mint egy valódi gyerek. Három-öt év után már nem igényli, hogy zsebpénzen tartsd. Ha ennyi idő alatt nem vált önellátóvá, dögöljön meg! 

Bukni szabad, sőt kell! 

Két hatalmas (és néhány kisebb, de jelentős) bukással a hátam mögött elmondhatom, hogy nehéz ügy, de megéri. Miután a megfelelő kitartással évekig esélyt adtunk valamely vállalkozásgyermekünknek, de az még mindig csak szívja a vérünket és életerőnket, sőt, rendszeresen meg kell mentened az életét - no akkor nehéz szívvel bár, de el kell engedni. Azért, hogy leszálljon rólad. Hogy a kreatív energiáidat értelmes célokra fordíthasd ismét.

Nem TE fogsz belehalni. Nem TE fogsz leégni. (Csak éppen körülötted minden...) Vagy hát átmenetileg biztosan leégsz, de te is, és mindenki más is szépen el fogja felejteni. (Na jó, te nem fogod elfelejteni, de pár év, és már csak egy fura kaland lesz csupán az életedben, egy tapasztalat.) "De hát én ezt nem tehetem meg" - mondod magadban. Hát már hogyne tehetnéd meg? Pont te ne tehetnéd meg, aki egy Vállalkozó, aki mindent tehet?

Az egyik bukásomról már írtam, éhező bété közel két évig. Íme egy másik: egy előfizetéses szolgáltatás (nemmondommegmivoltaneve), több ezer előfizetővel, de olyan rosz ponton állt meg az előfizetői létszám, hogy az összbevétel nem volt elég az előfizetők kiszolgálására. Több előfizető pedig nem lett, az istennek se. Kivártam az ilyenkor szükséges X évet, hogy nőjön fel, álljon saját lábra, de nem nőtt fel. Sajnos más tevékenység bevétele kellett ahhoz, hogy emezekeket kiszolgáljam. Gyakorlatilag azért dolgoztam hétvégeken maszekba valami mást, hogy fennmaradjon ez a vérszívó dög. Négy év után fejbelőttem. Nagyon ciki volt. A feleségemmel hosszasan vitatkoztunk, hogy a már beszedett előfizetői díjakkal mi legyen. Igaz magyar módra talán meg kellett volna tartani a zsozsót , de mi úgy döntöttünk, visszafizetjük, kinek mennyi díja maradt nálunk. Akinek, amennyi. Pontosan. Fillérre. Több ezer cégnek. Összesen több mint tízmillió forintot. Beindult a negatív biznisz. N. Zs. tegnap elmagyarázta nekem, hogy amikor a locsolókocsi előrefelé megy, akkor kifújja a vizet, de amikor tolat, akkor beszívja. Na mi átmentünk tolatóüzemmódba, és visszaadtuk a pénzeket.

Naggggyon ciki volt. Több ezer előfizető nem értette, hogy miabúbánatotbeszélez, kiszáll alólunk? De hát fizetünk, annyit, amennyit kér! És jól végzi a dolgát! Miafrancróbeszélez? Visszaadjaaaaaaaaa? A péééééééééééééénzt? Noooooooormális?

Jól tettük. A vérszívó pióca kinyuvasztása (is) kellett ahhoz, hogy a NetAcademia elkezdhessen lendületesen fejlődni. És most mondd meg, X év után: hallottál te arról, hogy én mekkorát buktam anno? Ugye hogy nem?! SENKI nem tud róla. Tehát tessék bátran bukni! 

A nyugati ember jobb, mint a keleti. Becsületesebb, okosabb, tanultabb, szebb a szemüvegének a kerete, tisztább a cipője. Igazi Homo Sapiens.

Sok honfitársunk még mindig így tekint nyugatra, persze sokan már egyre nagyobb belső lelkiismeretfurdalással és meghasonlással, hiszen a Nemzeti Tudat ömlik a jobboldali sajtóból, és igazából már ezt "kell" érezned:  te vagy a jobb, "csak éppen"...

Egyik félnek sincs igaza. Amióta a Mein Kampf téziseit nagyon helyesen elvetette a világ, azóta a Homo Sapiens egységes faj. Se übermensch se cigánybűnöző nincsen. A nyugati ember "jobbsága" látszólagos, mindössze abból fakad, hogy a társadalmi rendszer nagyon erősen épít a minden emberben meglévő önérdekre. Hadd dolgozzon az önérdek, ha más senki nem végzi el helyette a munkát! Az alábbi példát azért szeretem, mert mindannyian átéltük az alábbi pici mikrokozmoszban azt a jelenséget, ahogy a magyar ember "jobbá" vált, és agyilag felzárkózott a nyugati emberhez, akinek viszont szebb a szemüvegkerete.

Bevásárlókocsi

Menjünk vissza vagy húsz évet az időben, és nézzünk szét a Skála Budapest Nagyáruház parkolójában. Keressünk magunknak bevásárlókocsit. Nincs. Ha azonban a környező utcákba besétálunk, hegyekben állnak a skálás bevásárlókocsik, szinte egészen a rakpartig. Bezzeg ha kimentél Shopping Sziti Szüdbe! A jó osztrák sógorok minden bevásárlókocsit mindig-mindig visszavittek a helyükre. Olyan JÓ emberek, nem igaz? Mindjárt sírok

Vedd észre, hogy a két nép bevásárlókocsi-kezelése között egyetlen különbség fedezhető fel: a szitiszüdben be kellett tenni 10 schillinget a kocsiba, hogy el tudd vinni, a Skálánál meg ingyen volt. Aztán jöttek a teszkók (igazi teszkó, madaras teszkó: az ósön, meg ezek), akik hozták magukkal a Mocskos Önérdek filozófiájára épülő bevásárlókocsi-rendszerüket, és hopp, a Teljes Magyar Nép hirtelen jobbá vált! (Legalábbis ebben a tekintetben.) Immár visszavisszük a bevásárlókocsit!

Most mit szólsz? Érdekes tapasztalat! Nem kellene ezt az élet többi területén is kipróbálni? Van-e olyan szabály, vagy ösztön, vagy sors, hogy MAGYAR EMBER SZEMETEL? Nincs. Van-e olyan genetikai elváltozás, ami miatt MAGYAR EMBER NEM ÁLL MEG A STOPTÁBLÁNÁL? Nincs. Esetleg olyan, a hagyományokban mélyen gyökerező erkölcsi kötelezettség, hogy MAGYAR EMBER ADÓT CSAL? MAGYAR EMBER FÉMET LOP? A MAGYAR EMBER 10 ÉV ALATT VÉGZI EL A 3 ÉVES FŐISKOLÁT? Nincs, nincs, nincs, nincs, nincs!

Mondok egy érdekes képletet, személyes tapasztalat. Ha egy konferencia fizetős, legyen annak bármilyen csekély ára is, a jelentkezők megjelenési aránya gyakorlatilag 100%. Amennyiben egy konferencia ingyenes, a (hangsúlyozom: teljesen önkéntes) jelentkezőknek stabilan a 60%-a jön el, erre lehet számítani, erre várat lehet építeni, erre a számra helyiségméretet lehet bérelni! Bezony! Ezért nem adunk mi ingyen semmit, még azt sem, amit lehetne! Ami ingyen van, azt nem (annyira) becsülöd meg.

Össztársadalmi emberkísérlet alanya vagy. Objektív felelősség a közlekedésben, vizitdíj, tandíj, ezek mind olyan változtatások, amitől a magyar nép hirtelen megokosodott volna, ha meg akart volna okosodni. Az már egy másik lapra tartozik, hogy jelen helyzetben a Mocskos Önérdekre épülő rendszerek bevezetése a magánvállalkozásokra hárul, össztársadalmi megokosításokat manapság nem lehet bevezetni, mert a magyar nép már így is túl okos.

Amit te tehetsz, hogy keresed a környezetedben azokat az anomáliákokat, amelyeknél tetten érhető, hogy akár másképp is lehetne, ha az a sok űberokos másképp viselkedne. Hidd el, másképp fog, ha megváltoztatod a szabályokat. Vállalkozóként egy csomó szabály a te kezedben van. A vevőid felé mindenképpen. Tabu nincs, változtass! Vezesd be az önérdeket a rendszeredbe! Hidd el, mindenki örülni fog neki, meglepő módon az is, aki fizet! Írjak személyes tapasztalatot? Ezt még meggondolom, mert esetleg úgy fogod érezni, nem vet túl jó fényt Rád, a Vevőre, hogy így megvezettelek. Pedig Neked is jobb lett ettől

Nemrégiben egy vállalkozói konferencián voltam, ahol az egyik előadó a befektetésekről csacsogott, mivel ő egy befektetési tanácsadó, vagy efféle volt. Maga a konferencia igen jó volt, tartalmilag igen hasznos, ezt az egy előadást kivéve. Alapvető problémát okozott, hogy a befektetési szakértő nem tudta, mi a túró is az a befektetés. Ez elég gáz - és még gázabb, hogy az illető élénken blogolja is a hülyeségeit. Nem írom le a nevét, hadd éljen és vállalkozzon békében, de a befektetés fogalmát tisztába tesszük most.

Amire az előadó gondolt, az nem befektetés, hanem takarékosság, megtakarítás és mint ilyen, semmi köze semmiféle gazdasági, vállalkozói tevékenységhez. Tipikus lakossági pénzügyi hadművelet. Hadd rajzoljak egy "csodálatos" ábrát: a befektetés tanácsadók három külöböző pénzkezelési gyakorlatot vonnak össze befektetés címszó alatt. Ez a három pedig:

A pénzégetés, a megtakarítás és a valódi befektetés. Egy befektetési tanácsadó csak az első kettőről tudja, hogy micsoda, a harmadikról, a valódi befektetésről fogalma sincs. (Szakmai ártalom )

A Pénzégetés az a művelet, amikor olyan tárgyat vásárolunk, mely egyértelműen végállomás a pénz további sorsa számára. Konkrétan: ha "befektetsz" egy plazmatévébe, az nem befektetés, hanem sima pénzégetés, a tévé ellenértékét képező pénzösszeg abbahagyja funkcióját, és tévékészülékké alakul. De a helyzet még ennél is rosszabb. A plazmatévéd a megvásárlást követő első másodperctől kezdve veszít az értékéből, mégpedig igen meredeken: a bolt előtt már féláron sem tudnád eladni . Ezt szerintem ne is ragozzuk tovább. Talán még annyit: pénzt égetni újabban hitelből szokás, aminél felelőtlenebb viselkedést nehezen lehet elképzelni. Biztos út az anyagi függőség felé. Nem mersz például állást változtatni, legyen az bármennyire pocsék is, mert nyakadon a hitel. Ebben igazat adok az előadónak, ez így igaz.

A Megtakarítás az a tevékenység, mely során a szabadon álló pénzmennyiségedet "befekteted" valamilyen pénzügyi termékbe, mondjuk részvényalapú megtakarítási csomagba vagy államkötvénybe. A tanácsadók persze azt erőltetik, hogy egy olyan 18 évre kösdd le a szabad pénzedet, és lehetőleg évente fizess bele/rá még egy kicsit. Ez már tényleg majdnem befektetés, mert a pénzt nem elégetjük, hanem fialtatjuk. Megengedem, hogy hétköznapi értelemben, laikus lakosok számára ez tényleg "A" befektetési lehetőség, mert nemigen tehetik máshová a szabad pénzecskéjüket, mint ezekbe a termékekbe. Csakhogy én egy vállalkozói konferencián hallottam, hogy ez lenne "A" befektetés. Á dehogy! A spórolás nem egyenlő a befektetéssel! Ha elmondom a befektetés törvényét, kiderül, hogy ez nem is lehet az. A törvény így hangzik: minden (igazi) befektetés garantáltan sokszorosan megtérül (ha...). Hát kérem, a részvényalapú megtakarítás megtérülési rátája manapság mínusz 20% körül jár. Ergo ez nem igazi befektetés.

Természetesen nekem magamnak is van ilyen "befektetésem", még abból az időből, amikor nem voltam elég rutinos az ügynökök kihajításában. Ha nevén nevezzük ezt a "befektetési" formát, kiderül, hogy lekötés a másik neve. Hogy én hogy vertem a fejem a falba idén, amikor jelentős és igazi befektetéseket hajtottunk végre, hogy van egy csomó vacak lekötésem, amelyekhez gyakorlatilag nem lehet hozzányúlni! És a helyzet még ennél is rosszabb! Nemhogy nem lehet hozzányúlni, de még pénzt kér a mocsok, mert eljött a következő évforduló.

A 15 éve kötött biztosításalapú lekötésünk a legnevetségesebb a világon. Gyakorlatilag teljesen elértéktelenedett. Még három év, és annyi, de annyi pénz jön ki belőle (18 év alatt!), mint amennyi a NetAcademia egynapi bevétele . Kérdezem a pénzügyi zseni előadót, hogy ehhez mit szól. Aszongya: "hát ennyi év alatt az a termék biztosan elavult. de nekem van jobb". Igazi vaktyúk! Miből gondolja, hogy amit ma rásóz a szerencsétlenekre, az nem fog ugyanúgy "elavulni"? És hogy miért kötöttünk 18 évre ilyen "befektetést"? Mert a kis fiatal zöldfülű válallkozóval könnyű volt megetetni, hogy 18 év múlva öreg lesz, és milyen jól fog jönni az sok pénz. Nos, ebből a kijelentésből semmi nem igaz. 1. nem vagyok öreg. 2. nem jön ki belőle pénz, noha 18 éven át havi sok tízezer forintom bánta a kalandot. Ha én azt mind befektettem volna...!

Az igazi befektetés (mely mindig-mindig megtérül), általában sokszoros hasznot hoz a befektetőnek. Ötszörös? Tízszeres? Százszoros? Akárhányszoros hasznot! Az igazi befektetés az, ha kihasználjuk egy adott vállalkozás lehetőségeit, és pénzt feccölünk be annak érdekében, hogy amit a vállalkozás elvileg meg tudna tenni, azt gyakorlatilag is meg tudja tenni.

Itt jegyzem meg, hogy a "befektetési tanácsadó" gyűlölettel ostorozta a hitelfelvételt, mint olyat, és "jól" levezette, hogy hitelt csak a lúzerek vesznek fel, az igazi zsenik befektetési alapokban tartják a pénzüket. Hát, már megint nem volt igaza. A hitelfelvétel önmagában nem bűn, az igazi lúzerszokás csupán az, ha valaki pénzégetésre (plazmatévé! új kocsi!) vesz fel hitelt. Na az gáz. De ha a fenti definíciónak megfelelő valódi befektetéshez nincs elég pénze a vállalkozónak, és külső forrást, hitelt használ annak érdekében, hogy a vállalkozása az elvileg megtehetőt gyakorlatilag megtehetővé tegye, akkor a hitelt a lehető legjobb módon használta fel: pénzteremtésre. És valószínűleg pillanatok alatt visszafizeti a hitelt, met a befektetett összeg sokszorosa hullik az ölébe.

Hogy egy adott cégnél mi az igazi befektetés, azt esetről esetre el kell dönteni. Nálunk a tanteremépítés az igazi befektetés. Nagyon sokba kerül, de egy év alatt legalább a tízszeresét hozza vissza. Ugyanakkor a tanteremépítés nem feltétlenül lenne kiváló befektetési forma mondjuk egy cukrászda számára. De egy közös: akár az oktatóközpont, akár a cukrászda, akár a szoftvergyáros esetét nézem, a lehető legrosszabb döntés a pénzét lakossági célra kitalált "befektetési" formákba tenni, és évi 6% hozamra várni éveken át. A lekötés leköti a pénzed. Előled! Én nem gondoltam volna ezt korábban, de ma már tudom.

Cukrász vagy, vagy könyvkiadó? Építési vállalkozó, vagy butikos? Egyre megy: neked VAN lehetőséged igazi befektetésbe fektetni a pénzed. Gondolkozz ezen, és tégy így! Mire vársz? Kockázatos? Biztosan. De ne higyj ügynöködnek, aki anyagi biztonságot hazudik neked: a hosszútávú lekötés végén a nagy semmi fog az öledbe hullani. Nekem elhiheted, nekem már hullik.