
Megint sikerült belefutnom egy az angoltudásomat, és az abba vetett hitemet porig romboló culure shock-jelenetbe. Washingtonban bementem egy Starbucksba, inni szerettem volna egy kapuccsínót. Ugye, ez olyasminek tűnik, amit nem lehet többféleképpen értelmezni, nem lehet elrontani, nem lehet felsülni vele. De mégis lehet, mégpedig az ital méreténél. Megállapodtam a baristával (~kávét főző fekete inas), hogy akkor kapuccsínó legyen, az, az bizony. De nem lehet megúszni visszakérdezés nélkül:
-Vasszá!

Höhöhö, nem abból a fából faragtak, hogy ne hámoznám ki ebből, hogy "what size"! Öreg, engem át nem versz! Mondom neki a tutit, a McDonaldsban már elsajátított (Small, Medium, Large) enumból az elsőt: "Small size!". És már jön is az eknólidzsment: "ok sir, capuccino, tall size". Most mondd meg, egy egyszerű turistának honnan a kutyaúristenből kellene tudnia, hogy a Starbucksnál a létező két méret az italok esetében a tall és a short? Ami a másik, és sosem tudom túltenni magam rajta, hogy az a szegény bárisnya miért nem képes agyilag befogadni a szomszéd kifőzdében, a mekiben használatos "szakkifejezést", hogy small size? Miért?

Na akkor vissza a címre. Gondolom, sokan ismerik a Makara-féle Relaxa-módszert, amiben nagyon sok igazságot találhatunk meg. Picit elfogadom, amit Makara mond, hogy a honi nyelvoktatás fordítva ül a lovon. De ami még fontosabb az ő módszerében, az a következő: Malcolm Gladwell, az ismert publicista Outliers című könyvében levezeti, hogy bármilyen "tudomány" profi műveléséhez az adott dologgal tízezer órát kell foglalkozni. Legyen az vállalkozás, hegedülés, nyelvtanulás, jéghoki, bármi. Ezt is elhiszem. Az ismétlés kulcsfontosságú a nyelvtanulásban, ebből kell nem kevesebb, mint tízezer óra, és bár más gondolatmenet mentén vezeti le Makara, de a módszere mégiscsak efelé vezet, hisz gajdulásig hallgatjuk az anyanyelvi angolt, és egyszer csak a miénk lesz. Malcolm Gladwell levezetéséből azonban - amit önmagában is baromi érdemes elolvasni, csak javasolni tudom - a következő számítás következik:
-ha valaki napi egy órában tanul angolt az év minden munkanapján (például az iskolai képzés, de nyári szünetel nem számolva), azaz évi 200 órát angolozik, a fluent nyelvtudáshoz szükséges tízezer órához ötven év alatt jut el.
-ha valaki napi 4 órán keresztül, heti hét napban angol nyelvű sorozatokat néz a Youtube-on, nyolc év alatt jut el a tökélyig.
-ha valaki kint él (napi 12 óra, évi 365 nap), három évébe telik a tökéletesség elérése. És milyen furcsa: a kisgyermekek tényleg olyan 3-4 év alatt jutnak el a majdnem hibátlan szintig.

Mindezekből az következik, hogy idehaza szinte felesleges hagyományos angoltanulásra fecsérelni az időt, mert a várt előrelépés baromira nem következik be. Aki járt angoltanárhoz (és ki nem?), megerősítheti. Ennél sokkal jobb módszer a tévéműsorok eredetiben, és felirat nélkül(!) történő nézése, hisz ezzel az átlagmagyar napi 3-4 órát is eltölt. Ennél már csak az élő nyelvi környezet a jobb, amit angol társalgókisasszonyok foglalkoztatásável érhetünk el, potom áron. A végkövetkeztetés sajnos pofonegyszerű: sosem fogok annyira tudni anglul, mint amennyire szeretnék. Pont. Ja, és te sem. Pont.
Lehet velem vitatkozni, de ha valaki rá tud mutani egyetlen embere, aki tökéletesen szpíkeli az angolt, de tanórán tanulta, akkor hazudik :)
Persze ez a gondolatmenet messzire vezet: meg lehet-e tanulni bármit egy oktató-driven tanfolyamon? Egy bizonyos szintig igen. Jobban mondva nem. 40-80-120 óra alatt azt lehet elérni, hogy a tanulót elkapja a lendület, és/vagy a gépszíj. (Lásd mondjuk a múltkori Xbox-tanfolyamunkat.) A tökéletességhez egyedül visz tovább az út. Vagy be kell fizetni egy 10.000 órás tanfolyamra :)