Hogy mit nem vettem a fejembe? Hogy sorozatot írok a mesterséges intelligenciáról. Jó nagy vállalás! Remélem, mások is hasznosnak fogják találni ezt az "utazást a koponyák körül". Nem fogom eltudományoskodni, mivel nem értek a témához :) Attól még gondolkodni szabad róla, ugye?

Témafelvezetés, vitaindító

Az elmúlt időszakban sorra jelennek meg olyan kéziszámítógépek a piacon, melyeknek nincs billentyűzetük, csak egy viszonylag nagyméretű kijelző és egy tollacska az adatbeviteli eszközük. Némelyikhez ugyan lehet billentyűzetecskét illeszteni, de az olyan pici és olyan drága, hogy gyakorlatilag senki sem használja. Marad tehát a tollas firkálás a képernyőn: a kézírásfelismerés határozottan, megkérdőjelezhetetlenül működik. Itt a mesterséges intelligencia? Beszélhetünk-e vajon itt olyan áttörésről, mely halkan, de biztosan átvezetett minket az AI (Atificial Intelligence) világába? Ha a világ nem ettől hangos, akkor nyilván nem. Pedig a mintafelismerés, asszociáció és tanulás - amely ezen kézírásfelismerő rendszerek legfőbb jellemzője - tipikusan AI  feladat lenne.

Ha közelebbről megvizsgáljuk azonban ezeket a kisgépeket Apple Newtontól napjainkig, vagy, ha valakinek esetleg lehetősége van arra, hogy egy hétig együtt éljen egy ilyen kütyüvel, kiderül, hogy „szenvedő szerkezettel” van dolgunk: nem ő tanulja meg az én kézírásomat, hanem én szokom rá azokra a jelekre, amiket szívesen felismer. Persze hogy van bennük tanítófunkció, de az egyfelől korlátozott képességű, másfelől unalmas minden elszállás után megtanítani neki megint mindent elölről - marad a megalkuvás, ÉN tanulok.

Tekintve hogy a feladat AI után kiált, felmerül a kérdés: miért nem AI van a kis csodagépekben?

Persze a fogalmat használják például a játékprogramozók, hogy milyen AI van a legújabb játékokban, de ez inkább csak a fogalom "reciklálása", felhasználása egy másik célra. Nincs a játékokban AI. Merthogy olyan nem létezik, és ismeretelméleti okokból nem is létezhet. Legalábbis jelenlegi ismereteink szerint.

Nemrég volt a szülinapom, fizikailag negyven, mentálisan 25 éves lettem. A családy partyn a (velem kvázi egykorú) testvéreim megkérdezték tőlem, ugyan mondjam már meg, mi a hosszú élet titka. Ez amolyan viccféle akart lenni, de teljesen komolyba csapott át.

Elsőre mindenféle hülyeséget mondtam, az alumíniumkanál rendszeres rágcsálásától addig, hogy bárhogyan is fogyókúrázol, kólával locsold, és az eredménytelenség garantált. De aztán belemelegedtünk, és előjöttek komolyabb dolgok is, úgymint: "14 éves korodig tanulj meg angolul, különben végleg úgymaradsz" és "minden ember akar valamit, csak éppen ő maga sem tudja, hogy mit" meg ilyenek. És akkor jött az "amit tolsz, az megy, amit meg nem, az nem", vagyis a lendületmegNEMmaradás törvénye.

A lendületmegNEMmaradás törvénye

"Hosszú" életem során rengeted mindenbe belefogtam már, és általában nem bírom megállni, hogy egyszerre ne tíz dologgal foglalkozzam, pedig erre alkatilag alkalmatlan vagyok: kétfelé sem bírok összpontosítani, nemhogy tízre. De sebaj, gondoltam, majd mindegyiknek kijelölöm a felelősét, és akkor a dolgok rendben mennek. Azonban azt kellett észrevennem, és ezt majd egy másik cikkben ki is fejtem, hogy az én céljaim nem az ő céljaik, tehát gyakorlatilag nem lehetséges az, hogy én csak beindítok valamit, aztán az majd jól megy. Előbb-utóbb a személyiségek különbözősége miatt bekövetkezik valami változás, ami miatt a dolog leül. Ez kétféle lehet: az egyik eset a széttartás, vagyis a személyiségek különbözősége miatt az általam megálmodott verzió helyett lassanként valami tök más kezd megvalósulni, mert aki helyettem csinálja, más világlátással rendelkezik. Lelkesen csinálja ugyan, de már valami mást. Ez is külön kifejtést, cikket érdemel, a céltartás. De van egy gyengébb scenárió is: a teljes lendületvesztés.

Nem tudom, használtam-e már azt a képet, hogy cirkuszi tányérforgató. Ha igen, elnézést kérek, de annyira jó hasonlat! Áll a bohóc a porondon, és elkezd tányérokat forgatni boton. Egyet, majd kettőt, majd hármat. Később tízet. Gyönyörűen látszik a lendületvesztés! Szegény bohócunk a végén mást sem csinál, mint ide-oda rohangál, és a már majdnem leeső tányéroknak ad egy "utolsó esélyt".

Hogy hány párhuzamos ügynél következik be a lendületvesztés, azt cége és vezetője válogatja.

• Nézd meg a kokakólát: egy termékre összpontosít, csak azt nyomja teljes erővel, és az megy is neki. Az összes többi NEM megy neki! Nem hiszed? Nézz meg egy üdítős automatát. Van benne mondjuk hat slot, ebből kettőben van a jó öreg kóla, mert az jobban fogy. Annyival jobban fogy, hogy a dupla cső mindig kifogy a többi előtt! Ez így van, ott áll az előterünkben egy automata, a jelenség hétről hétre megfigyelhető, merthogy pirosan világít az a gomb, ami mögött már nincs ücsi - és az mindig a hagyományos kóla.
• Nézd meg szegény SONY-t. Biztosan más miatt is döglődik (kistigrisek letapossák), de az egyik legnagyobb baja, hogy fogalma sincs immár, hogy ő egy micsoda. Ezer tányér ezer rúdon, és mind ott tart, hogy csoda, hogy nem esik le.
• Nézd meg az Apple feltámadását. Amikor Steve Jobs visszatért a cég élére, az első lépése az volt, hogy az irdatlan termékpalettát négy (4!) termékre vágta vissza, hogy legalább ők maguk tudják, kifélék-mifélék.
• Nézd meg a Microsoftot, mert az egy csoda. Ezer termék ezer ágon, és ezek 80%-a piacvezető. És szinte minden évben kinövesztenek egy vadonatúj lábat. És ráállnak teljes súllyal. XBox. .NET. SQL Server. Ez kivétel, ilyet tényleg nagyon kevesen tudnak. Irigyek is vagytok rá, ne tagadd :)
• Nézd meg a saját cégedet.

Ezzel kapcsolatban nagyon fontos kitérni egy frankó tévhit eloszlatására, melynek egyébként mi magunk, én magam is bedőltünk. A több lábra állás...

Több lábra állás

Volt nálunk egy srác, aki folyamatos sustorgással meggyőzött, hogy a következő okos lépése a NetAcademiának az lesz, ha több lábra áll. Milyen más lábakat növesztettünk az elmúlt másfél évben? Office, IBM, Cisco, Oracle, mittudomén. Mindezt annak jegyében, hogy ha az egyik láb nem elég erős, majd ott a másik. Ez kéremszépen a többlábra állás teljes félreértelmezése, gyakorlatilag tányérpörgetés a köbön. És úgy, hogy ezeknek a tányéroknak esélyük sincs arra, hogy legalább egy kezdőlendületet vegyenek. A lendület fenntartása - na arról ne is beszéljünk.

Hogy ne kelljen sokat találgatni, egy rövid kérdésben elintézzük, vajon az elmúlt időszakban, amióta marketingeljük az Oracle, IBM, Cisco, Novell és ingyombingyom tanfolyamokat, vajon ezek nyereséggel, vagy veszteséggel futottak itt a válság kellős közepén? Ja, és hány fővel?

Szerintem ennél szebb példát nehezen tudtam volna találni. A "legjobban" az IBM és az Oracle teljesített nálunk, mind a kettőből NULLA tanfolyamot adtunk el másfél év alatt, NULLA főnek, NULLA cégnek. Az összes marketingerőfeszítés eredménye akkora NULLA, hogy ennél nagyobb nincs is! Ezt követi szorosan a Novell, NULLA fős tanfolyamokkal, Majd jön a Cisco havi EGY fővel, na mondhatom, ez leginkább púp a háton, semmi más. Kifelejtettem a HP-t, találgassatok. Igen, NULLA. Nagyon szépen látszik a lendületvesztés, vagy éppenséggel a lendület meg sem szerzésének törvénye: amennyi odafigyelést ezek a "lábak" tőlünk kaptak-kaphattak a főtevékenység mellett, az ezt a szép eredményt tudta hozni.

Elnézést kérek a nagy világcégektől, ez nem az ő hibájuk, természetesen semmi baj az IBM és Oracle és stb. termékekkel. Egész egyszerűen ezek nem a mi tányérjaink. Ennyi. Rángassa más bohóc azt a pálcát.

A mi kokakólánk a biztonsági és a fejlesztői tanfolyamok. A mi szőke kólánk az összes többi. Ezek nem lábak, hanem vérszívó nyúlványok. Szép sorjában le is fogom amputálni mindet.

De akkor hogyan kell értelmezni a több lábon állás ősi babonáját? Hát, megmondjam őszintén? Sehogyan. El kell felejteni. Ebben a formában, ahogy mi is csináltuk, vagyis az erők szétforgácsolásának remek stratégiájával egyszerűen marhaság. De van egy értelmezés, ami megállja a helyét. A főtevékenységednek, amihez valóban értesz, van vevőköre ugye? Minden vevőd egy-egy láb. Százlábú vagy! Ebből sokkal könnyebb ezer lábat csinálni, mint klónozni egy másik "százlábút", aminek lehet, hogy nulla lába lesz, lehet, hogy úgy is marad, de enni kér a mocsok.

Bátorság! Amputálj! Én azt teszem, figyeld meg, hogy amint az idei katalógusunk lejár (februárban), szép lassan eltűnnek a webről a több láb nyomai. Írmajga sem fog maradni. Egy erős lábbal gyorsabb lehetsz, mint nyóc gyengével.

Amit tolsz, az megy. Amit nem tolsz, az megáll.

Szurkolok nekik, bár eléggé gyanús, hogy ebből nem lesz semmi. Júliusban megkapták a licencet, augusztus óta néma csend minden fronton. Pedig van itt minden, ami modern: tweet, Facebook, flickr, blog, ingyombingyom. Annyi mindenesetre történt, hogy összejött a Facebookon közel 200 rajongó, köztük egy csomó ismerősöm :)

Mostakkómilegyen?

Egyik kedves barátom összeismertetett a konnyentanulas.hu vezetőjével, akivel mintegy másfél órát beszélgattünk a tanulás működéséről. Nekem is megvan a magam agylövése ez ügyben, és neki is, nagyon jól elbeszélgettünk. Nem értünk mindenben egyet, de legalább találtam mégegy embert, akit ugyanaz a kérdés foglalkoztat: hogyan tanulunk?

Ő is, én is kimondjuk, hogy nincs olyan, hogy oktatás! Csak tanulás van, amihez az oktató jó szolgáltaot tehet, de nem képes ismeretet emberek, pláne esetleg motiválatlan résztvevők fejébe bevinni, ebben az értelemben NINCS, ÉS NEM IS LÉTEZIK OKTATÁS. Soha nem is létezett.

A weblapján - ahol egyébként elriasztó mennyiségű betű fogadja a látogatót :) - lefelé tekerve sötétzöld háttéren olvasható a lényeg, amit szívesen egy az egyben beidéznék, ha az nem lenne plágium. Olvasd el.

A tanulás motivációalapúságában is egyetértünk. Én egy lépéssel tovább mennék: ha az ismétlés és a gyakorlás ennyire fontos (márpedig az), akkor ezek elvégzésére történő motivációt is tartalmaznia kell a tananyagnak magának. Nem elégséges a hallgatóra, a hallgató lelkiismeretére, időbeosztására bízni, hogy ismétel-e, gyakorol-e. Ezt a keretrendszertnek ösztönöznie, jobban mondva "kényszerítenie" kell. Mi az a számítógépes rendszer, amivel emberek órákon át ismételgetnek teljesen motorikus, felesleges műveleteket? A JÁTÉK. Szerintem az önálló, vagy online, vagy videós tanulás akkor éri el célját, ha van egy JÁTÉK körülötte.

Hú de hosszan tudnám csak ezt kifejteni, majd máskor visszatérek rá, ha eszember jut.

Csütörtökön a Nemzeti Színházban megnéztük a Pánik című darabot. Körülbelül arról szól (anélkül, hogy poéngyilkos lennék), hogy három depressziós, lúzer hím keresi a boldogság útját, de annyira vakok, hogy erre esélyük sincs. Jó kis sztori, de tényleg!

Elmondom még a darab körülményeit: minimáldíszlet (egy kukázott kanapé, egy marék taknyos zsepi, limlomok). Az első sorban a nézők óriási babzsákokon ülnek (dőlnek), aki későn jön, annak meg a szélén a bárszékek maradnak. A dialógusok 30%-a káromkodás.

Ennyi előzetes után elárulom, hogy a darab mégis JÓ! Lehet rajta például röhögni, magunkra ismerni, izgulni, hogy a hülye lúzer észreveszi-e, ami nyivánvaló, korszellemet látni elsuhanni stb. Teljesen jó kis darab - lenne a Bárka vagy a Merlin színházban. De a Nemzetiben?

A Merlinben anno végignéztük az összes hippidarabot, a Kóla, sültkrumplitól a mittoménmiig. Igen, önként! És nagyon is jók voltak! Szórakoztatók, de káromkodósak, elgondolkodtatók, ám nulla költségvetésűek. A Merlinben a semmiből teremtettek valamit.

A Pánik című darabbal viszont a Nemzetiben, ami egy Valami (mármint a Nemzeti egy Valami, még ha az épület eklektikus stílusát érheti is kritika), behozták a színpadra a semmit.

A Nemzetivel szemben az embernek emelkedett elvárásai vannak. Emelkedett alatt nem Othellót és egyéb kétszáz-ötszáz éves színdarabokat értek feltétlenül, lehet az a darab nyugodtan XXI. századi – de könyörgöm, ne nulla költségvetésű hippidarab legyen! Ez a darab a Nemzetiben szívenszúrja az ember emez intézménnyel kapcsolatos elvárásait.

De most jön a legjobb, írok egy élet szülte színdarabot röptiben:

Kép: balról bejönnek a kikent-kifent, pacsuliszagú öregasszonyok, rohannak a nem helyjegyes ülőhelyekre, tépik egymásról az üveggyöngysort, gurul szerteszét a borostyánszín üveggyöngy, mindezt azért,hogy ne kelljen a babzsákokon billegniük 90 percet, kiváló belátást nyújtva műanyag harisnyakötőikre, majd hex’n’csúzosan feltápászkodni a végén, kaján mosolyú fiatalokba kapaszkodva.
Dialógus:
-Fiatalember, szabad még ez a hely?
-Nem szabad, jön a barátnőm.
-Hány éves a barátnője?
-Mi köze hozzá?
-Csak azért kérdezem, mert én 67 vagyok, és nem szeretnék babzsákon ülni. Nem ülnének oda, fiatalember? Maguk még biztos bírják.
-Nem ülünk oda. Tetszett volna előbb jönni!
-{Nyomdafestéket nem tűrő kijelentések a néni szájából}
-{Nyomdafestéket nem tűrő kijelentések a fiatalember szájából}
Függöny.

Alföldi Róbert behajózta a Bárkát a Nemzetibe.

A nyáron megnéztem a twittert, és jól el is döntöttem, hogy hülyeség, mert nem akarom a netezőkkel megosztani, hogy mit csinálok éppen. Ámde!

A NetAcademia kapcsán pont az ellenkezőjétől szenvedünk: annyi mindent csinálunk, amit el kellene mondani, de nem lehet, mert hogyan? Hírlevél? Minél sűrűbben küldjük, annál nagyobb a szökési ráta, akit nem érdekel, leiratkozik. Akkor mondjuk ritkábban írunk, és tizenöt dolgot írunk egy hírlevélbe - ismét bukta. Az első kettőt olvassák el. Pedig annyi minden történik, ami fontos lehet másoknak!

Így hát csináltam egy NetAcademia nevű twitter-képződményt, és azonnal beleírtam ezt:

"Kiraktunk egy jópár Windows 2008 videót az ITFactoryra a videók közé. Most van hat, még jön kettő."

Nyilvánvaló, hogy erről a tényről, hogy kitettünk még két videót, hírlevelet írni nem lehet. Akkor vesszen az infó? Eddig elveszett. Mostantól kicsiripeljük! És a legjobb, hogy csak az látja, aki önként látni akarja!

Gyere és kövess! http://twitter.com/NetAcademia

Pont egy éve, hogy kihagytam a Balaton Maratont, pedig igazi kocafutónak való esemény, hogy elmondhassa magáról, hogy lefutotta a maratoni távot - csak éppen három részletben, két nap alatt. Ezek az apró részletek azonban az idő távlatában elhomályosodnak, és marad a tény: Gipsz Jakab lefutotta a maratont!

Idén persze ismét mindenféle programjaim lennének a futás két napján, jövő szombaton és vasárnap: egy T4B-konferencia, amit kis csapatunk a Microsoft megrendelésére tart, illetve egy színházjegy szombat estére. További távoltartási tényező a popcséknak kinéző időjárás, valamint hogy az elmúlt egy évben a kilóim ismét a bűvös 100-as közelébe kúsztak fel, köszönhetően a The Coca Cola Company ízletes termékeinek.

Persze rám nem hat a reklám, ó dehogy, hisz alig 100%-ban fogyasztok kólát, a maradék 0%-ot egyenletesen elosztom a többi italfajta között

Azért döbbenetes ám, hogy ehet az ember brokkollit brokkolival, ha ezt kólával locsolgatja, az eredmény garantált: jönnek a kilók. Norby? Ugyan! Csak dobd el a kóládat, és kész is vagy! Na de hol is tartottam. Ja, a maratonnál. Mindig csodálkoztam, hogy pókemberek (vékony végtagok, nagy has) hogyan mernek vállalkozni maratoni távra, de most magam is "pókemberjelmezben" fogok futni. Hát, meglátjuk. Ha nem sikerül, nem írok róla, hanem elsunnyogom. Jó?

Már csak 6-ot kell aludni...

Update info: na ennek a futásnak is lőttek.  A random módon vett színházjegyről kiderült, hogy bemutató előadás, hálásnak kellene lennünk a sorsnak vagy vagy az égieknek, hogy van egy ilyen jegyünk - azaz "kihagyhatatlan". A futás meg még öt órakor is tart Siófokon. Bár egy megoldás még mindig van: eleve öltönyben futok, a célban bevágom magam a kocsiba, és padlógázzal irány a színház