Az elmúlt napok blogtermésén már látszott, hogy kezdek ráérni. Az ember elrendezi az ügyeit, mielőtt a nagy vízen túlra indul, pláne ha az egyik héten a Hudson folyón landol egy gép New Yorkban, a másik héten meg szénné ég egy buffalói járat, ahova mi is megyünk. Repülővel. De nem panaszkodom, ez mindig így van. Ezek a jelek vannak. Például családi videóval tudom bizonyítani, hogy én szeptember 11-én igenis fent voltam a World Trade Center tetején. Csak nem abban az évben!

Ez a kép a három NetAcademiás MVP-t mutatja 2008-ban Redmondban, amint éppen a hátuk mögé veszik ha jól emlékszem azt az épületet, amelyikben az SQL Servert fejlesztik. Vagy ez egy másik épület? A mögöttünk lévő tóról van egy anekdota, amire csak félig emlékszem, állítólag Bill és Steve megfogadta, hogy ruhástul belemennek, ha valami nememlékszem üzlet összejön. És arra sem emlékszem, hogy belemásztak-e

MVP Summit

A rendezvény, amire megyünk, MVP Summit néven fut, és egy nagy nemzetközi találkozó, hogy tapodhassuk azt a járdát, ahol egykor Bill Gates is mászkált. Meg persze a szakmai előadások, de az csak hab a tortán. A lényeg mégiscsak az, hogy eljusson a sok szaki a Microsoft, a Boeing és a Star Bucks városába.

Idei kalandjainkról akkor fogok blogolni, ha találok normális internetkapcsolatot ebben a dekadens birodalomban. Ha a szállodákban nincs normális net, és az is csak pénzért, mit várhat az ember az egész országtól? Úgy elkényelmesedtünk ebben a frankó Magyarországban, ahol 20-30 megabited is lehet otthon, ha nem VII. kerületi vagy. Hát fogok én 33,6-tal szerencsétlenkedni? Ráadásul pénzért?

Steven Pinker könyve az egyik olyan alapmű, amelyet már x-szer olvastam, és mindig és mindig újraolvasom, mert szeretném, ha minél nagyobb százalékban belemenne az agyamba. Az emberi elme működésének elemzése arra vezette a szerzőt, hogy kijelentse: az ember (és az állatok is) tökéletesen arra a környezetre vanna optimalizálva, ahol vannak: vagyis a Föld nevű bolygóra. Ez talán még nem annyira érdekes mondás, de az ebből levezetett következtetés már az: olyannyira ehhez a világhoz alkalmazkodott látásunk, hallásunk, gondolkodásunk és minden egyéb életfunkciónk, hogy más világokban nem feltétlenül az oxigénhiány miatt pusztulnánk el, hanem azért, mert a világról alkotott képünk halálosan nem felelne meg a valóságnak.

Csak nézd meg ezt a Vasarely-képet öt bekezdéssel lejjebb, és mondd meg, mit látsz. Megmondom: a felső behorpad, az alsó kiáll. Azt hiszed, a fekete-fehér felcserélése miatt van ez így? Nope! Most fordítsd meg a laptopodat, nézd meg fejjel lefelé, és a két ábra értelmezése megfordul! A művész úr által trükkösen megrajzol görbe vonalak értelmezése ebben a világban, ezen a Földön mindig azt adja, amit te magad is látsz. Van a világnak egy olyan darabja, amit így kell értelmeznie az agyadnak, és kész. Oké, lehet, hogy Te egyedül fordítva látod, de akkor más bajaid is vannak ezen a bolygón . Honna jöttél? Alfa Centauri? (Oké, lehet fordítva is érzékelni ezt az ábrát, de a többségnek ez "fáj".)

Az élőlények információfeldolgozó egységei és csatornái legyenek bármennyire kifinomultak, azért mégiscsak viszonylag keskeny sugárban "ömlik" rajtuk keresztül az információ. A szem retinahártyájának egy tűhegynyi rész képes éles képalkotásra, a többi, amit "látsz", azt nem látod, hanem hozzágondolod. Jó, persze, a szemgolyód ide-oda ugrál, és soros feldolgozással mégiscsak levesz egy csomó információt, de messze nem annyit, mint amennyi az érzeted. Úgy érzed, 270 fokban látsz. Még én is úgy érzem, noha tudván tudom, hogy nem igaz, mert ahol a szemüveglencse nem takar, ott annyit látok, mint a vízóraaknában éldegélő százlábú.

A Föld nevű bolygóhoz, annak gravitációs, hőmérsékleti, fény és egyéb viszonyaihoz tökéletesen illeszkedő elmére van szükségünk ahhoz, hogy a töredékes információból egy olyan mentális világot építsünk fel magunkban, melynek nemcsak hogy köze van a valósághoz, hanem 99,99%-ban fedi azt. Ez kell ahhoz, hogy tudjuk, az ajtó mögül kikukucskáló macskának még törzse, sőt lábai is vannak, különben nem dorombolna, a fáról leeső érett meggy szétloccsan, a lemenő nap pedig nem fordul vissza. Amit mi tökélyre fejlesztettünk, az nem más, mint a világ kitalálása töredékes információk alapján.  Kitalálógépek vagyunk.

Valahányszor a kitalálás nem fedi a valóságot, feszültséget érzünk, ami lehet jó értelemben vett feszültség, humor is. Sosem felejtem el a Brian élete című filmnek egy teljesen jelentéktelen mozzanatát, amikor az arénában összeszedik az elesetteket: az egyik "takarítószemélyzet" a film hátterében odamegy egy földön fekvő gladiátorhoz, hogy lábánál fogva kihúzza a színről, de a feje - jó nagy meglepetésre - ottmarad a homokban. :))))))

Valójában minden egyes érzékcsalódás nem más, mint bizonyíték arra, hogy az agyunk a rendelkezésre álló homokszemcsékből hatalmas homokvárat épít, és nagyon-nagyon meglepődik, ha a belül épített vár nem felel meg a valóságnak.

Következmények 

A múltkor megbeszéltük, hogy a külső információforrások (oktatói előadás, videó, könyv) tanulásra való ráhatása csekély, töredéke annak, mint amit a tananyag "átélése" hoz. Amit ismételni lehet (pl. könyv, videó), azoké nagyobb, de messze nem elegendő. Senki nem úgy lett valaminek a mestere (legyen az akár valami teljesen elvont dolog, például filozófia), hogy valaki elmondta neki, ő meghallgatta, és rendben vagyunk. Ez édeskevés, inkább nulla. Valami akkor válik a részeddé, ha csinálod, és ha egy mesterrel csinálod együtt, az a legjobb. Ha csinálod, az valahogy belülről jön, épül a homokvárad. Ha meg csak beszélnek róla neked, az kívülről jön, és vagy épül homokvár, vagy nem - jobbára nem.

Sok oktató (és én is észreveszem magamon, néha csak utólag) belső késztetést érez, hogy egy anyagrész elméleti ismereteit egy külön előadás keretében jól elmondja. Szánjunk egy órát az RSA-ra - no ezt én is megtettem. 4 órát szántam rá  Közben pedig elfelejtettem, hogy én magam hogyan sajátítottam el az RSA-t. Hát nem úgy, hogy valaki dumált nekem. Illetve dumáltak is, le is vizsgáztam belőle anno, de egy árva kukkot nem értettem belőle. Úgy lett az enyém, hogy végigszenvedtem papír-ceruza módszerrel, követtem az olvashatatlan matematikai levezetéseket, kiszámoltam mindent, és egyszer csak megértettem.

A fentiek fényében és a jelen tapasztalatai birtokában azt mondom: a részletekbe menő elméleti előadások teljesen értelmetlenek és feleslegesek. A kitalálógép bealszik, ha nem hagyják végezni a funkcióját, a kitalálást. Egész egyszerűen nem lehet beönteni az agyba annyi homokot, amennyi a homokvárhoz kell. Az agy a saját homokjából épít, a külső alapanyaggal csak katalizálni lehet a folyamatot.

Minden oktatónak tudomásul kell vennie, hogy az ő feladata a releváns információ (homokszemek) megmutatása, a többi homokot, ami az ő agyában már korábban felépült homokvár falait képezi, teljesen felesleges másik személyekre borítania. Homokba fulladni - csúnya halál!

Erre mondja Gy. Gy., és jogosan, hogy "na jó, de ha nem mondom el, mi lesz?". Én meg így válaszolok: "és ha elmondod, akkó mi lesz? " Mert hát a süketelés garantáltan, bizonyíthatóan és 1000%-osan lepereg hallgatóságról.

Konklúzió

Jó hírem van: az emberi elme úgy működik, hogy szinte a semmiből is összerakja a világ dolgait, legyen az egy fénykép, egy idegen nyelv, vagy egy ütős elmélet. A mellékelt kép, melyen minden humanoid felismeri a kutyát, hasonló ahhoz, melyet Steven Pinker könyvében találtam, de semmiféle ma ismert gépi rendszer nem képes rajta felismerni az ott teljesen nyilvánvalóan látható ebet. Még körvonala sincs, azt is TE agyalod hozzá!

Úgy tűnik, megtaláltuk az álmosító előadások legfőbb okát, és ezzel ellenszerét is. A kevesebb gyakran több!

Hé oktató! Akkor hogyan mondd el az elméletet? A szükséges elméletet? Explicite: sehogy. Elegendő, ha a belső világ felépítéséhez információmorzsákat adsz, beleszövöd a tanmenetedbe, a többi jön magától. Az összes hallgatónál. Mondom: ma-gá-tól!

Ha április, akkor Ethical Hacking konferencia. A múltkor kialakult egy spontán thread arról, milyen hackeres filemt kellene megnézni itt nálunk, a tanteremben, amit hamar leoltottam, mert jogdíjas a produkció, ugyebár.

Ugyanakkor a tavalyihoz hasonlóan az idén is azzal szeretnénk zárni az Ethical Hacking konferenciát, hogy etikus módon, a jogdíjak megfizetésével este levetítünk egy hackeres filmet. Tavaly a Kevin Mitnick "kalandjaira" épülő A rendszer ellensége került levetítésre. Idén is szeretnénk egy filmmel zárni a napot. A nagy kérdés, és a véleményetekre kíváncsi vagyok, hogy mi legyen az? Válaszokat, javaslatokat és érvelést ide várok: https://www.netacademia.net/tudastar/default.aspx?upid=26681

Köszönöm!

Sajnos nem én vettem észre, hanem a marketingesünk, Ildikó, hogy az óriásplakát-biznisznek annyi. Csak nézz körül: még frekventált útvonalak mentén is több a kék (vagyis eladatlan), mint a plakátos, és ahol plakát van, az is jobbára ősrégi, egy lejárt karácsonyi koncert, egy rég volt kiállításmegnyitó...

A "legszebbek" a Görögországra emlékeztető tépett óriásplakátok. Számomra Görögország mindig egy negatív példakép volt: hogyan képes egy ország önerőből olyan szintre süllyedni, mint ahová mi a szovjet elnyomás hatására kerültünk? Rejtély. És ennek a görög modellnek az ikonja számomra a szélben lengedező óriásplaká-cafat. Na most már nekünk is van!

De hogy ne csatlakozzak a válság-pánik-kakukkolókhoz, hozzáteszem, hogy ezen a héten "megszületett" az első teltházas hetünk 2009-ben. Kilenc tantermünkben kilenc tanfolyam zajlik ezen a héten. (A termek számát tíznek szoltuk hazudni, valamint a kilenc tanfolyan elfért hét tanteremben, mert van egy pár kétnapos is, de ne legyünk telhetetlenek.)

Egy élmény volt! A szombati IT Factory. Nem volt hiábavaló az előző etap. Nagyon fontos volt számunkra az összes input!

Hogy miért mondom azt, hogy egy élmény volt? Nem csak azért, mert egész végig tudtam figyelni, valamint egy csomó babonától megszabadultam (én eddig kifejezettem "féltem" a List<>-től), már tudom, hogy működik az app.config, létre tudok hozni DLL-t, és fel tudom használni másét, értem, hogy miért lehet egy egyszerűbb osztályba besorolni egy bonyolultabbat (minden tyúk baromfi, minden SQLDataSource valójában Object), hanem azért is, mert mindezt reprodukálhatóan tudom, bármikor meg tudnám csinálni, mindazt, amit szombaton tanultunk. Ha ezt így tudjuk folytatni (és ez a cél), akkor a végére olyan komoly .NET programozó leszek, hogy ihaj.

Az előadás közben is jöttek már a dicséretek, meg utólag is. Úgy tűnik, az együtt írunk, együtt nevetünk módszer bevált. Volt, aki jelezte, hogy gyorsíthatnánk, de hamar meg lehetett győzni, hogy minden szándékosan van úgy, ahogy van.

És most jön a hab a tortán. A tanfolyam után színházjegyem volt 7 órára a Tháliába. Egy fantasztikus darabot láttunk a feleségemmel, a címe: Kövek a zsebben. Ámde! Olyan lendületbe jöttem a tanfolyamon, hogy ott ültem a nézőtéren, és fejben az app.configot birizgáltam, átmásoltam, buildeltem, meg ilyenek. Szóval teljesen bekattantam az egész napi együttprogramozástól ! Addikt dolog!

Végezetül: mivel a múltkor nagyon csúnyán lehúztam a Thália színházat, most is megmondom, hogy a Kövek a zsebben egy zseniális darab. Kicsit olyan, mint a tévében a Beugró, de mégsem az. Ott a helyed - csak jegyet nem fogsz kapni.

Készül az új katalógusunk, melynek kapcsán egy jelentős kihívásról szeretnék itt elmerengeni. Van egy nagy problémánk: a hiper amerikai, hivatalos Microsoft tankönyveket amerikai agyakra szabták, vagyis sok esetben gyakorlatilag üresek.

Most mit szépítsem?

Legalább tág tere nyílik a kusztomizációnak, a saját anyag bevitelének, a gyakorlatorientált oktatásnak, és elmondhatjuk, hogy mi elvileg ugyanazt áruljuk, mint a konkurencia, de gyakorlatilag mégsem.

Iszonyatos kihívás európai szemmel aggyal és hozzáállással ötnapos tanfolyamot tartani egy teljesen üres könyvből. Eddig is csináltunk összevonásokat, mondjuk összevontunk két tanfolyamot. A 2008-as tankönyvek viszont újabb kihívás elé állítottak minket: ha lehet egy üres könyv még üresebb, akkor ez a vágyunk most teljesült . Ott tartunk, hogy 4 x 3 =5, vagyis négy darab háromnapos tanfolyamot öt napban meg lehet tartani. Persze értem én a stratégiát, ezzel a rengeteg tanfolyammal az okosok segíteni akarnak nekünk, hogy aki egyszer eljött tanfolyamra, azt legyen ürügy megint elhívni. Ez a stratégia eddig sem vált be, és most erre ráerősítenek

Egy gyakorlati példa 

Adva van (volt) a 2273-as Windows 2003 tanfolyam (mely egyébként a 2274 és 2275 összevonásából született). Ebben mindent elmondunk az AD-ról, a GPO-ról, meg úgy sok mindenről, mert ugyebár az öt napot ésszerű tartalommal fel kell tölteni, hogy ne szökjön meg a hallgatóság kedden. Namármost. Erre "épül" a 2279-es tanfolyam, melyet csak és kizárólag véres verejtékkel tudtam megtartani, és hogy ne bocsátkozzak önismétlésbe, komoly kutatómunkát kellett végeznem, hogy mi legyen a tartalma. Merthogy egyébként teljes önismétlés. És micsoda jó fej a központ, a 2279-esre épül a 2282, amelyiknél már le sem kell venni a védőfóliát a könyvről, mert úgysincs benne semmi új. Na ez volt az a tanfolyam, amire ha jelentkeztek (szerencsére ritkán), akkor azt leadtam másnak, szenvedjen vele ő, ne kelljen már harmadszor is kiállnom ugyanazon emberek elé ugyanazzal

Az "őszintetizálás" jegyében, melynek több  nyomát fellelheted a blogomban, most úgy gondoltuk, a saját érdekünkben renitensek leszünk, és felborítjuk a központi menetrendet, nem hozzuk magunkat abba a kínos helyzetbe többé, amibe a Windows 2003-nál még belesétáltunk. Ha egy kupac könyv összesített tartalma öt nap, akkor öt nap. Így született a címben szereplő öszvér. Ha valaki megnézi a tanfolyamlistánkat, egy csomó ilyen kódszámot talál. Ezt azért is jó, mert egyet fizet, de kettőt, hármat, adott esetben négyet kap.

A legjobb vevő a meglévő vevő, ezt tudjuk, de második körben is célszerű valami olyat eladni neki, aminek hasznát veszi. Szerintem az Ethical Hacking legyen az, amire visszajössz. Tök izgi, külön minősítés jár érte, amivel (ma még) különleges leszel a munkaerőpiacon, és drága is, tehát minden együttáll ahhoz, hogy mindkét fél jól járjon.

Pár napja, amikor a Forint áttörte a 300-as euróárfolyamot, írtam, hogy erős késztetést érzek bárminek az exportálására. Hát ez "hamar" ment. Az igaz, hogy két hónapja dolgozom rajta, de a kívülállók csak higgyék el, hogy múlt szerdáról mára virradólag elkészült az Ördöglakat angol verziója! Itt találod:

Haxperience

Hogy ez mit hoz majd a konyhára? Hát, ingyenes termék lévén nem túl sokat  De legalább megtörtént részemről az első kitörés ebből a tízmillliós városállamból, amit Magyarországnak hívnak. Már nem csak dumálok, hogy export-export-export, 6 milliárd "vevő", hanem most ki is próbálom, milyen ott kint. Milyen a "levegő".

Tegnap pakoltam ki a cuccot, és pont senki nem tesztelte még rajtam kívül, úghogy béta. Itt köszönöm meg Budai Petinek, hogy értékes fikázásaival érdemben javított az - egyébként kívülről nem látszó - fordítómodulon, és Tocsinak, hogy írt nekem egy Global Resource Prividert, amire szikrányi esélyem sem lett volna egyedül. Akit érdekel, essen neki, szedjük le együtt a bugtermést! 

Regisztrájl új felhasználóval, mert a régi az magyarra váltja a lapot. It's a feature. 

Az oldalak angol nyelvű szövegéért felelősséget nem vállalok, anyanyelvi júzer még nem látta, tehát nem az angolságát kell tesztelni, bár tippeket elfogadok. Hanem az lenne a fontos, hogy ne lógjon ki sehol magyar felirat. Aki talál magyar nyelvű, vagy éppen hiányos, bugos feliratot, jutalomban részesül. (Minden hiba első bejelentője részesül jutalomban.) Egy bug == egy bögre az árfolyam.

Kezdek lassan rájönni, hogy miért válik jó oktatóvá az, akinek a kezéből kiveszem a pépétét és/vagy a könyvet. Nagyon érdekes, és első pillantásra nem látszik az összefüggés, és nem is 100%-os. Aki elhagyja a hülye pépétét, az azonnal jobb oktatóvá válik. Van, aki kapásból sokkal jobbá válik, van, aki kevésbé, de ő is jobbá válik.

Miért?

Azt a vonalat most hagyjuk, hogy a pépété elhagyása gondolkodásra, felkészülésre kényszeríti az oktatót, ez triviális. Valami másról van szó.

A mentális térkép

Bevallom, én már nagyon sokszor részt vettem .NET tanfolyamokon (jobbára tanfolyamdarabkákon), de nem váltam programozóvá. Most megint beültem, az IT Factoryra, hátha majd most, erre megvilágosodtam, hogy az eddigi alkalmakkal miért nem sikerült!

Az informatikában (is) rendkívül fontos a tudás reprodukálhatósága. Vagyis hogy amit tanítottak és mutogattak neked, azt önállóan meg tudd ismételni. Ennek feltétele, hogy amit épp csinálni akarsz, az ahhoz tartozó mentális térkép ne legyen tele fehér foltokkal. Mondok egy példát: át akarod állítani a difólt gétvéjt. Ehhez nem elegendő a difólt gétvéj, mint fogalom ismerete, az is kell hozzá, hogy tudd, hogy hol találod a beállítást. Nekem ezzel semmi gond, a mentális térképemen rajta van a Control Panel->Hálózatok, kártyaikon, jobbklatty, és hipp-hopp, már ott is vagyunk. Windows esetén. De be kell vallanom, hogy másfél órámba tellene ugyanez linuxon, mert az idevágó mentális térképemen nincsenek útvonalak, csak a difólt gétvéj fogalom ismerete. Az útvonal ismerete, a vastagon berajzolt mentális térkép valójában a siker kulcsa.

Vannak informatikai termékek, melyek különösen ellenállóak: kiemelten nehéz hozzájuk mentális térképet növeszteni az agyadban, szinte fáj. Az egyik ilyen a Microsoft CRM , mely tízmilliárd menüpontjával és opciójával, valamint bámulatosan következetlen felhasználói felületével aktívan ellenáll annak, hogy bekerüljön a fejedbe: minden feladatot garantáltan másképp kell csinálni, hol a menüben van, hol a túlbáron, hol kijelöl, jobbklatty, hol balpanel, hol jobbpanel. Őrület. CRM-et használni nehéz. Több mint fél éve használjuk, és még mindig szükség van a szakértőre, mert állandóan betonfalakba ütközünk, amiről kiderül, hogy a fal alatt és mellett át lehet bújni. Tudtad? Na köszönöm! 25.000 Ft lesz.

A másik ilyen pedig a programozás, mégpedig több okból is. Az egyik a Visual Studio, a maga szintén tízmilliárd opciójával, meg azzal, hogy ha egy ablakot véletlenül becsuksz, soha többé ki nem nyitod, mivel nem találod meg . Azt hiszed, minden ott van a vjú menüben? Hát nagyon tévedsz. Azt hiszed, minden menüpont bent van a menüben? Ismét nagyon tévedsz! (Hogy találod meg az asp.net konfigurátort? Jobb klatyy a projekt felett a földgömbön!)

A másik, hogy mivel a programozás során mindig más és más feladatot oldasz meg, magára a feladatra nem lehet térképed, ellentétben a rendszergazdai dolgokkal, ahol mindig ugyanazt oldod meg, mikroszkopikus eltérésekkel (mondjuk már megint beléptetsz a tartományba egy gépet). A fejlesztésnél a fejlesztői környezetnek, a programozási nyelv szintaxisának és a felhasznált "szerszámoknak" kell rutinszerűen használhatóvá válnia, ami egyébként lazán többszöröse a rendszergazdai cuccoknak, nekem elhiheted.

A stabil mentális térképhez feltétlenül az kell, hogy ne csak dumáljanak neked egy adott útvonalról/módszerről/eljárásról, hanem te magad is menj végig rajta. Mégpedig X-szer!

A mentális térkép kialakulásának feltételei

Régebben úgy tekintettem a konferenciákra, mint a tanfolyami oktatás közvetlen konkurensére, direkt ellenségére. De aztán rájöttem, hogy a konferenciák tökéletesen alkalmatlanok mentális térképek kialakítására. El elhet bájcsevegni akár a SilverLight-ről, akár az IPv6-ról, lehet demózni jobbra-balra, de ezeknek a használata még véletlenül sem kerül fel a hallgatók mentális térképére. Comprende? Jesz. De nem vált készséggé.

Elérkeztünk egy jól megragadható minőségi különbséghez oktató és oktató között. Vannak, akik a tanteremben is "lurdiházaznak". Fícsör-fícsör-demó-demó, de nem hagyják, hogy a tantermi hallgatók saját maguk is kipróbálják a dolgokat, mutogatnak ezt-azt, retorikáznak erről-arról, és ezzel szerencsésen elejét veszik, hogy a hallgatók mentális térképén útvonalak rajzolódjanak ki. Így lesz az (a tapasztalat igazolja), hogy a csillagos ötös konferenciaelőadó csalódást kelt a tanteremben, és kap a végén egy hármast, amit nem ért. Miért? Hisz olyan szépen beszélt. Na ja. De ennek van egy másik értelmezése: végigpofázta a három napot , és nem hagyott hozzányúlni a számítógépekhez.

A másik hozzáállás szerint az oktató és a hallgató együtt dolgozik, nincs felesleges retorika. Ha valamit el kell magyarázni, azt ott és akkor, "in place" teszik, amikor ténylegesen szükség van a dologra. Nincs külön elmélet. Egybefüggő gyakorlat az egész oktatás. És kérem, ez lesz a csillagos ötös. Büszkén idézhetnék a tanfolyamokon kitöltött értékelőlapok szöveges mezőiből, hogyan is éli meg egy hallgató, ha hagyják, sőt segítik, hogy reprodukálható tudást szerezzen!

Mentális térkép .NET programozáshoz

A reprodukálható tudás első szintje, hogy az űberbonyolult Visual Studióval létre tudsz hozni és futtatni alapprojekteket, melyek egyébként még üres állapotban is tízmilliárd opciót tartalmaznak, tehát űberbonyolultak. Akinek még nincs mentális térképe (és hát azok jönnek tanfolyamra, vagy mi), annak az üres projekt is riasztóan bazinagy! Ha asp.net, akkor nemcsak a projekt létrehozása tartozik ide, hanem a web.config, a hülye földgömbikon, a mesterlapok stb. Ez mind alap tudáskészlet, melynekrutinból kell mennie! A mi felelősségünk, hogy az eszközhasználatban mindenki eljusson rutinszintre!

És igen, ehhez tizenötször el kell indítani a Visual Studiót, hogy tizenötször végig kelljen menni azon a teljesen logikátlan útvonalon, ami az egyes projekttípusok beröffentéséhez kell. Hatszor kell új DLL-t csinálni, négyszer kell beleírni a web.configba, hétszer kell debuggolni, 11-szer kell ALT-Shift-F10-zel usingoni, hogy ezek a dolgok rutinszerűvé váljanak.

Saját kézzel!

A kéz ereje: együtt írunk, együtt nevetünk

A tanulás, az új idegpályák, mentális térkpek kialakulása semmit sem változott az ősember óta. Amit nem csináltál, azt nem tudod. Hiába az ezerféle kommunikációs csatorna, a betű, a hang, a szkrínkaszt: csinálni kell. Emlékezz vissza, hogyan olvasol bármilyen informatikai könyvet: akkor érzed a magadénak, ha kipróbáltad, amit olvastál. Ha vér tapad a kezedhez!

Persze ha kész a mentális térkép a fejedben, tudsz róla beszélni. És oktatóként azt hiszed, ha beszélsz róla, az átmegy a hallgatók fejébe. Lazán megfeledkezel arról, hogy a TE fejedbe hogyan került be. Emlékezz vissza: nem duma útján, hanem a kezed, a gyakorlat segítségével. Mindig mindent kipróbáltál. Most felrajzolom azokat  az idegpályákat, amelyek a mentális térképpel kapcsolatosak, a nyilak vastagsága számít:

Vagyis állandóan vissza-vissza és visszatérsz a kétkezi gyakorlathoz. Miért? Szerinted azért, mert "hiszem, ha látom"? Nem azért. Nem a hitedet akarod megerősíteni, amikor a könyvben olvasottakat, előadáson hallottakat, videón látottakat kipróbálod. Hanem áttérsz arra a módszerre, ami a leghatékonyabban bevési a fejedbe, amit kell. Tanulás szempontjából a szó elszáll. Az írás is elszáll. A videó is elszáll. Csak a gyakorlat marad.

A tanfolyam akkor jó, ha fröcsög a vér , vagyis arra törekszik az oktató, hogy minél több mindent saját kezűleg rakjon össze a hallgató. Ez áll összeköttetésben az idegpályákkal. A duma nem! És hogy miért nem? Talán mert a duma az ellenkező nem meghódítására való. Egy csomó férfi egy tanteremben 40 négyzetméteren - hát dumálhatsz!

Epilógus

A kéz erejéről jut eszembe. Nagyon könnyen be lehet bizonyítani, hogy bizonyos információs csatornák el vannak dugulva az agyunkban. Vegyük a következő példát: szerinted tudsz fejben differenciál- és integrálszámításokat végezni? Azt mondod, nem. Tudsz-e lövedék röppályát számítani? Azt mondod, nem. De DE! Próbáltál már kavicsot célba dobni? Láttál már Robin Hoodot? Igenis ezek minde beléd vannak szerelve olyan pontossággal, hogy még a szélviszonyokat, gravitációt, légellenállást meg minden túrót bele tudsz kombinálni a röppályaszámításba, csak éppen hiányzik az az idegpálya, hogy a számítás eredményéhez a tudatos éned hozzáférjen. Vannak egyes emberek (korcsok?), akik hozzáférnek. Őket tévében mutogatják.

Az elme: huzalozott áramkör. Ahol nincs huzal, ott nincs huzal.

Üdvözletem küldöm a frontvonal másik oldaláról. Beültem hallgatónak az IT Factory .NET programozási képzésre. Onlájn. (Az átvetítős tanteremben ülök.)

Hogy milyen ez hallgatói szemmel nézve? Kemény, de jó. Kutyakemény, de marhajó. Keményebb, mint a szokásos tantermi oktatás. De messzebbre is fogunk jutni, azt hozzá kell tennem. Hogy mitől kemény? Csak egy példa: mindenkinek két monitorra lenne szüksége, vagy ha nem, ALT-TAB-ozgat az előadás és a saját rendszere között. Ha a saját rendszerén dolgozik, és nincs két monitora, az előadó által mutatott dolgokat nem látja. Iszonyatos felelősség van az oktatón, hogy mindent mondjon, amit csinál, mert figyelembe kell venni, hogy sok résztvevő számára ez hol tévé, hol rádió, attól függően, hogy épp mit csinál. Mint ha a "kosútrádióban" szőnyegszövést oktatnának  Itt jegyzem meg, hogy a hang időnkénti nyikkanása engem egy cseppet sem zavar.

Aztán amiatt is kemény, hogy aki otthonról követi az előadásokat, az bizony nem tud teljesen kikapcsolódni a saját körülményeiből, beleül a gyerek az ölébe ("apuuuu! Jáccuuunk!"), és puff ezzel el is veszítette a fonalat.

Maga az oktatási forma és lehetőség nagyon jó, a hallgatóktól származó pozitív vélemények igazak, ezt magam is tanúsíthatom. Viszont az oktatókra sokkal nagyobb felelősséget ró az online oktatás, mint a tantermi, és mint gondoltam vóna.

No one left behind

Bush hozott egy érdekes nevű törvényt az USA-ban még 2001-ben, melynek neve: "no child left behind". Ennek mintájára úgy fogalmaznám meg az oktató felelősségét, és ezzel a saját felelősségemet is, hogy az én (mi) feladatom (feladatunk) annak biztosítása, hogy a fent példaként említett, de ennél számosabb kihívás dacára biztosítsuk, hogy mindenki fennmaradjon a tanulás vonatán. Nézzétek ezeket a boldog Benetton arcokat! Bush bácsi törődött velük!

Be kell valljam, ez ügyben követtem el hibákat, mivel a legelső IT Factoryt nem volt szerencsém a "másik oldalról" megfigyelni. Oktatóként úgy véltem, nem baj, ha néhányan leszakadnak, ott a videó, majd bepótolják. Meg hát, aki lemarad, az magára vessen, mert én aztán olyan szuperül lököm a rizsát, hogy azt nem követni illetlenség ÉS lehetetlenség. Érdekes élmény azt megtapasztalni, hogy nem kell butának és tunyának lenni ahhoz, hogy valakinek fehér foltok maradjanak a tananyagban. Elég egy jólirányzott 10 perces telefonhívás, vagy egy kis LAN-hiba, vagy egy eszmecsere a családtagokkal, hogy mi legyen az ebéd, és kész.

Coding is fun? 

A mai alkalommal feltettünk egy kérdést a .NET-es hallgatóságnak, ki mennyire sajátította el a mai anyagot. A 0%-tól a 100%-ig széles skálán húzódott a válaszok eloszlása, haranggörbeszerűen, szerencsére picit a 100% felé tolódva. De így is sokan voltak, akik 20-40-60%-osra taksálták magukat. A mi felelősségünk, hogy mindenkit felhúzzunk a 100% közelébe. A programozásnál azt mondom, ez "nem ügy", ahogy csigát lehetett rajzoltatni, és az feledtette a foglalatosság dögunalmas voltát, hasonlóképpen az ojjektumorientált programozással is "könnyedén" lehet alkotni egyfajta gyakorlóterepet, olyat, ahol mindenki érzi az örvény húzását, hogy márpedig neki igenis meg kell csinálnia azt az objektumot, konstruktorostól, óverrájtostól. Meg fogjuk tenni. Coding is fun!

Ilyen feladatokat a hálózatbiztonsági képzéshez is készítettem (route tábla játék, stb.), de akkor még nem volt feltalálva a "no one left behind", és a videókra bíztam a rutin megszerzését. Azt gondolhatnánk, ez a vonat elment. De nem ment el: mivel ez volt a legeslegelső online képzés az egész országban, szerintem elfogadható, hogy menet közben tanultunk mi is. Azon gondolkodám, milyen keretek között tudnánk csinálni egy "játszd újra Sam"-et azok kedvéért, akiknek egy kritikus pillanatban behozott egy sört az asszony a kisszobába, és ezzel egy témakör ki is esett.

Miközben az ember élete pörög, érdemes meg-megállni, és ha csak néhány órára is, de normális életet élni. Jobb agyféltekéset. Egészen érdekes dolgok születnek ezáltal. Én például most festettem egy Hundertwasser-koppintást. Egész jó lett. A fotót picit agyonüti az ezüstözés (csúnyán becsillannak a foltok), de eredetiben nem ilyen vad. Különös dolog egyébként ezüstfüst és aranyfüst lemezekkel dolgozni. Olyan, mint a csokipapír, csak éppen néhány mikron vastag, és szó szerint a lehellettől is szétszakad. Betettem egy darabka aranyfüstlemezt óvatosan a pénztárcámba, hogy majd megmutatom másoknak, de nem bírtam egyben kivenni onnan. A sztatikus feltöltődés ereje nagyobb, mint a benne rejlő kohézió. 

Hogy miért pont Hundertwasser? Mert van egy naptárunk a budapesti kiállításról. Jó volt mintának.