A WebWállalakozó aktivizálja magát. Még ha esetleg nem is tudod, mit akarsz eladni a világ hatmilliárd emberének, nem árt, ha tudod, hogy HOGYAN. Ha mind a hatmilliárd fizetni fog neked, akkor a hitelkártya-elfogadás nélkülözhetetlen eleme lesz a biznisznek. Mégpedig nem holmi magyar bank magyar rendszerét kellene integrálni, hanem valami nemzetközileg is elfogadott fizetési rendszert. Vakartam a fejem, hogy most akkor Citibank, vagy nemistudom, mígnem eszembe jutott a PayPal.

Felkattogtam a weblapjukra, és láttam, hogy nem az én merő vágyálmom csupán, hogy mások nekem PayPal-lal fizessenek az én webszájtomon, hanem ezek mintha ebből akarnának megélni, a főlapjukon ezt kínálgatják. És milyen egyszerű! Még regisztrálni sem kell ahhoz, hogy legyen egy fizetőmasinád! Van ott egy gombvarázsló, amivel ilyen vásárlásra buzdító képződményeket lehet létrehozni nulla perc alatt:

Én például elsőként élethosszabbító szolgáltatást indítok majd X nyelven, ami nyilvánvalóan egy hülyeség, de tesztelésre jó lesz. Ha meg valaki megveszi, hát úgy járt. Kérsz néhány plusz napot az életedbe? Adok!  És ha netán kinyiffansz mégis, és visszajössz hozzám reklamálni utána, akkor visszakapod a pénzt. Money Back Guarantee.

Ez a gombos játék persze csak a legegyszerűbb forma, egy sima HTML form, amely átugrik a PayPalhoz, és ott tessék fizetni. A bloglapomba ágyazva kapásból nem működött.

Mert asp.net lapokon eleve van 1 db form, amit az asp.net generált. Így hát amint ide bepasztáztam, az már - kénytelen-kelletlen - egy formba ágyazott form lett, ami not supported. De nem egy gond. A legkisebb véráldozattal úgy lehet ezt megoldani, hogy ki kell dobni a <form> és </form> tageket, és helyettük betenni a lapba egy <asp:Button>-t, valahogy így:

<asp:Button ID=”Button1″ runat=”server” Text=”Buy Now” PostBackUrl=”https://www.paypal.com/cgi-bin/webscr” /> 

Ez majd szépen a megfelelő helyre irányítja az asp.net formot és kész. Nekem azonban más a problémám: ebben a blogengine-ben nem én írom az asp.net kódot, tehát nem tudok szerveroldali buttonokat belekombinálni. Amit itt írok, az csak egy halott HTML szöveg. Akkor mi marad? Na mi? <iFrame>! És lőn iFrame, csináltam egy egyszerű HTML lapot a PayPal űrlapnak, és beífrémeltem ide. Azt hiszitek működött? Ahogy Levente Péter énekli: "Á, dehogy!" Persze ha most megnézitek, működik, de ehhez egy fél órát kellett gugliznom. A megfejtés annyi, hogy ha ífréme teszed a PayPalt, a <form> tagbe kell tenni még ezt is: target="paypal". Ezt a generált HTML-kód nem tartalmazza alapból.

Na ezzel óriási szolgálatot tettem a hazámnak, mert most akár mindenki bátran pakolászhat Buy Now gombokat a blogjába, a weblapjára, akárhova. Éljek. Ezért megérdemlem, hogy anyagilag is támogassatok. Gyorsan fel is mentem a PayPal szájtra, és generáltam magamnak egy Donate (Adakozz) gombot is, ami annyiban különbözik a Buy Now gombtól, hogy az összeget a "vevő" szabadon állapítja meg, annyit ad(sz), amennyit akar(sz). (Ne adj! Ez csak egy példa!)

Egyébként ezt kell bepasztáznotok a saját lapjaitokba, hogy nekem fizessenek a látogatóitok:

<form action="https://www.paypal.com/cgi-bin/webscr" method="post" target="paypal">
<input type="hidden" name="cmd" value="_s-xclick">
<input type="hidden" name="hosted_button_id" value="2180822">
<table>
<tr><td><input type="hidden" name="on0" value="Életed meghosszabbítása">Életed meghosszabbítása</td></tr><tr><td><select name="os0">
 <option value="+1 nappal">+1 nappal 1,000
 <option value="+2 nappal">+2 nappal 5,000
 <option value="+3 nappal">+3 nappal 10,000
</select> </td></tr>
</table>
<input type="hidden" name="currency_code" value="HUF">
<input type="image" src="https://www.paypal.com/en_US/i/btn/btn_buynowCC_LG_global.gif" border="0" name="submit" alt="">
<img alt="" border="0" src="https://www.paypal.com/en_US/i/scr/pixel.gif" width="1" height="1">
</form>

Köszönöm!

Hát ezt meg kell írnom. Imáim meghallgatásra találtak, és már van Apple termékem, mégpedig ingyen!

Ismeritek a viccet, a parasztemberről, aki mindig elmegy a templomba, és kéri az Urat, hogy csináljon már neki egy ötöst a lottón? Egy ideig nem történik semmi, a paraszt lázong magában, de egy alkalommal, amikor a szegényember már százhuszadik vasárnap kéri ugyanazt, egyszer csak meghasad a templom mennyezete és egy dörgő hang leszól az égből: "Legalább vennél egy lottószelvényt, te barom!"

Na valami ilyesmi. Csak nekem az Úr úgy adta meg, hogy még csak lottószelvényt sem kellett vennem. Egyszercsak jön egy levél egy cégtől, akik nagyon akarnak valamit tőlünk, hogy Ön nyert. Márminthogy én. Kihúzták a nevemet. Király. De honnan? Mondom nekik, hogy ez valami tévedés lesz, én elvből nem nevezek ilyen hülyeségeken. De, de, higgyem el. Meg különben is, a futár már úton van az én tulipiros magyarnyelvű iPod nanómmal. 8 GB.

Valószínűsítem, hogy mégsem az Úr adta meg, hanem különleges képességemmel addig hajlítottam a teret, amíg az iPod nanót - amit egyébként a jobb fülem sánta kiképzése miatt nem fogok tudni hallgatni - a közelembe sodorta a téridő. Vagy a tértivevény. Vagy mittudomén. Kopp-kopp Neo! We are watching you! Itt a nyereményed!

Most mit mondjak? Az eszem megáll. Jó lesz a gyerekeknek.

Vannak egyfelől a hangoskodó-kiabáló sokak, akik szerint a Mocskos Profitvadász Multi (dögöjjönmeg!) miatt van ez az egész. Itt nem feltétlenül kismagyar jelenségekre gondolok, ebbe a körbe tartozik a ZeitGeist által megtestesített mozgalom is. (Láttad már a filmet?)

Aztán van állítólag egy gazdasági törvényszerűség, amely szerint profitnak lennie kell, különben megdöglik a cég.

Most akkor melyik az igaz?

Star Trek 

Hadd mondja el egy kisnaív vállalkozó, én, hogy mi itt az igazság. Láttam egyszer egy érdekes interjút a Star Trek sorozat kopasz kapitányával (Patrick Stewart), ahol a jövőről kérdezték őt. Mondott ezt-azt, konvencionálisakat, és meglepőeket is. Amikor megkérdezte a riporter, hogy ezeket a fantazmagóriákokat meg honnan veszi, ezt válaszolta: "Because I've been there!". Mert ott jártam! Mármint a jövőben...

Hogy merészelek én csacskaságokat beszélni a profitról?

Because I've been there!

Hol nőttem fel? A kommunizmusban. Hatott rám? Hatott. Dögöjjönmegaprofit? Dögöjjön. Így hát kezdetben (2000 előtt) úgy vállalkoztam, hogy ami bevételünk volt, azt mind-mind, az utolsó fillérig szétosztottam a dolgozók között. Két fontos elképzelés is meghúzódott emögött az altruista viselkedés mögött:

1. Ha mindent odaadok, és a dolgozó sok pénzhez jut, majd jól beosztja, odafigyel például arra, hogy milyen továbbképzésekre van szüksége, milyen könyveket kell megvennie, elolvasnia, milyen hardvercuccot kell vennie stb. Ezzel akkor nekem nem lesz dolgom, a munkatársak és a munkakörülmények fejlődése önjáró lesz. Hurrá!
2. Amikor van pénz, adok. Amikor nincs, akkor meg majd nem adok. Most látjátok, van, tehát együtt nevetünk. Ha meg majd másképp hozza a piac szeszélye, együtt fogunk sírni is. Jó?

Na ebből egyik sem jött be. Egyrészt a dolgozó, aki "túl sok" fizetést kap, saját pénzének tekinti az egészet, és ahelyett, hogy befizetne egy konferenciára, vesz egy hatszázezer forintos tiffany mozaik világítóablakkal felturbózott bejárati ajtót (megtörtént eset). Idővel feledésbe merül, hogy miért is kap a piaci átlagot jóval meghaladó juttatást, és ha szóba hozod, már nincs igazad. A szükséges hardverbővítést a laptopjában továbbra is tőlem várja. De nekem erre már nincs pénzem, hisz nekik adtam a jussukat! És hát persze az együtt sírunk-együtt nevetünk sem jött be. Rendben ment ugyebár az együtt nevetünk, aztán meg a kilépünk, szevasz. Tudod ki fog együtt sírni! Veled!?! Kétharmad annyi pénzért...?

A jelenségekből le kellett szűrnöm a tanulságot, hogy mivel az alkalmazottnak nem pont ugyanannyira fontos a cég, mint nekem, nem úgy fog viselkedni, ahogy elvárnám. Hibásak az elvárásaim, mert amit elvárok, az egyfajta tulajdonosi tudat. Az meg nincs meg másban, csak bennem, a tulajban. Ebből következően teljesen felesleges a bevételt kommunisztikus módon az utolsó fillérig szétosztani. Sőt, veszélyes, mert nem lesz egy vasam sem fejlesztésekre, és egy árva peták tartalékom sem azokra az időszakokra, amikor a bevételek nem a tervek szerint alakulnak. Tehát visszatartjuk a zsozsót például abból a célból, hogy valódi befektetéseket meg tudjunk finanszírozni. Aki nem így tesz, az hülye. (Igen, hülye voltam anno.)

És megkezdődik a kizsákmányolás 

A visszatartás mértéke iparáganként változik, nálunk olyan 50%. Tapasztalati úton, kísérletezve jutottam ehhez az értékhez. Marx forog a sírjában. Ezt hívta az öreg kizsákmányolásnak. Látszik, hogy sohasem volt vállalkozása :) A nettó árbevétel 50%-a garantáltan nem kerül a munkavállalókhoz, se az APEH-hoz, se se se. Kell befektetésre és tartalékra. Különben hogy a fenébe vennék egyik napról a másikra még 40 laptopot, még 20 íróasztalt, még 50 széket, mint az történt most, 2008 októberében, amikor fel kellett szerelni egy 60 gépes termet? Hogyan adnék fizetést teljes három heti szabadság, nemtermelés után, mint most, 2008 december 18-tól 2009 január 12-ig? Jé, három héten át nem dolgozunk, egyikőnk sem, jééééééééé!

Most jön az érdekes fordulat. Ha mindent szétosztasz, hülye vagy. Ugye? Igen. Ha viszont nem osztasz szét mindent az utolsó petákig, és nincs mire befektetni, és a várva várt baj és bevételkiesés sem akar bekövetkezni, akkor a tartalékaid megmaradnak. Ugye? Igen. Ergo profitot termelsz, te mocskos kapitalista dög! Jön a pénzügyi év vége, és a mérlegben megjelenik az el nem költött kapita. A nyereség. A profit. És simán lehet, hogy ez QQQ sok pénz, mert mondjuk 100 alkalmazott helyett/nevében spóroltál egész évben. Mindegyik nevében csak egy kicsit, de 100 x kicsi az sok-sok pénz. Elvileg átvihetnéd ezt a megtakarítást a következő pénzügyi évre, de jelentős részét gyakorlatilag nemigen fogod. Az egész rendszer úgy van felépítve, hogy a pénzügyi év végén jön egy viszonylag jelentős RESET (társasági adó, iparűzési adó, nyereségadó stb.). És a kizsákmányolás kezdődik elölről, amíg a kapitalizmus össze nem omlik.

Íme az egyszerűsített egyenlet: ha felelősen gazdálkodsz, profitot termelsz, mégpedig menthetetlenül. Ennyi. Lehet dühöngeni és tüntetni. Elismerem, rosszindulattal, az alkalmazottak kirablásával, gyermekmunkával, rabszolgatartással is el lehet jutni a profitig, és ezek a módszerek valóban undorítóak. De erről nem a profit tehet. A profit a vállalkozás ténykedésének szerves része. Eredménye. A konyhakéssel is lehet ölni, mégsem tüntet senki a konyhakések bevonásának szent és nemes ügyében

Ha ugyanezt megfordítjuk, abból is érdekes egyenlet jön ki: ha egy cég nem termel profitot, akkor nem gazdálkodik jól. De ez már egy másik történet. A veszteségé. Azt is ismerem!

Snefinek és tesójának köszönhetően a Blogengine.DLL kódját sikerült kijavítani, és mostantól vannak képek az RSS-ben is! Hurrá!

Akit érdekelnek a több mint egyhónapos nemsikerülés (értsd: szívás) részletei, az kérdezze meg. Inkább mégse kérdezzétek. Hosszú.

Krisztusi korba lépve a férfiemberben nagy mennyiségben szabadul fel az ötlethormon. Tömegével lepi el az ember agyát a sok-sok fantasztikus ötlet. Mindenkiét. A kérdés csak az, melyikünk az, aki legalább a kisujját megmozdítja az ötlet megvalósítására, ki az, aki csak álmodozik, és ki az, aki bele is fog, vagy akár végig is viszi az ötletet. Elmodok egy példát.

Na de várjunk csak, elmondhatom-e az egyik fantasztikus ötletemet? Jesszusom, ellopjátok!

Az egyedi ötlet 

Akkor kezdjük egy alaptétellel: a Te ötleted a Tiéd, bátran elmondhatod bárkinek, mert még abban az esetben is, ha ez egy teljesen kommersz ötlet, a Te megfogalmazásodban, a Te elképzelésed szerint egyedi. Még csak nem is vagy képes olyan szinten elmesélni, hogy mások teljesen átvegyék, ez a sajnálatos tény a kivitelezésnél állandóan kibukik. Vállalkozótársaid, munkatársaid rendre mellécsúsznak a kivitelezés során, melynek csupán az az oka, hogy Te Te vagy, és nem Ők.

Mivel bennem az átalgosnál magasabb az ötlethormon szintje, (elmegyek futni, és hármasával írom le utána a világmegváltó ötleteket) ezerszer szembesültem azzal a jelenséggel, hogy amit kitalálok, azt más is kitalálja, de nem úgy. A többi ötletgyáros a te ötletedet csak körbelőni képes, a Te célodba nem találnak bele. A te ötleted egyedi, még akkor is, ha nem az . És akkor most lássunk egy konkrét példát az Ötletre.

Strand Safe

A Balaton partján nyaralva állandóan szembesülök azzal a botránnyal, hogy nem lehet nyugodtan, önfeledten nyaralni, lebegni a gumimatracon a vízben, mert az ember egyik szemének kocsányon kell lógnia: bármennyire bent vagy a vízben, az egyik szemgolyódat folyamatosan a cuccodra kell fókuszálnod, különben fuccs a pénztárcádnak, a telefonodnak és "jó" esetben az autódnak is. A helyzet értékmegőrzőért kiált - és NINCS! (Hogy miért nincs, az jó kérdés, lehet, hogy nem is lehet rentábilisan megvalósítani...?)

Akárhány ismerőssel beszélgettem, mindegyik megegyezett abban, hogy ez botrány, a helyzet megoldásért kiált. Sőt, a cimborák fele még azt is kitalálta, hogy adott esetben ez még üzletileg is kifizetődő, sőt, nyereséges lehet. Ennyi az ötlet. De figyeljük meg, mi történik ezután az ötlettel különböző fejekben. A legkreatívabb talán N.Zs. megoldása, aki feltalálta a magán értékmegőrzőt, ha központilag nincs, neki akkor is van, beadja a fagyisnak az összes értékes cuccát, hogy őrizze meg. Ad mellé egy ötszázast. Probléma megoldva. P.T. kitalálja, hogy ezt az ötletet meg kell valósítani, el is jut odáig, hogy fejben már csattog a pénztérgép, napi ötvenezret keres... de várjunk csak, ő az, aki mindig csak eddig jut el a "megvalósításban", szeme előtt dollárok lebegnek, mint Dagobert bácsinak, ám a kivitelezés nem erőssége, hozzá sem kezd. G.R. alaposan végiggondolja, terveket is rajzol, de végül elveti az ötletet, mert neki meg a dollárok helyett a problémák töltik be a látómezőjét, "mi lesz, ha rádfogják, hogy te loptad el", több a probléma, mint égen a csillag, ő sem csinál semmit.

És akkor jövök én. Tudom, hogy a megvalósítás egyetlen akadálya a meg-nem-valósítás, melynek akadálya a semmittevés, és elkezdek dolgozni az ügyön. Hangsúlyozom, hogy ettől még nem biztos, hogy ténylegesen megvalósítom, vagy netalán sikerre is viszem, de nálam a legkisebb az esélye, hogy a dologból ne legyen semmi. Első lépés: kitalálom a dolog elvi felépítését: digitálisnak kell lennie, mert az modern, az bizalomgerjesztő. Elektronikát építeni IC-kből nem mindenki tud, én sem, tehát szükség lesz egy ilyen zsenire. Keresünk egyet. Azután szükség lesz legalább egy érintett balatoni strand véleményére, felhívom az önkormányzatot. Minő meglepetés, ők is vágynak egy ilyen rendszerre, hiszen erőteljesen emelné a strand kényelemérzetét, szinte hozzám vágják a területhasználati engedélyt (ez komoly, itt van az irat mellettem az asztalon). Kell hozzá marketing. Hmmm. Hát majd a strandolók félelmeire épülő szórólapokat fogunk osztogatni. Kell hozzá egy grafikus. De hát én festőművészeket ismerek, nem baj, majd visszafogják magukat. Fémműves: az is van. Cégnév: nagyon fontos, hogy a cég neve kifejező és bizalomgerjesztő legyen, így hát legyen a neve Strand Safe. És hát a G.R. által emlegetett problémák, a rendszer és a cég működési folyamatainak megtervezése: ilyen embert is ismerek. Mehet!

Ezek azok a lépések, amelyeket nagyon kevés ember vállal fel. Pedig az itt felsoroltak többsége néhány percbe és egy telefonhívásba kerül. Nagyon kevesek mennek végig akárcsak az általuk kitalált, önmaguk számára kigondolt úton is. És pont ezért hozom nyilvánosságra ezt az ötletet: mert nincs benne semmi. Nincs benne semmi csoda. És mégsem tudod lekoppintani!

Hogy lesz-e ebből sikeres értékmegőrzést végző cég öt év múlva? Tudja a fene.

1. Bukni tudni kell
2. A kivitelezés szórakoztatóbb, mint a cél elérése. Nemde?

Update: a Strand Safe megbukott. Részletek itt.

Most fel foglak szabadítani. Önmagad alól. A saját magad által önmagadra pakolt felesleges súly alól. 

Mi az a "menedzserbetegség"? Amikor a vállalkozó belsejét szétmarja az ideg. Sokan szenvednek ettől a betegségtől, szednek is rá pirulákat, meg járnak pszichopatához () meg szaunáznak is - mégis gyomorfekélyük lesz. Vagy infarktust kapnak. Miért? Mi a legfőbb oka ennek?

Az, hogy a vállalkozóegyén lélekben összenő a saját gyermekével, a cégével, és úgy érzi, az is ő. Tehát ha a vállalkozás gyengélkedik, ő is gyengélkedik. A gyengélkedést személyes kudarcként éli meg. Ha a pedig a vállalkozás borul, ő is borul. Sajnos a családunkban is előfordult ilyen eset. Gyengélkedő cég -> alkoholizmusba menekülő tulaj, megpusztuló cég -> öngyilkos tulaj.

Mondjuk ki nyíltan, egyenesen: a vállalkozás nem te vagy! Te csak a vállalkozó vagy. A vállalkozás talán a gyermeked, de semmiképpen sem tenmagad! És nemcsak azért kell ezt kimondani, hogy eltűnjön a szemedből a páni félelem, hanem azért is, mert...

Ki kicsoda a vállalkozói létben? 

Túlságosan hozzádnőtt az az izé, az a cég! Ha te vagy ő, máris konfliktus- és kockázatkerülő lettél, amitől eleve gyengébb pozícióba lavíroztad magad, versenyhátrányba kerültél azokkal szemben, akik veled ellentétben még mindig ki merik próbálni az újat, be merik fektetni az utolsó vasukat is egy jó ötlet megvalósulása reményében - de te ilyet már nem teszel. Azt nézed, hány hónapig tudod fenntartani a céget, HA egy fillér bevételed sem lesz a közeljövőben.

Ember, ez butaság. Lehetsz már bármennyire vagyonos, egy néhány hónapnál tovább úgysem tudod zsebből fenntartani a céget. Meg hát, ha jobban belegondolsz, olyan még sosem volt, hogy nulla legyen a havi árbevételed. Vagy volt? Ha nem valami előre látható szezonalitás vagy válság okozta ezt a "jelenséget", úgyis vége a dalnak. Minek hónapokig fenntartani egy céget, mely már nem működik?

Hagyd abba az aggódást. A céged a gyermeked, önálló életet él. Hamarabb felnő, mint egy valódi gyerek. Három-öt év után már nem igényli, hogy zsebpénzen tartsd. Ha ennyi idő alatt nem vált önellátóvá, dögöljön meg! 

Bukni szabad, sőt kell! 

Két hatalmas (és néhány kisebb, de jelentős) bukással a hátam mögött elmondhatom, hogy nehéz ügy, de megéri. Miután a megfelelő kitartással évekig esélyt adtunk valamely vállalkozásgyermekünknek, de az még mindig csak szívja a vérünket és életerőnket, sőt, rendszeresen meg kell mentened az életét - no akkor nehéz szívvel bár, de el kell engedni. Azért, hogy leszálljon rólad. Hogy a kreatív energiáidat értelmes célokra fordíthasd ismét.

Nem TE fogsz belehalni. Nem TE fogsz leégni. (Csak éppen körülötted minden...) Vagy hát átmenetileg biztosan leégsz, de te is, és mindenki más is szépen el fogja felejteni. (Na jó, te nem fogod elfelejteni, de pár év, és már csak egy fura kaland lesz csupán az életedben, egy tapasztalat.) "De hát én ezt nem tehetem meg" - mondod magadban. Hát már hogyne tehetnéd meg? Pont te ne tehetnéd meg, aki egy Vállalkozó, aki mindent tehet?

Az egyik bukásomról már írtam, éhező bété közel két évig. Íme egy másik: egy előfizetéses szolgáltatás (nemmondommegmivoltaneve), több ezer előfizetővel, de olyan rosz ponton állt meg az előfizetői létszám, hogy az összbevétel nem volt elég az előfizetők kiszolgálására. Több előfizető pedig nem lett, az istennek se. Kivártam az ilyenkor szükséges X évet, hogy nőjön fel, álljon saját lábra, de nem nőtt fel. Sajnos más tevékenység bevétele kellett ahhoz, hogy emezekeket kiszolgáljam. Gyakorlatilag azért dolgoztam hétvégeken maszekba valami mást, hogy fennmaradjon ez a vérszívó dög. Négy év után fejbelőttem. Nagyon ciki volt. A feleségemmel hosszasan vitatkoztunk, hogy a már beszedett előfizetői díjakkal mi legyen. Igaz magyar módra talán meg kellett volna tartani a zsozsót , de mi úgy döntöttünk, visszafizetjük, kinek mennyi díja maradt nálunk. Akinek, amennyi. Pontosan. Fillérre. Több ezer cégnek. Összesen több mint tízmillió forintot. Beindult a negatív biznisz. N. Zs. tegnap elmagyarázta nekem, hogy amikor a locsolókocsi előrefelé megy, akkor kifújja a vizet, de amikor tolat, akkor beszívja. Na mi átmentünk tolatóüzemmódba, és visszaadtuk a pénzeket.

Naggggyon ciki volt. Több ezer előfizető nem értette, hogy miabúbánatotbeszélez, kiszáll alólunk? De hát fizetünk, annyit, amennyit kér! És jól végzi a dolgát! Miafrancróbeszélez? Visszaadjaaaaaaaaa? A péééééééééééééénzt? Noooooooormális?

Jól tettük. A vérszívó pióca kinyuvasztása (is) kellett ahhoz, hogy a NetAcademia elkezdhessen lendületesen fejlődni. És most mondd meg, X év után: hallottál te arról, hogy én mekkorát buktam anno? Ugye hogy nem?! SENKI nem tud róla. Tehát tessék bátran bukni! 

Tegnap kaptam a fejemre, hogy könnyű nekem befektetésekről papolni, mert eleve nem vagyok alkalmazott, meg egyébként is mindig volt egy sikeres cégem. Egy FRÁSZT!

Az önéletrajz folytatásaképpen most elmesélem, hogyan jártam az első vállalkozásommal, egy bétével, melyben egyébként hatan voltunk tagok. Az ott kezdődött, hogy két szép év után teljesen elegem lett a belügyből, a kereteken és korlátokon kívül abszolúte nem nyújtott semmit, unalmas volt katonáknak gépi kódról feleslegesen szájat tépni, meg egyébként is, rab madár a kalitkában, noakkómennyünkinnen. És mentem is!

1992-1994- A következő vállalkozásom egy nagyon ígéretes valamicsoda volt, mesterséges intelligenciával, azon belül kézírásfelismeréssel foglalkoztunk a nem-írom-le-a-nevét bétében. Nem írom le a nevét, mert a cég még mindig él, és a múltkor, amikor nyilvános fórumon véletlenül igazat mondtam erről a vállalkozásról, egykori vállalkozótársam elkezdett összevissza fenyegetőzni, hogy mitképzelekénnemúgyvanazmegkülönbenis. De persze úgy van, ahogy akkor is mondtam, az AI (Artificial Intelligence) programozással a legnagyobb baj, hogy a dolog nincs még feltalálva, senki nem tudja még csak definiálni sem, mi az intelligencia. Na ezt kódold le C nyelven!

Havanna!

Mindenesetre friss házasként és újdönsült apaként egy nagy ugrással kiléptem a vállalkozói létbe, és egy lendülettel önálló lakást is vettünk ott, ahol meg tudtuk fizetni - a Havanna lakótelepen. Mond ez valakinek valamit? Szép hely. Lent a homokozó az nem homokozó, hanem kutyaszőröző-sörösüvegcserepező-kupakozó. Annyira megható csak nézni a másfél éves fiadat, ahogy a homokozóban játszik, egész hajónaszádot épít rozsdás söröskupakokból, és még a legénységgel sincs gond, a cigarettacsikkekből egy hajóra akár 3-4 fős személyzet is ültethető! De szép, Istenem! Az autódat jobb, ha egész éjszaka fél szemmel figyeled fentről a tizedikről, és a szomszédod lehet, hogy nyilvánosházat üzemeltet. Legalábbis a mi szomszédunk azt tette. Este 10-től hajnali kettőig minden nap nyílt és csukódott és nyílt és csukódott a liftajtó. Viszont nappal csönd volt - legalábbis nála. Miből vettük ezt a frankó lakást? A feleségem szüleinek megtakarításából és egy csomó hitelből. De sebaj, Marcika vállalkozik, "mindjárt" lesz pénz!

Nem lett. Az igazat megvallva a másfél év alatt egyetlen fizetős ügyfelünk volt, az sem vevő, hanem egy támogató, aki hitt a csodákban, és adott pár hónapra tőkét. Mi a pár hónapi tőkéből majdnem két évig éltünk, eleinte elég jól, aztán már kevésbé jól, míg az utosló időszakban annyira rosszul, hogy komolyan mondom, hazajártunk apu-anyuhoz sárgarépát kölcsönkérni, hogy legyen mit enni adni a gyereknek. Ez nem vicc. Lementünk duplanullába. És közben folyamatosan hitegettük egymást, hogy most már, de most már, de mostaztánmár tényleg beüt a főnyeremény. Ez addig ment, amíg már buszjegyre sem volt pénzünk, hogy hazaugorjunk répáért. Emlékszem, a támogatás utolsó adagját arra költötte a cég, hogy kimenjen az IFABO-ra, mert az ugyan QQQ drága, de ha csak egyetlen vevőt szerünk, már kifizetődik. Talán mondanom sem kell, hogy egyetlen vevőt sem szereztünk, viszont az utolsó kanyi vasunk is elfogyott. És akkor ott számomra vége lett, az átharcolt-végigbohóckodott IFABO után kiszálltam.

Érdekes élet, amikor valakinek egy huncut vasa sincs. Végül is meg lehet szokni, be lehet rendezkedni arra a szintre, hogy közös költség, áram, fűtés és vajaskenyér. Ezt akár huzamosabb ideig is lehet csinálni, talán egy életen át is. Akár segélyből is, ámbár idáig azért nem mentünk le. Nem tudom, mert nekem a második év végén nagyon elegem lett ebből. Ma már látom, hogy a csoda, amire vártunk, soha nem következett volna be, mint mondtam, az AI nemléte miatt. De ezt akkor nem tudtam, nem én voltam a főkolompos, csak utólag tanultam utána, és növesztettem ismeretelméleti neuronokat, és láttam át a dolog teljes reménytelenségét.

Viszont egy életre megtanultam C nyelven programozni, Windows-programot írni, Borland C++-osként szidni a Visual C++-t, a Watcom C-t és a többit. WM_PAINT? Ez nekem nem akadály! Kár, hogy ma már semmi értelme/jelentősége nincs. Aminek viszont van, az a stack kezelés, a buffer overflow. Hű, mennyi bugot programoztunk le, persze nem direkt!

Elvesztegetett éveknek tekintem-e ezt az éhezős periódust? Nem. Ez is kellett. Ha itt nem tanulom meg a C-t, akkor később soha. Ha itt nem megyünk le duplanullába, akkor később talán felelőtlenebb lettem volna. Minden tapasztalatra szükség van az életben. Mindre.

A nyugati ember jobb, mint a keleti. Becsületesebb, okosabb, tanultabb, szebb a szemüvegének a kerete, tisztább a cipője. Igazi Homo Sapiens.

Sok honfitársunk még mindig így tekint nyugatra, persze sokan már egyre nagyobb belső lelkiismeretfurdalással és meghasonlással, hiszen a Nemzeti Tudat ömlik a jobboldali sajtóból, és igazából már ezt "kell" érezned:  te vagy a jobb, "csak éppen"...

Egyik félnek sincs igaza. Amióta a Mein Kampf téziseit nagyon helyesen elvetette a világ, azóta a Homo Sapiens egységes faj. Se übermensch se cigánybűnöző nincsen. A nyugati ember "jobbsága" látszólagos, mindössze abból fakad, hogy a társadalmi rendszer nagyon erősen épít a minden emberben meglévő önérdekre. Hadd dolgozzon az önérdek, ha más senki nem végzi el helyette a munkát! Az alábbi példát azért szeretem, mert mindannyian átéltük az alábbi pici mikrokozmoszban azt a jelenséget, ahogy a magyar ember "jobbá" vált, és agyilag felzárkózott a nyugati emberhez, akinek viszont szebb a szemüvegkerete.

Bevásárlókocsi

Menjünk vissza vagy húsz évet az időben, és nézzünk szét a Skála Budapest Nagyáruház parkolójában. Keressünk magunknak bevásárlókocsit. Nincs. Ha azonban a környező utcákba besétálunk, hegyekben állnak a skálás bevásárlókocsik, szinte egészen a rakpartig. Bezzeg ha kimentél Shopping Sziti Szüdbe! A jó osztrák sógorok minden bevásárlókocsit mindig-mindig visszavittek a helyükre. Olyan JÓ emberek, nem igaz? Mindjárt sírok

Vedd észre, hogy a két nép bevásárlókocsi-kezelése között egyetlen különbség fedezhető fel: a szitiszüdben be kellett tenni 10 schillinget a kocsiba, hogy el tudd vinni, a Skálánál meg ingyen volt. Aztán jöttek a teszkók (igazi teszkó, madaras teszkó: az ósön, meg ezek), akik hozták magukkal a Mocskos Önérdek filozófiájára épülő bevásárlókocsi-rendszerüket, és hopp, a Teljes Magyar Nép hirtelen jobbá vált! (Legalábbis ebben a tekintetben.) Immár visszavisszük a bevásárlókocsit!

Most mit szólsz? Érdekes tapasztalat! Nem kellene ezt az élet többi területén is kipróbálni? Van-e olyan szabály, vagy ösztön, vagy sors, hogy MAGYAR EMBER SZEMETEL? Nincs. Van-e olyan genetikai elváltozás, ami miatt MAGYAR EMBER NEM ÁLL MEG A STOPTÁBLÁNÁL? Nincs. Esetleg olyan, a hagyományokban mélyen gyökerező erkölcsi kötelezettség, hogy MAGYAR EMBER ADÓT CSAL? MAGYAR EMBER FÉMET LOP? A MAGYAR EMBER 10 ÉV ALATT VÉGZI EL A 3 ÉVES FŐISKOLÁT? Nincs, nincs, nincs, nincs, nincs!

Mondok egy érdekes képletet, személyes tapasztalat. Ha egy konferencia fizetős, legyen annak bármilyen csekély ára is, a jelentkezők megjelenési aránya gyakorlatilag 100%. Amennyiben egy konferencia ingyenes, a (hangsúlyozom: teljesen önkéntes) jelentkezőknek stabilan a 60%-a jön el, erre lehet számítani, erre várat lehet építeni, erre a számra helyiségméretet lehet bérelni! Bezony! Ezért nem adunk mi ingyen semmit, még azt sem, amit lehetne! Ami ingyen van, azt nem (annyira) becsülöd meg.

Össztársadalmi emberkísérlet alanya vagy. Objektív felelősség a közlekedésben, vizitdíj, tandíj, ezek mind olyan változtatások, amitől a magyar nép hirtelen megokosodott volna, ha meg akart volna okosodni. Az már egy másik lapra tartozik, hogy jelen helyzetben a Mocskos Önérdekre épülő rendszerek bevezetése a magánvállalkozásokra hárul, össztársadalmi megokosításokat manapság nem lehet bevezetni, mert a magyar nép már így is túl okos.

Amit te tehetsz, hogy keresed a környezetedben azokat az anomáliákokat, amelyeknél tetten érhető, hogy akár másképp is lehetne, ha az a sok űberokos másképp viselkedne. Hidd el, másképp fog, ha megváltoztatod a szabályokat. Vállalkozóként egy csomó szabály a te kezedben van. A vevőid felé mindenképpen. Tabu nincs, változtass! Vezesd be az önérdeket a rendszeredbe! Hidd el, mindenki örülni fog neki, meglepő módon az is, aki fizet! Írjak személyes tapasztalatot? Ezt még meggondolom, mert esetleg úgy fogod érezni, nem vet túl jó fényt Rád, a Vevőre, hogy így megvezettelek. Pedig Neked is jobb lett ettől

Nemrégiben egy vállalkozói konferencián voltam, ahol az egyik előadó a befektetésekről csacsogott, mivel ő egy befektetési tanácsadó, vagy efféle volt. Maga a konferencia igen jó volt, tartalmilag igen hasznos, ezt az egy előadást kivéve. Alapvető problémát okozott, hogy a befektetési szakértő nem tudta, mi a túró is az a befektetés. Ez elég gáz - és még gázabb, hogy az illető élénken blogolja is a hülyeségeit. Nem írom le a nevét, hadd éljen és vállalkozzon békében, de a befektetés fogalmát tisztába tesszük most.

Amire az előadó gondolt, az nem befektetés, hanem takarékosság, megtakarítás és mint ilyen, semmi köze semmiféle gazdasági, vállalkozói tevékenységhez. Tipikus lakossági pénzügyi hadművelet. Hadd rajzoljak egy "csodálatos" ábrát: a befektetés tanácsadók három külöböző pénzkezelési gyakorlatot vonnak össze befektetés címszó alatt. Ez a három pedig:

A pénzégetés, a megtakarítás és a valódi befektetés. Egy befektetési tanácsadó csak az első kettőről tudja, hogy micsoda, a harmadikról, a valódi befektetésről fogalma sincs. (Szakmai ártalom )

A Pénzégetés az a művelet, amikor olyan tárgyat vásárolunk, mely egyértelműen végállomás a pénz további sorsa számára. Konkrétan: ha "befektetsz" egy plazmatévébe, az nem befektetés, hanem sima pénzégetés, a tévé ellenértékét képező pénzösszeg abbahagyja funkcióját, és tévékészülékké alakul. De a helyzet még ennél is rosszabb. A plazmatévéd a megvásárlást követő első másodperctől kezdve veszít az értékéből, mégpedig igen meredeken: a bolt előtt már féláron sem tudnád eladni . Ezt szerintem ne is ragozzuk tovább. Talán még annyit: pénzt égetni újabban hitelből szokás, aminél felelőtlenebb viselkedést nehezen lehet elképzelni. Biztos út az anyagi függőség felé. Nem mersz például állást változtatni, legyen az bármennyire pocsék is, mert nyakadon a hitel. Ebben igazat adok az előadónak, ez így igaz.

A Megtakarítás az a tevékenység, mely során a szabadon álló pénzmennyiségedet "befekteted" valamilyen pénzügyi termékbe, mondjuk részvényalapú megtakarítási csomagba vagy államkötvénybe. A tanácsadók persze azt erőltetik, hogy egy olyan 18 évre kösdd le a szabad pénzedet, és lehetőleg évente fizess bele/rá még egy kicsit. Ez már tényleg majdnem befektetés, mert a pénzt nem elégetjük, hanem fialtatjuk. Megengedem, hogy hétköznapi értelemben, laikus lakosok számára ez tényleg "A" befektetési lehetőség, mert nemigen tehetik máshová a szabad pénzecskéjüket, mint ezekbe a termékekbe. Csakhogy én egy vállalkozói konferencián hallottam, hogy ez lenne "A" befektetés. Á dehogy! A spórolás nem egyenlő a befektetéssel! Ha elmondom a befektetés törvényét, kiderül, hogy ez nem is lehet az. A törvény így hangzik: minden (igazi) befektetés garantáltan sokszorosan megtérül (ha...). Hát kérem, a részvényalapú megtakarítás megtérülési rátája manapság mínusz 20% körül jár. Ergo ez nem igazi befektetés.

Természetesen nekem magamnak is van ilyen "befektetésem", még abból az időből, amikor nem voltam elég rutinos az ügynökök kihajításában. Ha nevén nevezzük ezt a "befektetési" formát, kiderül, hogy lekötés a másik neve. Hogy én hogy vertem a fejem a falba idén, amikor jelentős és igazi befektetéseket hajtottunk végre, hogy van egy csomó vacak lekötésem, amelyekhez gyakorlatilag nem lehet hozzányúlni! És a helyzet még ennél is rosszabb! Nemhogy nem lehet hozzányúlni, de még pénzt kér a mocsok, mert eljött a következő évforduló.

A 15 éve kötött biztosításalapú lekötésünk a legnevetségesebb a világon. Gyakorlatilag teljesen elértéktelenedett. Még három év, és annyi, de annyi pénz jön ki belőle (18 év alatt!), mint amennyi a NetAcademia egynapi bevétele . Kérdezem a pénzügyi zseni előadót, hogy ehhez mit szól. Aszongya: "hát ennyi év alatt az a termék biztosan elavult. de nekem van jobb". Igazi vaktyúk! Miből gondolja, hogy amit ma rásóz a szerencsétlenekre, az nem fog ugyanúgy "elavulni"? És hogy miért kötöttünk 18 évre ilyen "befektetést"? Mert a kis fiatal zöldfülű válallkozóval könnyű volt megetetni, hogy 18 év múlva öreg lesz, és milyen jól fog jönni az sok pénz. Nos, ebből a kijelentésből semmi nem igaz. 1. nem vagyok öreg. 2. nem jön ki belőle pénz, noha 18 éven át havi sok tízezer forintom bánta a kalandot. Ha én azt mind befektettem volna...!

Az igazi befektetés (mely mindig-mindig megtérül), általában sokszoros hasznot hoz a befektetőnek. Ötszörös? Tízszeres? Százszoros? Akárhányszoros hasznot! Az igazi befektetés az, ha kihasználjuk egy adott vállalkozás lehetőségeit, és pénzt feccölünk be annak érdekében, hogy amit a vállalkozás elvileg meg tudna tenni, azt gyakorlatilag is meg tudja tenni.

Itt jegyzem meg, hogy a "befektetési tanácsadó" gyűlölettel ostorozta a hitelfelvételt, mint olyat, és "jól" levezette, hogy hitelt csak a lúzerek vesznek fel, az igazi zsenik befektetési alapokban tartják a pénzüket. Hát, már megint nem volt igaza. A hitelfelvétel önmagában nem bűn, az igazi lúzerszokás csupán az, ha valaki pénzégetésre (plazmatévé! új kocsi!) vesz fel hitelt. Na az gáz. De ha a fenti definíciónak megfelelő valódi befektetéshez nincs elég pénze a vállalkozónak, és külső forrást, hitelt használ annak érdekében, hogy a vállalkozása az elvileg megtehetőt gyakorlatilag megtehetővé tegye, akkor a hitelt a lehető legjobb módon használta fel: pénzteremtésre. És valószínűleg pillanatok alatt visszafizeti a hitelt, met a befektetett összeg sokszorosa hullik az ölébe.

Hogy egy adott cégnél mi az igazi befektetés, azt esetről esetre el kell dönteni. Nálunk a tanteremépítés az igazi befektetés. Nagyon sokba kerül, de egy év alatt legalább a tízszeresét hozza vissza. Ugyanakkor a tanteremépítés nem feltétlenül lenne kiváló befektetési forma mondjuk egy cukrászda számára. De egy közös: akár az oktatóközpont, akár a cukrászda, akár a szoftvergyáros esetét nézem, a lehető legrosszabb döntés a pénzét lakossági célra kitalált "befektetési" formákba tenni, és évi 6% hozamra várni éveken át. A lekötés leköti a pénzed. Előled! Én nem gondoltam volna ezt korábban, de ma már tudom.

Cukrász vagy, vagy könyvkiadó? Építési vállalkozó, vagy butikos? Egyre megy: neked VAN lehetőséged igazi befektetésbe fektetni a pénzed. Gondolkozz ezen, és tégy így! Mire vársz? Kockázatos? Biztosan. De ne higyj ügynöködnek, aki anyagi biztonságot hazudik neked: a hosszútávú lekötés végén a nagy semmi fog az öledbe hullani. Nekem elhiheted, nekem már hullik.

Lement az IT Factory - Hálózatbiztonsági képzés első fele. A tegnapi napon alkalmam volt hallgatóként végignézni egyet, mert eddig mindig én voltam a tanítóbácsi. Már egy csomó tapasztalatot szereztem egyébként is, ezt még megspékelte a tegnapi, így hát írok lassan egy összefoglalót magamnak is, meg az utókornak is, milyen is egy online oktatás.

Akik nincsenek benne, azok kedvéért elmondom, hogy közel 170 hallgató van egyidőben jelen az oktatásokon, ebből 60 körüli fő a helyszínen csücsül, 100 feletti fő pedig online követi az előadást. Mindenkinek van egy saját (virtuális) gépe a neten, azon gyakorlatozik, tehát nem kellett senkinek beszereznie egy szervervasat az eksönre.

A jelentkezésekből látszik, hogy az informatikusember szerencsére nem fél az online oktatástól, pedig akár félhetne is. De az elmúlt tizenvalahány alkalom bebizonyította, hogy az online oktatás egyenértékű a tantermivel, mert amit elveszítesz az egyik oldalon (például a tanár odajön, és segít), azt megnyered a másik oldalon (a felvett anyag hasznosabb, mint hittem).

A videó csodája

Egyszer már blogoltam arról, hogy és mint NEM képes az ember megnézni 36 órányi szakmai videót. Ami itt baromi érdekes, az az, hogy az IT Factory 4 + 4 +4 + 4 + .... + 4 órái visszanézhetők, és aktívan vissza is nézik a résztvevők! Ez meg hogy lehet? Miért nem halnak bele?  Nos, a titok megfejtése szerintem abban áll, hogy ha kapsz 40 órányi videót, de nem tudod, hogy mi van benne, akkor erőszakot kell venned magadon, hogy megnézd. Kapsz egy DVD-t, tele jó cuccal. Van rajta vagy ötezer proggi. Na én az ilyeneket nem átböngészem, hanem kikukázom. 

Itt viszont visszanézésről van szó, pontosan tudjuk, mi van benne, nem fekete doboz a 4 órányi felvétel, hanem az általam átélt események krónikája. És ha velem történt, képes vagyok megnézni. Még pörgetni is könnyebb, mert előre tudom, mi után mi jön. Végeredményben egy fantasztikus tanulást segítő matéria hullik az IT Factorysok kezébe, mellyel az online oktatás kenterbe veri a hagyományos oktatást!

Hagyományos oktatásnál ugyanis mindent látsz, mindent kipróbálsz, mindent értesz - egyszer. De a dolog csak elsuhan előtted, és amiről lemaradtál, annak szevasz! Online oktatásnál viszont a videónak köszönhetően hajszálpontos dokumentáció (jegyzet) készült az eseményről, melyet ha visszanézel, esélyes, hogy sokkal jobban rád ragad a tananyag, mint ha csak jegyzeteltél volna!

Autók a sztárdán

Hadd világítsam meg ezt egy hasonlattal (lehet, hogy már írtam valahol korábban ezt, de tök jól fedi a valós helyzetet). A hagyományos oktatás olyan, mintha kiülnél az M7-es mellé, és csak jönnek, jönnek, jönnek a mindenféle típusú, színű, rendszámú autók, autók, autók, autók. Te mindet látod, mindet felfogod, mindegyik rendszámot leolvasod, mindegyik autó színét felismered egy teljes héten keresztül, nem maradsz le az eseményekről - de ha valaki visszakérdez, hogy mi volt a rendszáma a piros Skodának, ami fél napja ment ott el, akkor kész vagy. Honnan a francból tudjad? Ha esetleg készítettél jegyzeteketet, arra még támaszkodhatsz - de ha mindent pontosan lejegyzeteltél, akkor meg nem tudtál figyelni a forgalomra.

Az online oktatásnál pontos jegyzet készül videó formájában. Az összes képernyőkép tűéles, az összes lépés, amit csináltunk, megvan, reprodukálható, az összes tanári magyarázat rendelkezésedre áll. AZ ÖSSZES! HAJSZÁLPONTOSAN! És olyan érdekes élményeket nyújt, mint az egyik halllgatónk mondta, hogy visszanézte, és csodálkozva vette észre, hogy "még erről is szó volt". Hát ja. Az a kicsi piros Skoda.

Megmondon őszintén, nekem egy kellemes csalódás ez az egész IT Factory. Amilyen percepcióval nekiálltam a 800 órányi felvett videóanyaghoz, szinte kedvem sem volt elindítani a felvételt óra előtt. Aztán kiderül, hogy az IT Factory hallgatói egy kincsesbányát kapnak ajándékba. Az a fél évnyi anyag, amin most keresztülmennek, életük végéig rendelkezésükre áll, bármikor ismerősként nézhetnek vissza részleteket! Halllatlan kincs! Ki hitte volna?

További tapasztalatok

Felsorolásszerűen a további tapasztalataim:

1. A heti két alkalom túl sok, beledöglős mind az oktatónak (úristenmájönakövetkezőholapépétém), mind a hallgatónak (mámegintelőadásvantegnapvótazelőző).
2. 170 hallgató gyakrolatorientált képzésénél nincs helye az improvizációnak, mert nem olyan viccces, ha az oktató elront valamit, amit vele együtt még kétszázan elrontanak, és lehet visszamenni a kályhához. Ezt a hibát sajnos párszor elkövettem.
3. Mielőtt egy gyakorlatba kezdünk (mondjuk Cisco routerek konfigurálása) nagyon fontos, hogy egy vizuális mentális térképet adjunk a hallgatóknak, hogy mit fogunk csinálni, mert ami az én fejemben van (pl. hálózati topológia), az a te fejedben már mér' lenne ott magától?
4. 170 embert csoportmunkára "kényszeríteni" nem lehet.
5. A Házi Feladat intézménye egy marhaság. Opcionálisan lehet feladatokat adni, de kötelezően nem lehet elvárni, hogy aki a tanfolyamon is munkaidőn túl vesz résszt, annak további 4-6-8 órái vannak házi feladatok végzésére. Minden, amit el kell végezni, az órán elvégzendő, pont.
6. Egy oktató kevés 170 emberre. Néha olyan jól esne, ha valaki csak 1 dia erejéig átvenné tőlem a szót! Na majd a .NET programozáson okosabbak leszünk.
7. Az online hallgatók interaktív bevonása jó ötlet, de nem megy. Honnan tudod, hogy ottvan-e még, vagy a felesége kihívta krumplit pucolni?
8. Szüneteket gyakrabban kell tartani, másfél óra túl sok egyben. Vagy nem?
9. Ismétlés a tudás anyja, még ha videó készül, akkor is. Szerencsére az oktató nem színielőadást végez, tehát gyakorlatilag képtelen valamit pontosan ugyanúgy elmondani, és ez érték, merrt ha mégegyszer átmegyünk mondjuk az IPSec-en, az egy másik előadás lesz!